Emlő- és tüdődaganatok korai azonosítását lehetővé tevő eljárást fejlesztenek Magyarországon
Továbbra is magas a daganatos megbetegedések száma Magyarországon.
Továbbra is magas a daganatos megbetegedések száma Magyarországon.
Egy friss kutatás szerint a magyarok félnek a daganattól, mégsem járnak szűrővizsgálatokra.
Már megint azok a fránya ókori görögök!
A szüleik mellett gyógyulhatnak a súlyos beteg kisgyermekek.
A szakértők most új, személyre szabott oltásokat tesztelnek.
Az alkoholfogyasztás mérséklése vagy teljes elhagyása csökkenti a rák kialakulásának kockázatát.
De az is lehet, hogy csak túl fűszeres volt a vacsora.
A 65 éves színész Görögországban mondta ki a boldogító igent.
Az őssejt-transzplantáción átesett gyerekek szülei a Szent László kórháztól karnyújtásnyira lévő Démétér Házban pihenhetnek.
Ez a módszer tűnik a legmegbízhatóbbnak.
A tévés arról is beszélt, miért tette le a cigarettát és az alkoholt.
Elárulta, hogyan.
Az alkalmazás a daganatos betegségek, az Alzheimer– és a Parkinson-kór, a depresszió és az autizmus korai jeleire is figyelmeztethet.
A nőknél világszerte a mellrák a daganatos megbetegedések között a második leggyakoribb halálok.
Az Egyesült Államok után hamarosan Európában is engedélyezhetik.
Leginkább a műtétek maradtak el.
Két éven belül egymillió érintett brit igényelhetné a tesztet.
Az ormányosok öreg sejtjei nem képesek meghibásodni.
Az Ajaxnál szenzációs idényt futott Sébastian Haller azonnal elhagyta a BVB edzőtáborát.
Az eternitgyár több mint harminc éven keresztül szennyezte a város levegőjét.
A rosszindulatú szöveteket mínusz 40 fokon roncsolják.
Egy új diagnosztikai eljárás megelőzheti a képalkotó módszereket.
A patás növényevőknél ritkább a rák.
A helyiek a halál szemétlerakójaként emlegetik az Uborak néven ismertté vált szeméttelepet.
A pandémia alatt 15-20 százalékkal kevesebb rákbeteget diagnosztizáltak Magyarországon.
Másfél héttel ezelőtt daganatos megbetegedés miatt operálták meg.
A vakcinát igénylő családok 7. osztályos gyerekei az iskolai oltás keretében ingyen kaphatják meg.
Csaknem 300 milliós uniós forrást nyertek a kezelésekre.
Peták István a magyar kutatók által kifejlesztett mesterséges intelligenciáról, vakcináról és a visszaszoruló kemoterápiáról beszélt az Indexnek.
Közel egy tucat társbetegséget azonosított a biostatisztikus. De melyek a halálozások mögötti leggyakoribb krónikus betegségek?
Évente tízezer új vastagbélrákos esetet fedeznek fel, és ötezren belehalnak a betegségbe.
A miniszter a kormány a vakcinahatákonyságról szóló táblázatát is megvédte.
A kutatások célja az, hogy a betegségekben szenvedőket is megvédhessék.
A modern terápiákkal komoly előrelépést lehetne tenni.
Az Eurostat friss összesítése nemcsak a prevenció hiányáról és az egészségtelen életmódunkról árulkodik. Azt is megmutatja, hogy a magyar egészségügy mennyire nem tudja meggyógyítani a kezelhető betegeket sem.
Fikció, hogy a rákosok nem kapták meg a kezelést, lehet, hogy az emlőrák szűrését halasztották, de annak nincs következménye.
A koronavírus-járvány miatt csúsznak a vizsgálatok és a műtétek.
Elsősorban a 30-59 évesek, valamint a 60 éves és annál idősebbek körében nőtt a betegség előfordulási aránya.
A kutatók abban bíznak, hogy legfrissebb eredményeik segítségével a rákbetegséget még hatékonyabban lehet személyre szabhatóan kezelni. Mostanra a betegek 95 százalékánál sikerült beazonosítani a daganatot okozó génhibákból minimum egyet - tudtuk meg Peták István rákkutatótól, az Oncompass Medicine tudományos igazgatójától.
A korszakalkotó tanulmány 38 ráktípus 2658 daganatának részletes genetikai kódját összegzi.
2040-ben várhatóan mintegy 29-37 millió embernél alakul ki rosszindulatú daganat az ENSZ Egészségügyi Világszervezete szerint.
A kilencvenes évek eleje óta a halálozási arány 30 százalékkal csökkent.
A több mint egymilliárd forintba kerülő vizsgálóbuszokat egyenként tavaly alig több, mint havi egyszer használták.
Magyarország a környező országokhoz képest elég rosszul áll a halálozási statisztikákban. Pedig elkerülhető lenne, hogy ennyien haljanak meg túl hamar.
A WHO jelentése szerint idén csaknem tízmillió ember halálát okozta a betegség.
A színész betegsége tavaly novemberben derült ki, azóta szervezetében áttétek képződtek.
Szomorú halálozási statisztikák az Európai Unióból.
Böbét 13 évesen diagnosztizálták rákkal, a betegség utáni traumákkal is meg kellett küzdenie. Elkísértük gyógyulásának helyszíneire, mesélt arról, hogy mi segített abban, hogy elengedje a félelmeit.
Az egerek rövid idő alatt meggyógyultak, most indulnak az emberkísérletek. Az immunrendszert aktiválják két oltással.
Több millió követője volt, a szakácskönyvét elkapkodták, de aztán lebukott. A bíróság most minden bevételét elvette az ausztrál nőtől.
Egy új eljárás csökkenti a daganatok rezisztenciáját és növeli a gyógyszerek hatásfokát.
A műszer 96 százalékos pontossággal dolgozik.
Hiába hal meg több férfi, mégis a középkorú nők a legveszélyeztetettebbek. Miért van, hogy az egészségtelen Budapesten tovább élnek az emberek? Látványos grafikákon a legmegdöbbentőbb halálozási összefüggések.
Országos szűrés indul. A vastagbélrák nagyon gyakori, de jól gyógyítható, ha időben felismerik.
A nivolumab hatékonyabb a kemoterápiánál, és a mellékhatásai sem annyira súlyosak.
És eleve rákosak is kevesebben lennének.
Náluk is magasabb a betegség kockázata.
Vajon környezeti hatások vagy szerencse kérdése, hogy kialakulhat a rákbetegség?