Megállás nélkül dolgoztatta nevelt fiát napszámosként egy férfi Bács-Kiskun vármegyében
Miközben a család a Balatonon nyaralt, ő egyedül maradt otthon, hogy ellássa a tanyai munkákat.
Miközben a család a Balatonon nyaralt, ő egyedül maradt otthon, hogy ellássa a tanyai munkákat.
Volt, akit drogokkal tömött, hogy teljesítse a kérését.
Az Európai Parlament és a Tanács hivatalos jóváhagyása is szükséges.
A multik és az állam profitál belőle.
Nem ez volt az egyetlen „bűnük”.
Több száz ember előtt ítélték el őket.
Börtön várhat rájuk.
Videó is készült a család elfogásáról.
Egy kétségbeesett nő kiszolgáltatott helyzetével éltek vissza.
Miskolcon követték el a bűncselekményeket.
Egyre több kiskorú kényszerül idő előtt munkába állni.
Minden családtagnak megvolt a maga szerepe.
Kanadában a vállalatok etikus működését felügyelő ügynökség azzal vádolja a Nike-t, hogy alvállalkozóik ujgur kényszermunkásokkal dolgoztathattak.
Ujgur rabszolgákat alkalmazhattak a kínai ellátási láncukban.
Az ügy egyik gyanúsítottja egy fogyatékkal élők számára fenntartott központ vezetője.
Egy nő és két férfi ellen emelt vádat a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.
Egy kiszolgáltatott fiatal nőt kényszerítettek prostitúcióra.
A 37 éves férfit emberkereskedelem és kényszermunka kísérlete miatt letartóztatták.
Emberkereskedelem miatt kérték a szervezet közbelépését.
Emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt folyik eljárás.
Óriási botrány van kibontakozóban.
Sanyarú sorból választotta ki a lányokat.
A kényszermunka világszerte 27,6 millió embert, köztük 3,3 millió gyermeket érint.
28 millióan a szexuális kizsákmányolás áldozatai.
19 évesen vállalt munkát, fizikai és lelki terror vette kezdetét.
A kiszolgáltatott nőket bedrogozták és fogságban tartották.
A rendőrség a 63 éves asszony mellett egy férfit is őrizetbe vett.
Kínában tagadják az az emberi jogok megsértéséről szóló vádakat.
A nő a testvérpár férfi tagjának volt az élettársa, többször is bántalmazták.
Akár tíz év fegyházbüntetést is kaphat.
Emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt folytatnak eljárást két személy ellen.
Egyikőjüket a gyanúsított azzal fenyegette: ha vallomást tesz, megöleti.
Az Amerikai Vámügyi és Határvédelmi Hivatal emiatt úgy döntött, hogy lefoglalja termékeiket.
Az amerikai cég kínai reklámarca azonnal szerződést bontott.
Ketten megszöktek tőle, így derült fény az esetre.
A világ máig egyik legjövedelmezőbb üzleteként 150 milliárd dolláros hasznot hajt a bűnözőknek.
40 ezer embert internáltak bizonyítékok nélkül, a hortobágyi rizsföldeken akarták megtörni az elitet. Elő kell venni a sárga csillagot? Február 25. a kommunizmus áldozatainak emléknapja.
A brit Guardian oknyomozó újságírói derítették fel az embertelen bűncselekményeket.
A Reimann gyáriparos família felmenői meggyőződéses nácik voltak, kényszermunkásokból gazdagodtak meg.
A bűnszervezet öt tagját fogták el brit, német és holland segítséggel.
A rokon Japánban volt kényszermunkás. Egyre feszültebb a japán - koreai viszony.
22 nyugati állam, köztük Nagy-Britannia és Németország is szót emelt a kínai gyakorlat ellen.
Vadidegenként térnek vissza a másfél éves fogság után, és mindenkit besúgónak gondolnak.
Tíz év börtönt és kényszermunkát kaptak. Jogvédő szervezetek szerint a beismerés csak a jégjegy csúcsa, nemzetközi vizsgálatra van szükség.
87 embert szabadítottak ki az ország keleti részében található létesítményből.
Apa és fia hónapokig dolgoztatta a fegyverrel munkára kényszerített férfit Kerekegyházán.
Az ausztrál alapítvány világméretű rabszolgajelentésének alapja Magyarország esetében 1000 ember megkérdezése volt, öt igenlő válasz kellett hozzá.
A 62 éves Kim állítólag bevallotta, hogy súlyos kémkedést követett el.
Egy tollfeldolgozó üzembe indult dolgozni Gyuláról két 18 éves fiatal – másfél év múlva kerültek elő, addig bezárták és rabszolgaként dolgoztatták őket. Ha azt hiszi, nálunk már nem létezik rabszolgaság, erősen téved. Több tízezer embert dolgoztatnak ma rabszolgaként Magyarországon, és az is lehet, hogy az ön által fogyasztott zöldség és gyümölcs is rabszolgamunkából származik.
Ételhulladékkal etették a fűtetlen pincében tartott nőket, és állandóan verték őket.