Ki kellett volna toloncolni a solingeni késelőt Németországból, a hatóságok mulaszthattak
Miután a szír férfi eltűnt, a rendőrség törölte az akciót.
Miután a szír férfi eltűnt, a rendőrség törölte az akciót.
Jó az irány az új holland kormány tagjai szerint.
Több politikus is nemtetszésének adott hangot.
Már csak III. Károly jóváhagyása szükséges.
A német rendőrszakszervezet a döntést megszorítónak nevezte.
Az afgán bevándorló halhatott meg, aki január végén vegyi támadást követett el.
Az érkező vendégmunkások számát is előírnák.
2015 óta több mint hárommillió bevándorló érkezett az országba.
Az egyházfő úgy látja, hogy az életüket kockáztató emberek nem inváziót jelentenek.
Azt üzenik nekik, hogy Albánia biztonságos és virágzó ország.
Egyesek tízezer fontot kaptak, hogy a születési anyakönyvi kivonatban apaként tüntessék fel őket.
A tunéziai parti őrségnek mindössze öt embert sikerült kimenteni a vízből.
Év eleje óta csaknem 18 ezren érkeztek hajóval az országba.
Köztük egy rendőrautónak is.
Emigrálásuk után nem szívesen lépnének kapcsolatba a hongkongi rendőrséggel.
De nem a bankok szolgálják ki őket.
Egyre gyakoribbak a hasonló incidensek.
Azt érzik, hogy megkülönböztetik őket.
A megfelelő egyensúly megteremtését célozza a javaslat.
Többen vészesen kihűltek a vízben.
Ez az Egyesült Államok eddigi legtragikusabb ilyen esete.
Melilla mágnesként vonzza az afrikai bevándorlókat.
Az amerikai elnököt okolják a keddi tragédiáért.
Marokkóból, Szíriából, Bangladesből és Egyiptomból.
Huszonnégy menekült próbált a határon átjutni.
Átszámítva majdnem harmincmillió forintnyi összeget.
A kormány szerint Brüsszel azt szeretné elérni, hogy az ide érkező menekültek itt maradjanak.
Bevándorlókat szállítottak Ausztria felé.
Közben azt kiabálta, hogy megöli őket.
A többtonnás rakomány préselte össze őket.
A saját hajójukra vettek át huszonhét menekültet, közöttük egy kisgyereket és egy várandós nőt.
A volt olasz belügyminiszter bűnözőnek, emberkereskedők cinkosának nevezte a bevándorlókat szállító civil hajó kapitányát.
A koronavírus miatt karantén alá helyezett bevándorlók egy római menekülttábor dolgozóit ejtették fogva.
Nyolc nő és három gyerek holttestét hozták felszínre.
Az elmúlt héten az ország területén 555 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a hatóságok.
Összesen 138 személyi sérüléses baleset történt. A kiadott körözések alapján 89 főt fogtak el a rendőrök. Összesítés a hétvégéről.
Song Simon, Safar Ahmed, Aboul-Hosn Hussein és Dabous Fayez is a keresztény-konzervatív párt képviselője lett.
A 18 embernél semmilyen okmány nem volt, egy teherautóban bújtak meg.
A 11 és 12 éves gyanúsítottak szabadon távozhattak. Fellángolt a vita, hogy lejjebb kell-e vinni a büntethetőségi korhatárt.
Nem jogerősen három évet kapott az erőszakos támadó.
A szír meg egy iraki szúrkált halálra egy német férfit.
A kongói Felly Manazya tizenhét éve él a Szabolcs megyei Tiszavasváriban. Magyar feleségétől már elvált, mégis az alföldi kisvárosban maradt, ahol kick-boxra tanítja a gyerekeket. Felly békítő figurának érzi magát a feszültségekkel teli településen.
A belügyminiszter szerint az olaszok nyugalmát zavarják ezek az üzletek.
Ki sem lehet számítani, hogy mennyi esélye lett volna erre a Kanadában élő afrikai bevándorlónak.
Egy román rendszámú teherautóban akarták őket átcsempészni a magyar határon.
Pakisztáni férfi vezette a házasság-szédelgőket.
Magyar is van a szétválasztott bevándorlócsaládok között. Trump leállította az eljárást, ami még a republikánusokat is kiakasztotta. A falat akarta kizsarolni a demokratákból, de eltaktikázta magát.
A Célpont afgán és pakisztáni családokat talált a mozgáskorlátozottak rehab-központjában, de lakik család a gárdonyi Sporthotelben is.
A vízumlottó rendszerét viszont megszüntetné az amerikai elnök.
A nő segítségére két másik táborlakó sietett, a 20 éves tettest elfogták a rendőrök.
A kongresszus kezében a döntés, hat hónapjuk van rá. 800 ezer ember érintett.
Iróniának indult, de a Facebookon komolyra fordult a dolog. Majd jött Ezekiel 25:17.
Több mint a népesség ötöde maga is bevándorló, vagy ilyen családi háttérrel rendelkezik.
Kanada viszont nem zárja le határait.
A Dán Néppárt a keresztény ünnepekkel vezetné be a bevándorlókat a dán kultúrába.
A német belügyminiszter szerint "sikeresen kezelték és kontrollálták" a bevádorlást.
A kellemes nyári időjárás miatt az észak-afrikai partokról, elsősorban Líbiából ismét több ezren kísérlik meg a veszélyes földközi-tengeri utat.
"Menj vissza Afrikába" - mondták egy utasnak.
A kenyai gyanúsított kitoloncolását évekkel ezelőtt elrendelték, de nem hagyta el Bécset.