Három magyar bankot is kirabolt egy rendőr
Orvosi maszkkal és napszemüveggel álcázta magát.
Orvosi maszkkal és napszemüveggel álcázta magát.
Kilenc rendőrautóval érkeztek a pénzintézethez.
Egy izgalmas könyv, amely ideális ajándék lehet.
Az elkövető végül elsírta magát.
„Nem mozdulni, csendben lenni, mert aki megmoccan, azt lelőni!”
Állítása szerint nem akart megijeszteni senkit tette elkövetésekor.
Több tényező is szerepet játszott a helyzet kialakulásában.
Fényes nappal vittek el 190 ezer eurót.
Két ismeretlen férfi lopott el készpénzt a pozsonyi II. kerületben található bankból.
Sokan nem értik, ez hogy történhetett meg.
Fegyverrel fenyegette az alkalmazottakat, majd elvitt 5,7 millió forintot.
Ebben a filmben egy percre sincs megállás.
Félreértés történt.
Kilenc alkalmazottat ejtett túszul.
Ami akkor volt, azt a Benny Hill Show-ban lehetett volna mutogatni.
Több rajtaütés is volt a Brazíliában, egy rettegett bandát kerítettek kézre.
Decemberben érkezik az utolsó felvonás.
Először a helyi rendőrőrsöt vették körbe, majd három bankot is kiraboltak.
A Viszkisként hírhedtté vált rabló szerint valaki úgyis hibázik, mindenkit elkapnak.
30-40 percet tölthetett a pénzintézetben.
Hétfőn Budapesten ez valakinek mégis sikerült. A szakértő szerint bárhol lehet az elkövető.
A rabló fegyverrel vagy utánzattal követelt pénzt Budapest XV. kerületében.
Munkavégzéskor ráakadtak egy alagútra, amely egy pénzintézet épületéhez vezetett.
A bankból elvitt pénzt szinte hiánytalanul sikerült lefoglalni.
A rablók a rendőrökkel is tűzharcot folytattak és egy túszt meggyilkoltak.
Annak idején eladta a jogokat az egykori bankrabló, de most részt követel belőlük.
Szabályos ostrom volt.
N. Zsolt 2009-ben egy XXIII. kerületi bankot pakolt ki, elkapták, elítélték, de nem vonult be.
Még mindig nagy erőkkel keresik, művészi fantomkép készült róla. 1 milliót kap a nyomravezető.
A szájmaszkos férfi fényes nappal rabolt ki egy bankot, majd a pénzzel együtt elmenekült.
Ugyanezt a fiókot novemberben már egy hatvanas sántító férfi is kirabolta.
A texasi bankárok az 1920-as években megunták, hogy naponta 3-4 bankjukat kirabolják, és a kezükbe vették a dolgot.
A kolorádói David Wayne Oliver ezután megvárta, hogy letartóztassák. A pénzt a járókelők visszavitték a bankba.
Ennek ellenére egy napot sem ült börtönben. Ellentétben egy másik fickóval, akit hamisan vádoltak meg a bankrablással és hónapokra lecsukták.
Weiszdorn Róbert még 28 évet biztosan ülni fog. Tagadja, hogy gyilkolt, de elismeri felelősségét.
A pár a gyanú szerint több fegyveres bankrablást követett el Pest megyében.
Egy korábbi bűncselekmény bizonyítéka bukkant elő.
A 34 éves férfi lövést egyik esetben sem adott le.
Lövés nem dördült, és nem sérült meg senki.
A bankrabló gyalog menekült el a zsákmányolt pénzzel, a rendőrség keresi. Senki nem sérült meg.
Nem készült el néhány bank, hiába erőltette az MNB és a Giro.
Mexikóba menekült a csajával, de a történet végén nem happy end várta.
A vadnyugat aranykorában 40 év alatt összesen 7 dokumentált bankrablás történt. A mai Amerikában évi 4000.
Amikor a rendőrök kiértek, zárva volt a széfajtó. A rablás hasonlít egy korábbi esetre.
A bankrablót kommandósoknak kellett megadásra kényszerítenie.
A világ első sarkköri bankrablóját egyből elkapták.
Öt túsz, köztük egy gyerek is meghalt.
Biciklin kerekezett el a zsákmánnyal.
Másnap már ki se nyitott volna a topolyai bank.
Az egykor Ferrarikkal, Lambókkal villogó, színésznőkkel randizó kaliforniai Jim Hayes ma már piti rablásért ül, és örül, hogy a börtönben lehozták a függőségről. Egy amerikai lap részletesen feltárta luxuséletének, majd lecsúszásának húsz évét.
Bár több tagját elfogták, újra támad a Carbanak.
Magányos elkövetője lehetett a felvidéki bankrablásnak. Nem tudni, mennyi pénzt zsákmányolt.
A napszemüveges rabló 2,5 millió forinttal próbált elmenekülni. Nem sikerült neki, 11 évet kapott.
A színész bankrablós filmje Az utolsó műszak és A Sólyom végveszélyben szerelemgyereke akar lenni.
A bűnözők trójai programokkal hatoltak be banki rendszerekbe, amik segítségével ATM-ekből vettek fel vagyonokat és utaltak pénzt saját számláikra.