Kevés ilyen megdöbbentő film készült az auschwitzi haláltáborról
Az Érdekvédelmi terület minden perce horror.
Az Érdekvédelmi terület minden perce horror.
Az életét tette kockára, hogy kiszivárogtassa, mi folyik ott.
Nem kapott szívélyes fogadtatást.
A 15 éves korában elhunyt lány nem élte meg a haláltáborok felszabadítását.
Israel Levin 90 éves volt.
Helyiek oltották el a tüzeket.
Lehet írni a holokausztról ironikusan? Igen!
A háború 42. napjának legfontosabb történései egy helyen.
Gulyás Gergely a Holokauszt Dokumentációs Központban mondott beszédet.
Nem sokat, mégis bármekkorát.
Megrongálták a történelmi épületet, 8 év börtönt is kaphatnak.
A vád szerint több mint tízezer fogoly meggyilkolását segítette elő.
A II. világháború magyarországi roma áldozatainak a száma becslések szerint öt- és hetvenezer között volt.
Túlélte Auschwitzot, a Covidot, most fiatalokat tanít a TikTokon.
David Dushman Münchenben hunyt el.
A rettegés drámája egy magyar család történetén keresztül. Szeretetnyelvük: a túlélés.
Auschwitzban születni generációkon átívelő bélyeg – derül ki az On the Spot egész estés dokumentumfilmjéből
Meredek párhuzam.
Eliezer Sherbatov egy hete lett a lengyel Unia Oswiecim játékosa, Izraelben ezt többen zokon vették.
Egy próbahétvégén tudtak nyitva tartani, de ez a szokásos látogatottság 3 százalékát hozta csak be.
A kémény felújítása során találtak rá az elrejtett használati tárgyakra.
A menetre az egész világból érkeztek volna résztvevők, köztük nagyon idős holokauszttúlélők is.
Al Pacino első tévés sorozatában embereket ütnek le egy hatalmas élő sakktáblán.
Az Auschwitzből szabadult fiatalok német nagyvárosok ivóvizének megmérgezésével akartak bosszút állni a holokausztért.
Az ENSZ főtitkára szolidaritást kér a világon.
A lengyel elnök korábban jelezte, ő azért nem megy, mert nem szólalhat fel, miközben Putyin igen.
A német kancellár először járt a haláltábor helyén.
Az áldozatok leszármazottjai sértőnek találták a kiállított urnát.
Éva vagyok, kilencven évesen is tizenhat éves – mondja Fahidi Éva, aki hetven évvel Auschwitz után táncolta el, hogy mi történt vele. Erről szól A létezés eufóriája című film.
A lengyel férfi hat társával együtt megszökött 1943-ban az auschwitzi haláltáborból. Kilencvenhat éves volt.
Eva Kor, azaz a szilágysági Mózes Éva évente kalauzolt turistákat a haláltáborban.
A nemzetközi csapat a szeretet jegyében 15 késszúrással végezte ki az állatot, majd dobta le a ruháit a haláltábor kapujánál.
Az auschwitzi emlékmúzeum tiltakozását fejezte ki, a piactér azonnali lépéseket ígért.
A férfi akár 10 év börtönbüntetést is kaphat.
1944 májusa és júliusa között több mint négyszázezer magyar zsidót vittek Auschwitz-Birkenauba. Az érkezésükről, a szelekcióról, a kényszermunkáról és a krematóriumok előtt eltöltött utolsó percekről pedig fotók is készültek. Ez az Auschwitz-album.
Több mint kétmillióan nézték meg a helyet 2018-ban.
A legfelsőbb bíróság szerint a szólásszabadságnak és a holokauszttagadásnak semmi köze nincs egymáshoz.
Az ellenzéknek nem tetszik, hogy Auschwitzhez hasonlította a pestises sertések leölését.
A magyar párt megbüntették.
A többi látogató értesítette a biztonsági őröket. Egyéves felfüggesztett börtönt kaptak.
Auschwitzi rémtörténet dr. Josef Mengeléről, és kedvenc kísérleti alanyairól: az Ovitz család törpéiről.
Oskar Gröninget 2015-ben ítélték börtönre. Perében magyar holokauszttúlélők is tanúskodtak.
A 96 éves Oskar Gröninget 2015-ben ítélték négy év börtönre.
Alapvető jogait korlátozhatja a 96 éves Gröning bebörtönzése. Elismerte erkölcsi felelősségét, és korábban felszólalt a holokauszttagadók ellen.
A krematórium tövébe ásta el jegyzeteit, amiket 1980-ban találtak meg, olvashatatlanul.
Az ügyész szerint a 96 éves férfi van olyan állapotban, hogy le tudja tölteni a büntetését.
Művészeti projektjéhez kellettek a tárgyak, félt, hogy a holokauszt lassan mítosszá válik.
Reinhold Hanning ellen csak nem jogerős ítélet született. Ő azt állította: csak irodai munkát végzett.
Tizenegyen tiltakoztak egy bizarr rituáléval az ukrán háború ellen pénteken.
Megöltek egy birkát a bizarr rituálé keretében. Az ukrán háború ellen tiltakoztak.
Lengyelország online adatbázist állított össze a személyes adatokból, több száz érintett még élhet.
Oskar Gröninget jogerősen négy év börtönre ítélték. Perében magyar holokauszttúlélők is tanúskodtak.
VR-sisak segítségével csuktak le egy náci bűnöst.
Több mint ezer fotó felhasználásával, valamint helyszíni lézerszkenneléssel rekonstruálták a haláltábort.
A 95 éves német férfi a vád szerint bűnrészes több ezer ember meggyilkolásában, az égett emberi hús szaga nem kerülhette el a figyelmét.
Rádiós volt a koncentrációs táborban, de a 92 éves nő ma már nincs beszámítható állapotban.
Akár külföldi újságírókat is leültetnének, ha a lengyel haláltábor kifejezést használnák.
Az egyházfő auschwitzi látogatása olyan volt, mint egy Pilinszky-vers.
A 94 éves Reinhold Hanningot azon az alapon is bűnösnek mondta ki a bíróság, hogy egyetlen konkrét gyilkosságot sem sikerült rábizonyítani.