Olaszország bekeményít, korlátozza az illegális bevándorlók mobilhasználatát
A baloldali ellenzék az intézkedést alkotmányellenesnek nevezte.
A baloldali ellenzék az intézkedést alkotmányellenesnek nevezte.
24 óra alatt 200 embert kellett kimenni a vízből.
Bejárta a nemzetközi sajtót Gulyás Gergely csütörtöki Kormányinfón tett kijelentése.
Politikai nyomásgyakorlás a sokmilliárd forintos brüsszeli büntetés – vélekedett.
Több politikus is nemtetszésének adott hangot.
A férfit kiskorú ellen elkövetett erőszak és emberölés gyanúja miatt tartják őrizetben.
A britek Ruandába telepítik a menedékkérők egy részét.
A hatóságok egy 15 hónapos gyereket még mindig keresnek.
A konzultáció kitöltői a kormány álláspontján vannak.
Magas hullámok csaptak le a hajóra.
Hétvégén több mint kétezret.
Az egyházfő úgy látja, hogy az életüket kockáztató emberek nem inváziót jelentenek.
Akciófilmbe illő jelenet játszódott le a magyar autópályán.
Az M5-ösön használták a gáz-riasztó fegyverüket.
Megdöbbentek, amikor kiderült, hol vannak.
Emiatt hiteles és teljes nyomozást követelnek, ami még így is évekig eltarthat.
Az embercsempész 36 főt szállított.
Több mint 30 ember viszont meghalt.
A hatóságok tartanak tőle, mi lesz nyáron.
Szerinte az Európai Unió „ledorongolja” Magyarországot.
A tunéziai parti őrségnek mindössze öt embert sikerült kimenteni a vízből.
A bevándorlási hivatal szerint ilyen körülmények között csak holttesteket szoktak találni.
„Szóródik” a migrációs nyomás.
Előkerült a bot, a balta is.
Az amerikai határőrség ügynökei novemberben több mint 200 ezer migránst tartóztattak fel.
A férfi szereti nézni a hőkamerás felvételeket. Petőcz András írása.
Infantino érdekes beszéddel vezette fel a katari világbajnokságot.
A maradványokat kórházba vitték, ahol majd megállapítják a halál pontos okát.
Eddig tizenöt holttestet találtak.
Giorgia Meloni olyan videót tett közzé, amelyen egy menekült megerőszakol egy ukrán nőt.
Egy libanoni várandós nő elveszítette a magzatát a támadások miatt.
A járműben a sofőrön kívül kilenc külföldit találtak.
A Szeged Határrendészeti Kirendeltség járőrei a honvédekkel közreműködve, 20 határsértőt tartóztattak fel.
Fűrész Tünde, a KINCS elnöke szerint a KSH adatai beszédesek.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint Soros György viszont ezzel szemben egyet sem.
Ehelyett a Frontexet ruháznák fel új jogkörrel, hogy a határrendészeti ügynökség végezze a kiutasításokat.
Minden negyedik német állampolgár bevándorló hátterű, mégis, a szövetségi parlament képviselőinek kevesebb mint 8 százaléka külföldi gyökerű.
21 ember, nők és gyerekek is ültek az autóban.
Három iraki és két szír állampolgárt próbált meg Nyugat-Európába juttatni.
Mert bizakodhatnak, hogy Magyarországon beoltják őket.
Ha elutasítjuk a vakcinát, a járvány legyőzése ellen dolgozunk.
A katari illetékesek a legtöbb esetben természetes halált állapítottak meg.
Szabadka mellett a helyi lakosok nekirontottak a külföldieket szállító fuvarosoknak.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminszter Egyiptomba repült.
Az Európai Bizottság szeptember 30-án mutatja be javaslatát
A mentőakciót kedd este hajtották végre a parti őrség és a görög haditengerészet részvételével.
Harcosok szamurájkarddal, menekülő rohamrendőrök és megvert nácik. A görög Leszboszon döbbenetes helyzetet okozott, hogy Európa ott hagyott 25 ezer menekültet.
A jobbos média tényekkel sokszor hadilábon álló részében terjed futótűzként a hír az állítólagos Patient Zeróról. De fake news.
A görög parti őrök a felfújható csónak mellett cirkáltak, és lövéseket is leadtak a menekültek felé. Péntek óta özönlenek Törökországból a bevándorlók.
A kiszabadított áldozatok között 46 gyerek is volt.
A migránsok ellen költözéssel, a repülőgépekről permetezett mérgező chemtrailek ellen pedig különleges teával védekeznek. De van itt gumilövedékes pisztoly is.
Az Úr Jézus főparancsa a szeretet, a keresztényt ezen felül az ellenségszeretet is jellemzi – írja Jakubinyi György.
A vádlottakat kiutasították Magyarországról.
Csúcsra pörgött a migránesellenesség az erdélyi magyar városban.
A határátkelő kamerája rögzítette a nagyjából 60 fős csoport kísérletét.
A közúti határátkelőhely nem üzemel.
A görög szigeten lakók a menekültek ellen tiltakoztak, ezért az athéni kormány úgy döntött, bezár négy tábort, és inkább kitoloncolási központot nyit.
Három gyanúsított ellen embercsempészés miatt indult eljárás.
51 embert kellett kimenteni a vízből az Égei-tengeren.
Egy kiszivárgott brüsszeli jelentés szerint 46 százalékkal nőtt az Unióba érkező menekültek száma.