1357 találat az Indexről, és 868 a környékéről.
Hatalmas megmozdulásra készülnek szeptember 20-án Budapesten
Hírességek is az ügy mellé álltak, rész vesznek a tüntetésen.
A rendőrség az iskolai balesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet
Tavaly közel 1400 14 éven aluli gyermek sérült meg itthon közlekedési balesetben.
Felháborodtak a dunavecseiek, hogy Bese Gergő botránya miatt lett híres a város
Nem örülnek a helyi lakosok.
Így szerepel nemzetközi összehasonlításban a magyar oktatás
Megérkeztek az adatok.
Fontos dolgot tisztázott a kormány az iskolai telefonhasználattal kapcsolatban
A cukorbetegeket érinti.
Így menthető meg évente több száz élet Magyarországon
A fiúknál és lányoknál egyaránt több daganattípus ellen nyújt védelmet a vakcina.
Nem kivételez a rendelet, egy 43 éves diáktól is elvették a mobilját az esti iskolában
„A velem egykorú tanárnőm is nevetségesnek tartja” – fogalmazott.
Tárgyaláson ismertették a mogyoróallergia miatt elhunyt újpesti kisfiú utolsó pillanatait
A kisfiú bepánikolt, sírt és hányt.
Újabb akcióba kezd a Tisza Párt
Magyar Péter nyílt levelet írt Maruzsa Zoltánnak, aki reagált az üzenetre.
Rálőttek egy tizenéves diákra Svédországban, egy iskola vécéjében
A gyanúsítottat őrizetbe vették.
Magyar politikus szerepel a finnországi digitális tankönyvekben
A hazai politika egy társadalomismereti kurzuson jelent meg.
Csaknem 270 iskolát kiürítettek bombafenyegetés miatt Szlovákiában, terrortámadás ügyében indult eljárás
Csaknem 270 iskolát kiürítettek, Csehországban is több száz intézmény kapott fenyegető levelet.
Tömegbe hajtott egy busz Kínában, több mint tízen meghaltak
Diákok is életüket vesztették.
Tüntetők vonultak a kormányhivatalhoz, petíciót vittek a főispánnak
A helyszínen derült ki, hogy a hivatal elköltözött.
Bejelentést tett az államtitkár, új időszámítás jön az iskolai orvosi igazolásoknál
Az osztályfőnöki órára is újdonság érkezik.
Lövöldözés volt egy iskolai összejövetelen az Egyesült Államokban
A sérültek száma ismeretlen.
Ezt gondolják a szülők a mobiltelefonok iskolai kitiltásáról
Egy általános iskola tanévnyitójára érkezőket kérdeztük az új szabályozásról.
Törley Katalin az Indexnek: Abszurd és igazságtalan a Madách igazgatójának felmentése
A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a digitális eszközök központi tiltása nem vezet célra.
Véres káoszba fulladt a 334 életet követelő túszdráma Oroszországban, ami Putyin hatalmát is megrengette
Húsz éve történt a beszláni terrortámadás.
Pokoli hőségben indul a tanév, hidegfrontnak nyoma sincs
A hőségriasztás továbbra is érvényben marad.
Elmarad a tanévkezdés Izraelben, de nem a háború miatt
A kormánynak nem sikerült megállapodnia a pedagógusok szakszervezetével.
Ön ad telefont holnap a gyermeke kezébe? Szavazzon!
Nagy vitát váltott ki a mobiltelefonos rendelet.
Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij megállapodása gyümölcsöt termett, de egy kényes jogszabály is szóba került
Nem hagyták szó nélkül a kormány lépését az ünneplők.
Nyílt levélben követeli a PDSZ az iskolai mobiltelefon-használat korlátázásáról szóló rendelet visszavonását
A pedagógus-szakszervezet indokolatlannak tartja a korlátozást.
Szijjártó Péter: fejlődés csak ott lehet, ahol a technológia és az oktatás kéz a kézben jár
Átadták a Dunakeszi Diáknegyedet.
A BKK hétfőtől sűríti járatait a tanévkezdés miatt
Szeptember másodikától a tanítási időszakban megszokott menetrend lesz érvényben.
Újabb európai országban tiltják be az iskolai mobiltelefon-használatot
Aki nem tartja be a szabályt, akár ki is rúghatják az intézményből.
Maruzsa Zoltán azt várja, hogy a mobiltelefonok kitiltása ösztönzőleg hat majd a diákokra
Az államtitkár szerint az intézmények felkészültek a hétfői tanévkezdésre.
Minden, amit a Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentéséről eddig tudni lehet
Kérdések és válaszok.
Több európai országban is korlátozzák a gyerekek iskolai mobiltelefon-használatát
Nem egyedi a magyar helyzet.
Várkonyi Andrea elmondta, mi adja a legnagyobb szabadságot
A Mészáros Alapítvány nyolcadszor tart konferenciát Balatonalmádiban.
„A hatalom kivillantotta szuvas vicsorát” – diákok és szülők tüntetnek a gimnáziumnál, amelynek kirúgták az igazgatóját
Stábunk a helyszínről jelentkezik.
Iványi Gáborék a bíróságon támadják meg a kormányhivatal határozatát
Barbárnak és embertelennek minősítette a kormányhivatal döntését.
Bencsik Andrásék a Madách tanárainak: Csesszék meg, szervezzék meg mobil nélkül az órákat
Remélik, hogy a gimnázium döntése nem teremt precedenst.
Mindenkit sokkolt a Madách Imre Gimnázium igazgatójának felmentése
A szakszervezetek és a Belügyminisztérium után megszólaltak a diákok is.
Fellázadhatnak az iskolák a kormány rendelete ellen, mások is követhetik a Madách Gimnázium példáját
Mások is követhetik a budapesti Madách Imre Gimnázium példáját.
Döntött a kormányhivatal, bezárják Iványi Gáborék iskoláit és óvodáját
Az alapító a kormányt hibáztatja.
Ellenáll egy budapesti gimnázium, nem veszik el a tanulóktól az okoseszközöket szeptembertől
Szerintük az életszerűtlen lenne.
Váratlanul, indoklás nélkül kirúgták a szentgotthárdi általános iskola igazgatóját
A tantestület elfogadhatatlannak tartja a döntést.
Egymásnak feszültek a szlovák kormánykoalíció tagjai az LMBTQ+-ellenes intézkedések miatt
Az iskolák átpolitizálása nem tetszik az oktatásügyi miniszternek.
Egymilliós pedagógusbér, Brüsszelbe szállított menekültek, korrupció Budapesten – így zajlott a Kormányinfó
Az Index ezúttal nem tehetett fel kérdéseket Gulyás Gergelynek és Vitályos Eszternek.
Diákjával folytatott viszonyt, fiúkat zaklatott egy budapesti iskola tanára
Az intézmény próbálta eltussolni az ügyet. Azóta már az igazgatót is kirúgták.
Iskolai telefonböjt, és ami mögötte van: ezért jó, és ezért nehéz betartani
A tanulságokat és a problémákat is folyamatosan egyeztetni kell.
Szülői kezdeményezésre nyílik szupersuli Zalában
Az intézményben a kreativitás és az érzelmi biztonság lesz a központban.
Meglepő látvány fogadta a kaliforniai tanárt: egy medve jelent meg az osztályteremben
Befalt mindent, amit talált.
Megkérdeztük az érdekvédőket, mi a véleményük a honvédek iskolába vezényléséről
Nem semmi választ kaptunk a Honvéd Érdekképviseleti Szervezettől.
Itt a pedagógusok reakciója Pintér Sándorék rendelettervezetére
Újabb változás a tanárok életében. Van, amit támogatnak, van, amit nem.
Romániában egy biztonsági kamerával megfigyelt „sulifogdát” is kialakítanak az iskolákban
Az erről szóló rendelet már a 2024–25-ös tanévre érvényes lesz.
Újabb iskolák csatlakoztak a Sulizóna programhoz
Egyre több intézmény közelében válik biztonságosabbá a közlekedés.
Sokallja Izrael gázai támadásának civil áldozatait Kamala Harris
Az Egyesült Államok alelnöke kifejtette véleményét a háború egyik leghalálosabb csapásáról.
Több mint kilencven halottja van egy gázai iskolát ért támadásnak
Ez volt az Izrael és a Hamász közötti 10 hónapos háború egyik leghalálosabb csapása.
Bár vita lett belőle, sok szülő helyesli az iskolai mobilhasználat korlátozását
A telefonhasználat engedélyezése az intézmények hatáskörébe tartozik.
Hivatalos: megjelent a rendelet, amely korlátozza az iskolai mobiltelefon-használatot
Minden okoseszközre kiterjed, és vannak olyan tárgyak is, amiket be se lehet vinni.
Egy texasi iskola betiltotta a fekete ruhákat
Az iskola szerint a ruhák színének köze van a tanulók érzelmeihez.
A Belügyminisztérium szakmai szervezetekkel egyeztet az iskolai mobilhasználat szabályozásáról
Az iskolák hatáskörébe utalnák a mobilozás korlátozását.
Képzésre küldené a tanárokat a belügyminiszter, rendelettel szabályozná a mobilozásukat
Társadalmi egyeztetésre küldte rendelettervezetét a belügyminiszter.