Változtak a tervek Magyarország adriai tengeri kikötőjét illetően
Kiderült, hogy a rakpart elejéről hiányzik egy móló.
Kiderült, hogy a rakpart elejéről hiányzik egy móló.
Ukrajna csak az első célpontja.
A Balatoni Szövetség tagjai beleszólást kérnek a tómederrel kapcsolatos építkezési ügyekbe.
Fejezze be az emberek rémisztgetését – kérte a főpolgármestertől Lánszki Regő.
Ma van az év legdepressziósabb napja.
Dömötör Csaba összegezte a kormány terveit.
A 81 éves színésznő tele van tervekkel.
A műsorvezető azt mondta: nyitott az újdonságokra.
Az 1955-ben kiírt pályázatra 233 terv érkezett be.
Részletes terveket dolgoztak ki.
Öt és fél évet kellett várni ahhoz, hogy véget érjenek a felújítási munkálatok.
A vezérigazgató szerint sok újdonságra lehet számítani a jövőben.
Mára több mint 800 ezren jártak a tíz hónapja megnyitott épületben.
A médiaszemélyiség pénteken lett volna 42 éves.
Előbb azonban parlamenti és adott esetben kormányzati tapasztalatot szeretne szerezni.
Filmrendezői karrierre vágyott, miközben szerette volna, ha a fiai vállára is kevesebb teher nehezedik.
Egyre többet lehet tudni arról, hogy a 21 éves V. Kende milyen merényleteket tervezett.
Az Atomenergia Hivatal jelentése is elismeri, hogy szakemberhiánnyal küzdenek.
A kiszabható börtönéveket pedig súlyosbítaná. Nagy-Britanniában megszaporodtak a késeléses halálozások.
Az Air Force One 2024-re újulhat meg, ezek az első bemutatott képek az új dizájnról.
Maradna a markáns közéleti profil, de növesztenének egy szórakoztató lábat is, nyilatkozta a csatorna vezérigazgatója.
Az EP-elnök szerint az uniónak most 28 hadserege van, amik szinte ugyanazt csinálják.
Vagyis egy négytagú családnak 660 ezerbe. Csak az 10 milliárd, hogy pályázunk. Ha mi rendezhetnénk, akkor egy csomó mindent meg kellene építeni, de sok minden amúgy is megvalósulna. Itt máris van egy kis káosz. De akar ön egyáltalán olimpiát Budapesten?
A dunai szigetekre, a Dagályra, a Normafára építünk. 774 milliárd kell hozzá, és még az addig épülő stadionok, uszodák.
A vezérigazgató szerint nagy meglepetésként és csalódásként érte őket a tervezet.