Megnéztük, hogyan teljesítenek Mészáros Lőrinc tokaji borászatai
Itt az Index nagy tokaji körképe.
Itt az Index nagy tokaji körképe.
Nagy István szerint az alkoholellenes lobbi is nagyon erős.
Az áldozatoknak Tokaj közelében veszett nyomuk.
Eddig csak erről a magyarországi borvidékről kerültek ki arany- vagy platina díjasok.
A kormánybiztos kimondta: ezekre a világtrendekre válaszokat kell tudni adni.
Idén is megrendezik a Tokaji Írótábort.
A helyiek aláírással tiltakoztak a bezárás ellen.
Két és fél nap alatt Kiskörétől Tokajig.
A támadó megúszhatja a börtönbüntetést.
Íme a látványtervek, így alakul át Tokaj.
Keddtől csütörtökig nem járnak a vonalon egyes vonatok.
Már elkészülte után repedezni kezdett.
Tetőzik a folyó Záhonynál, felkészül Tokaj és Tiszalök.
A legfőbb ügyész a rendőrségnek továbbította a kérdést.
A miskolci fővonalon a menetidő 10-20 perccel nőhet.
Nagyszerű bormarketing.
Új életre kelhet a 950 éves település.
Tokaj önkormányzata mindent cáfolt.
Nem először vált nemkívánatos személlyé.
A világ legelismertebb szaktekintélyei döntöttek egy három napon át tartó vakkóstolón.
Így már érthető, miért kellett ennyi politikus az átadóra.
Gulyás Gergely is ott volt, aki szerint az átadás is bizonyítja, gyorsan fejlődik a tokaji térség.
Rókusfalvy Pál: Nem kerülhet többe elkészíteni a bort, mint amennyiért el tudjuk adni.
Ha minden jól alakul, több mint 90 hektár termőföldre tehetnek szert.
A földek egy részét korábban édesanyja, Lévai Anikó birtokolta.
Videón látható a gyönyörű természeti jelenség.
Legalábbis erről álmodtak a tokaji borpárlat gyártói.
Boldog gyerekkor, a szőlő tisztelete, generációváltás.
Ilyen a Sauska Borászat tokaji birtokközpontja és modern üzeme.
Pierre megidéz egy kóstolót Szepsynél.
Pierre méltató szavai Európa legkiválóbb borászához.
Gulyás Gergely szerint látványosan halad Tokaj-Hegyalja megújítása.
Bár nem titkos okokból épültek, mégis csak a beavatottak használhatják.
Pierre könyvet ír, megint. Tokajon játszódik majd. Ott is.
Tokaj turisztikai látványosságait most még könnyebben el lehet érni.
Emelkedő vendégéjszakák mellett csökken a turisták száma Tokajban.
Több mint ötven program várja a látogatókat.
Nyíregyháza belvárosát több helyen lezárják, a város és Tokaj között is lassulhat a közlekedés.
A mádi borász a belső hang fontosságáról beszél.
Tokajban is megdőlt a rekord, 1954 óta nem esett annyi eső, mint április első napján.
A pénzügyminiszter szerint az ország harmadik legerősebb turisztikai régiójává válhat a térség.
A koncepció meghatározó eleme a közlekedési hálózat fejlesztése.
Az október 1-4. között tartandó fesztivált a járvány több kis helyszínen rendezik meg.
A Tokaji Szüreti Napokat 1932 óta rendezik meg.
Egy nő szaladt át az úton a rendőrök előtt.
Ki fog prémium borokat inni, ha nincs étterem, borkóstolás, rendezvény? Borpiaci válság a koronavírus alatt: igyunk több magyar bort bánatunkban!
Mádon nem választanak meg antialkoholista polgármestert, példálózott Kósa. A település első emberét megkérdeztük, hogy viszonyul az alkoholhoz.
Négy hónapra elvették a sofőr jogosítványát Tokajban.
A kutya elszökött otthonról Tokajban.
Az idei Hello Wood Építész Mustrán is pompás alkotások születtek a tokaji borvidéken.
A borászattulajdonosok között kifejezetten sok a politikából ismert szereplő, és terjeszkedésük folytatódni fog. Mi a borvidék jövője?
A Miniszterelnökség szerint nem kell tartani az állam elővásárlási jogától
Mitől egyedi a legmagyarabb bor? Mekkora múltra tekint vissza? Milyen lesz az idei termés? A válaszoknak Tokajban jártunk utána.
Meghökkentő kortárs alkotásokkal lett tele a tokaji borvidék világörökségi területe.
Eddig a családi cégéé volt a Dereszla Sparkling, de mostanában több tokaji érdekeltsége is lett.
Az elszabadult hajók fákat döntöttek ki, kábeleket téptek el. Több mint 200 kilométeren harmadfokú a készültség.
Kölcsönad Habonynak, kémjátszmába keveredik, milliárdos bizniszben segít Csányinak. Moszkva felé figyel, de nyugati Elitcsapatot nevel. Nem kérdés, hogy a Fidesz mindenes háttérembere. Kicsoda Tombor András?
Az áldozat tiltott helyen lépett a Miskolcról Nyíregyházára tartó vonat elé.
Négy kiemelt idegenforgalmi területet jelölt ki a kormány.