Rendkívüli lépésre kényszerült a német kormány az ismétlődő késes merényletek miatt
Az intézkedések fókuszában a késviselés áll.
Az intézkedések fókuszában a késviselés áll.
Az LMP szerint csak részintézkedések történtek a gyermekvédelemben.
Látszatintézkedés, vagy valódi reform lesz a vége?
A szentszéki hivatalok ezentúl csak meghatározott összegig dönthetnek szabadon a finanszírozásról.
Megnőtt a fertőzésveszély.
A minisztérium több elvárást is megfogalmazott.
Az Európai Bizottság szerint történtek előrelépések, de a folyamat még közel sem ért véget.
Az államtitkár szerint a kormány a háborús helyzet ellenére sem engedi el a családfők kezét.
Sok áldozat nem értesíti a rendőrséget, mert fél a kitoloncolástól.
Gulyás Gergely: A kormány szerint Európa folyamatosan sodródik bele a háborúba.
Ovádi Péter elárulta: új Gazdijogsi program indul, de idén a haszonállatok ügyében is lépnek.
A Hullámfürdőben is hidegebb lesz a víz.
Több épületet bezárhatnak.
Mutatjuk, melyik európai ország hogyan húzta meg a nadrágszíjat.
A főpolgármester a városok teljes átalakítását helyezte kilátásba.
Volt, aki ellen szabálysértési eljárást indítottak, másokat pedig garázdaság miatt állítottak elő.
Közleményt adott ki az országos tiszti főorvos.
Ha beáll a jégkorszak a Kelet és Nyugat között, Magyarország alkalmas jégtörőnek.
De Klagenfurtban és Linzben is utcai megmozdulások vannak.
Karácsony után se feledjük őket.
Körkép az őszi szünet utáni állapotokról.
A szakember szerint a legfontosabb, hogy ne terhelődjön túl az egészségügy.
Lesznek lakodalmak és táborok, itt vannak a friss bejelentések.
Holnap elérhetjük a négymillió oltottat, jönnek az új szabályok.
Hosszú és küzdelmes hónapok után jön a terasznyitás.
Romániában 4 ezer bírságot szabtak ki 24 órán belül.
A tervezett további enyhítésekről is szó lehet a Kormányinfón.
Az első lazítások már itt vannak, és a korábbi tervek szerint a második ütem sincs messze.
A geológus mostani munkájáról is beszélt, és azt is elárulta, hogyan vészeli át a járványt.
Szigorúan ellenőriznek majd a szlovák határokon és repülőtereken.
Nyár elejére elérhető a lakosság átoltottsága.
Az új igazolt fertőzések száma hétfőn 10 466 volt Csehországban.
A Magyar Közlönyben megjelent a kormány rendelete a védelmi intézkedések szigorításáról.
A romló járványadatokból és az ezek kapcsán adott nyilatkozatokból erre lehet következtetni.
A járványszkeptikus gyógyszerész vasárnap délelőtt tüntetést tartott a Hősök terén.
A védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
A vírusmutáció terjedése miatt.
Péntektől csak boltba és munkába lehet menni.
A nem alapvető kül- és belföldi utazás továbbra sem ajánlott.
Az ibériai országban csütörtökön 9927 új fertőzöttet regisztráltak száma.
Ez a legmagasabb napi adat október vége óta.
A miniszterelnök arról is beszélt reggeli rádióinterjújában, hogy már most csökken az elviteles étel áfakulcsa.
A miniszterelnök felhívta a kormánymegbízottak figyelmét: nehéz hónapok következnek.
A szakértő szerint Európa a járvány epicentrumává vált, és az európai országoknak sokkal szigorúbb korlátozásokat kellene bevezetni.
A kormányfő elmondta: a lengyel kormány a lehetséges legrosszabb forgatókönyvre készül.
Zsigmond Barna Pál szerint nincs helye politikai támadásoknak, jogi véleményeket kell ütköztetni a kérdést illetően.
A miniszter szerint ettől függetlenül elkerülhetetlenek a korlátozások.
Átlátható terveket várnak a minisztériumtól az egészségügyi rendszer átalakításáról.
Látogatási tilalom van a javítóintézetekben, a családok és gyermekek átmeneti otthonában is.
Nagyjából közmegegyezés van abban, hogy a fizikai távolságtartás lehet a fő megoldás a járvány ellen. Megnéztük, melyik ország hány napot várt a különböző intézkedésekkel.
Veszélyesnek ítélt országokból történő belépést tiltanak meg, repülőtereket zárnak le.
Iránban egy nap alatt 1365 új fertőzést és 97 halálesetet regisztráltak.
23 milliárddal nőtt a rendezés költsége, alkohol- és repülési tilalom lesz. Tüntetésekről a hatóság dönt, mindenkinek be kell jelentkeznie.
A kampány során tett ígéreteiből és stábja információiból nagyjából tudni lehet, mivel kezdődhetnek Trump hivatali évei. Nagy kérdés, hogy mihez kezd a külpolitikával, és még nagyobb, hogy autoriter vonzalmai milyen közjogi konfliktusokat generálnak.