Strómanokat kerített kézre a rendőrség
Nyomozás indult pénzmosás miatt.
Nyomozás indult pénzmosás miatt.
Elkoboztak tőlük több mint 700 millió forintot.
Egyes becslések szerint az orosz elnök a világ egyik leggazdagabb embere.
A gyanúsított végrehajtandó börtönbüntetést kaphat.
A holland hatóságok fogták el a bűnszervezet tagot, mely a magyar hatóságok nyomozása közben Ugandába szökött.
Összesen 150 millió forintot csaltak el.
Az első kereskedelmi vírusirtó atyja kétmillió dollárt nyert kriptopénzek népszerűsítésével. Pénzmosással is vádolják.
Összesen 800 millió forintnyi értéket foglalt le a NAV, köztük egy hajót is.
24 embert vádolnak, a strómanok hálózatát egy számviteli végzettségű nő irányította.
A több budapesti plázát is birtokló cseh milliárdos hangos veszekedéseket színlelve vert át amerikai befektetőket.
Algériában a hatalmi klikk ötödjére is le akarta nyomni a nép torkán az agyvérzései miatt magatehetetlen Abdul-Azíz Buteflika elnököt. Ügyvédek, bírók és muszlim imámok fordultak a rezsim ellen, ami meghátrálásra kényszerült.
Van a piti, a prémium- és az elit szint. Sokan ügyködnek úgy a magyar gazdaságban, mintha az övék lenne valami, pedig nagyon nem az övék. Csalás, hazugság és nagy rizikó.
A disznókat közpénzmilliókból hizlaló telep körül nem találtuk a BMW-ket, és nem is örültek nekünk, amikor kérdezősködtünk.
Köztük egy olyan típusú motort, amilyennel a Fidesz volt minisztere is megjelent.
A kínai haditengerészet csúcsfegyvere, a Liaoning 27 évig épült, volt szovjet, ukrán és hongkongi is, és rozsdásodó roncs formában is diplomáciai zűröket okozott.
Strómanokon keresztül mindent vittek, amit csak lehetett.
Kósa Lajos igazán univerzális múzsa: az édesanyja sertéstelepéről tett nyilatkozatára csak művészi eszközökkel lehetett reagálni.
Kósa Lajos szerint nem kell megmagyaráznia, hogyan vette meg 82 éves édesanyja egy sertéstelep felét.
Új gazdasági elithez új bujkálási módszer is illik: ezek a magántőkealapok. Sokat nem tudunk a gazdáikról, de a működésükről azért sejthetünk ezt-azt.
Szigetvári az Együtt honlapján, közleményben strómanozta Mészárost, aki beperelte ezért.
Orbán Viktor strómanja, vagy barátja? Mészáros mindenesetre most perelni készül a strómanozásért.
A miniszterelnök szerint neki nincs semmiféle strómanja, így Mészáros Lőrinc sem az.
Jelzálog van a házon, élete végéig fizetheti adótartozását a stróman.
Helyszíni szemlét tartott a NAV a milliárdos sárga csekket kapó István lakásán. Megnéztük mi is, hogy él a nagymamájával közös, hitellel terhelt ingatlanban egy Budapesthez közeli településen. Továbbra is azt mondja, stróman volt.
Kint járt a NAV a milliárdos sárga csekket kapó strómannál, megnéztük mi is, hogy él 83 éves nagymamájával. Az adóhatóság inkasszózta a számláját, István a Kúriára tart.
Lesöpörték az egymilliárdos sárga csekkel szívó stróman keresetét. A nagykutyák ügye közben elévült, István futhat az igaza után.
Helyi közvetítők szerint egymillió dollárt kérnek az elsőként kivégzett James Foley holttestéért.