Nemzetgazdasági Minisztérium: Ezen a területen egyre több kockázat jelent meg
Elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott szabályozás létrehozása
Elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott szabályozás létrehozása
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter részvételével zajlott a Kormányinfó, a főtéma az ukrán lépés volt.
Szorgalmazzák majd a fejlesztési támogatások kifizetését is.
Úgy látja, hogy óriási lesz a figyelem Európán, de a magyarok hangja szükségképpen elhalkul.
Magyarország Belgiumtól veszi át a megbízatást fél évre.
A magyar soros elnökség alatt először a Versenyképességi Tanács informális ülésére fog sor kerülni.
Lejárt az elnöki mandátuma az ukrán államfőnek, gőzerővel toboroznak az ukrán börtönökben, megérkezett a nyugati lőszerszállítmány.
Nehéz időszakon vannak túl, de sikerült stabilizálni a szervezet működését.
Fontos tranzitország és importforrás lesz az EU számára.
Az új szabály a tisztújítások és listaállítások esetén lesz irányadó.
Az Európai Tanács elnöke keresztbe tenne a miniszterelnök kulcspozíciójának.
Összevont igazgatóság irányítja a jövőben a MÁV-ot és a Volánbuszt.
Kurtucz Csaba szerint rendszerváltásra van szükségük az egyesületeknek és a sportolóknak.
Egyértelmű üzenetet küldött a területfejlesztési miniszter.
A szakszövetség elnöksége közleményt adott ki: az olimpia mindennél fontosabb.
Fia veszi át a helyét.
Közel kell hozni a választókat az európai projekthez.
Egy szakértő elmondta, miként történhetne meg ez.
Úgy véli, hogy nemzetbiztonsági kérdés az elnök egészségügyi állapota.
A testület nagy többséggel fogadta el a javaslatot, amely egyébként nem jár jogi következményekkel.
A miniszter megszólalt arról, hogy blokkolni akarják Magyarország soros elnökségét az Unióban.
December 20-án minden eldől.
Bíró László szerint sokaknak le kellene mondaniuk az ellenzéki párt vezetéséből.
Puccsisták és jakabisták küzdenek egymással.
Rossz hangulat, sötét szobák, fenyegetések, retorziók, félelem van most sokakban – véli.
Szilágyi György időközben visszavonta jelöltségét.
Nem tudnak megegyezni a különböző felekezetekhez tartozó politikai tömörülések.
Trump hisz a Republikánus Párt győzelmében.
Kérdéses Kulcsár Krisztián legitimitása, kétszer is elmaradt a tisztújítás.
Megbízatása két évre szól.
A járványhelyzet miatt.
Nem szavazta meg az elnökség.
A 78 éves elnök, ahogy belép a Fehér Házba, elnöki rendeletek sorát fogja aláírni.
Az alelnöki poszt és választott elnökségi tagság elnyeréséért továbbra is versenyben marad.
De szerinte eljön az idő, amikor a hatalom nem kell, hogy ilyen erősen egy személyhez kötődjön.
Az egykori tévés jelölést kapott a március elsejei kongresszusra, 2022-ben a DK-t kormányzati pozícióban látja.
Jakab Péter új Jobbik-elnök kongresszusi beszédében a párt megosztottságát ostorozta, hátbaszúrást emlegetett, és az előző vezetés állítólagos fideszes kapcsolatairól mondott sztorit.
A horvát kormány Finnországtól veszi át a tisztséget, és Németországnak adja majd tovább 2020 júliusában.
A tíz új alelnök között nincs magyar.
És az AIDS-et is végleg kiirtja, csak ahhoz még plusz négy évig elnöknek kell lennie.
Négy évvel azután, hogy beszállt az elnöki kampányba, most elindította a 2020-as kampányát.
A Fidesz üdvözli az új irányt, az MSZP figyelmeztette az osztrák kancellárt, hogy az uniós elnökségnek az EU egységét kell erősítenie.
Mihajlovics kinevezésének sem volt túl sok értelme, de ez már tényleg szappanoperába illene.
Fekete-Győr András újra indul az elnöki pozícióért, a tisztújítás 14 jelöltje között mindössze egy nő van.
A tisztújítás előtt álló párt bejelentette a társelnökjelölteket.
A parlamentbe jutást vállalták, nem sikerült, lemondtak. Tisztújítás nyár elején.
Ha jelölik őt, akkor elvállalja.
Kevesebb uniós jogszabály készül, mint tíz éve, de egyre több hatásköre lesz az uniónak. A litvánok az alkudozás mesterei, a magyar elnökség az átlagosnál kevesebb jogszabályt hozott.
Ő maga jelentette be, hogy nem akar indulni.
Ha egészsége engedi, Yoweri Museveni 77 évesen is elindulhat a választásokon.
Két olimpiai bajnok, egy úszóműhely és egy úszóklub elnöke és egy sportágon kívüli a jelöltek között.
1956 megünneplése után most a V4-es elnökség emlékezetessé tételére költhetnek el 2 milliárd forintot.
Kádár Barnabásnak belső vitái voltak a bővülő szervezetben, de továbbra is tag marad.
A párt országjárásának szervezőjeként továbbra is részt vesz a munkában.
Visszaadja mandátumát a BKIK luxusutakra és méregdrága konferenciákra költő vezetése.
Egy helyen cikkeink Barack Obama elnökségéről.
A brit kormányfő szerint a brexit-népszavazás után nem lenne helyénvaló a brit elnökség. A magyarok és belgák előtt az észtek nyerhetnek.
Hivatalosan is elfogadta a jelöltséget, és közzétette programját a párt belső fórumán.
Az exit pollok szerint elbukik a bolíviai elnök terve, hogy negyedik ciklusára is maradhasson.