Már a vendégmunkásokat is besorozzák az oroszok Kelet-Ukrajnában
Hogyan kerültek szomáliaiak, kubaiak és nepáliak orosz színekben az ukrajnai frontra?
Hogyan kerültek szomáliaiak, kubaiak és nepáliak orosz színekben az ukrajnai frontra?
A szakértő szerint a legnagyobb kihívást a szűrés jelenti.
A Moszkva melletti bevásárlóközpont elleni támadás mindent megváltoztatott.
A rendőrség a kisebb átkelőket javasolja.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint aki dolgozni akar, az talál is munkát idehaza.
Manilában tartott sajtótájékoztatót a külügyminiszter.
Ez már a statisztikában is látszik.
A céghez bárki jelentkezhet hozzájuk futárnak anélkül, hogy kiderülne a származása.
Szerinte az ukránok dobbantódeszkának használják Magyarországot.
Azt viszont nem, hogy 2010 óta több mint százezer magyar távozott tartósan külföldre.
Csak nyomós indok esetén kérhető mentesítés a tilalom alól.
Egy kiskapu azonban maradt.
Az ázsiai ország csak idén mintegy 100 ezer embert akar vendégmunkásként külföldre küldeni.
Reagált a Külügyminisztérium.
Részletes elemzést tett közzé az ÉVOSZ.
Minden részlet napvilágot látott.
Az MGYOSZ főtitkára szerint szükség van a pótlólagos munkaerőre.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda mentesítené őket a közterhek és a helyi iparűzési adó fizetése alól.
A DK elnökének szekunder szégyenérzete van.
A munkaerőimport is téma lehet a vietnámi miniszterelnök budapesti látogatásán.
A külföldi munkavállalók nem tehetnek meg mindent.
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke visszaszólt a publicistának.
A Momentum EP-képviselője szerint a Fidesz és a Mi Hazánk között munkamegosztás van.
Újabb részletek derültek ki az idegenrendészeti törvényjavaslatról.
Az érkező vendégmunkások számát is előírnák.
Erős kijelentések a parlamentben; Varga Judit szerint „lassan európai érték lesz a korrupció”.
A szakértő azt is elárulta, mi ennek az oka.
A külföldi vendégmunkások ügye miatt összeszólalkozott a két párt.
Minden vendégmunkás munkaerő, ez fordítva viszont egyáltalán nem igaz.
Közel százezer magyar költözött át nyugati szomszédunkba.
Nagy lesz a torlódás a határátkelőn.
Már szakmunkára is keresnek embereket több országból.
A szakértők elárulták, mire lehet következtetni mindebből.
Tízezer munkavállaló jöhet a Fülöp-szigetekről.
A vendégmunkás tartózkodási engedélye 2 évre lesz érvényes, és 1 évvel hosszabbítható meg.
Ha munkaerő kell, elsősorban itthon néznek szét.
De nem jöhet akárki.
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás.
Szó sincs arról, hogy a filippínók minimálbérért napi 10-12 órát dolgoztathatók.
Sokan a fizetésük nagyobb hányadát hazautalják, nem költenek nálunk tartós javakra.
Van Dijk szerint a tárgyalótermekben már sokat segítettek, most rajtuk a sor.
Megjárták: az étteremnek összesen több mint 1300 fontot kellett fizetnie.
A helyi ellenzék és a város fideszes vezetése között megy a vita.
A két számnak köze nincs egymáshoz.
Előreláthatóan csak férfiak érkeznek.
A vendégmunkások és a nyaralók megnövelik a forgalmat.
Szakembert kérdeztünk az első tapasztalatokról.
12 ezer sofőr hiányzik.
A mongol, az indonéz és a filippínó az új ukrán vendégmunkás.
Százezer ukrán vendégmunkást tudna rögtön felvenni az építőipar.
A személyautóval utazóknak három, az autóbusszal érkezőknek kettő órát kell várakozniuk.
De a kábítószer használatot is vizsgálják. Hatalmas a felháborodás.
Az M43-as autópályán 11 kilométeres kamionsor áll.
A finn válogatott labdarúgó káromkodva kelt ki magából a katari világbajnokság miatt.
Az idei első félévben mindössze 23, unión kívüli harmadik országból származó sportoló kapott munkavállalási engedélyt Magyarországon
A jellemzően mezőgazdasági munkások 2,3 milliárd eurója mellett alig egymilliárdos tőkebefektetés és 1,7 milliárdos strukturális támogatás áll.
Eddig elegendő volt az is, hogy elutazás előtt és Norvégiába érkezés után vírustesztet végeztessenek a vendégmunkások.
A járvány miatt egy darabig az volt a kérdés, lesz-e elegendő idénymunkás, aki leszedi a termést, aztán eldőlt, hogy a fagy és a szárazság miatt feleannyi, negyedannyi gyümölcs lesz idén, mint szokott. Drága gyümölcsre számíthatunk idén.
A külföldön dolgozók hazautalt pénzeinek komoly csökkenésére számít a Világbank több országban. A magyarok a GDP 2,3 százalékát küldik haza.
Gyalog nem lehet átjönni Záhonynál, akinek nincs kocsija, rájuk van utalva.