
Felháborodtak a magyar férfiak a kismamáknak szóló tájékoztató füzet miatt – Pöccre indult a társadalom
Komoly indulatokat gerjesztett egy védőnői tájékoztató füzet.
Komoly indulatokat gerjesztett egy védőnői tájékoztató füzet.
Újraszerkesztik a kismamáknak szóló kiadványt.
Lesz, aki akár 80 ezer forinttal is kevesebbet vihet haza szeptembertől.
Azt állítják, július óta állandó problémák vannak.
2015-ben választották be a hungarikumok közé, 100 évnyi tapasztalattal a hátunk mögött.
Kikértük a néhai védőnő iratait az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából.
Egységes irányítás, töredezett rendszer.
Szombattól 24 védőnő felmond, 21 pedig nyugdíjba megy.
1915. június 13-án alakult az Országos Stefánia Szövetség.
Nevelőszülőkhöz került a csecsemő.
A kormány egyik fő célja az alapellátás és a háziorvosi ellátás jobbá tétele.
A beruházás 125 millió forintból készült el.
A Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke szerint a teljesítmény mellettük szól.
Mindenki máshogy működik, nincs univerzális recept, de azért érdemes figyelni.
Először fel akarták jelenteni.
Ötödik éve ítélik oda a Magyar Családokért díjat.
Mintegy ötezren teljesítenek szolgálatot Magyarországon.
Az egészségügy hónapokig csendben volt a kismamák oltása miatt, ma már egységes az álláspontjuk.
A decemberi bérükön már látszani fog a növekedés, a következő emelés 2022 januárjában esedékes.
A 77 éves vámosmikolai nő korábban többször ki is segítette őket, mégis meglopták. Letartóztatták őket.
Azonnali egyeztetést kérnek az érdekvédők, mert a bejelentés alapján 16 százalékos emelést vártak.
Július 1-jével emelkedik az egészségügyi szakdolgozók és védőnők alapbére.
2019-ben is megválasztják az év védőnőjét.
Itt a hozzátáplálás új iránya: a BLW!
A Magyar Védőnők Egyesülete meghirdette a szavazást.
Nem világosak az új jogszabályok, megnőtt az adminisztrációs teher, a védőnők nem bírják a terhelést.
Szeptembertől kétszer gyakrabban kell szűrővizsgálatra vinni a két év alatti gyereket.
Nóra és Teri Tápiószelén védőnők. Papp Bojána két napon át követte a munkájukat.
Diszkriminatívnak tartják a bérezésüket a többi egészségügyi dolgozóhoz képest.
A munkakörülményeik javulását várják attól, hogy személyesen írnak a döntéshozóknak.
Egy új javaslat szerint kiemelhetik a családból a gyereket, ha a szülők nem együttműködőek. Sokan attól félnek, az intézmények visszaélnek ezzel.
Borotválja a csecsemő fejét, hogy erősebb legyen a haja! Kenegesse vajjal, ha koszmós! És tudja, mikor fog kinyílni a szeme? A gyerekneveléshez mindenki ért. Vagy azt hiszi.
Jelentős fizetésemelést ígértek nekik, de alig a töredékét kapták meg.
Csak részben zárult le a Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata a gyöngyösi kislány ügyében. Felelős még nincs.
Hónapokig verték, le is forrázták a 7 hónapos babát, akit rendszeresen látott a védőnő, családgondozó.
Mik a lehetőségeid szülőként, és veszélyezteted-e a babát?
Naponta hal meg egy nő abban a betegségben, ami jellemzően 8-10 év alatt alakul ki. A védőnői szűrés bevezetésétől nagyobb részvételi hajlandóságot várnak.
Időben ki szeretnék szűrni a fejlődési zavarokat, ezért kell majd kitölteni egy kérdőívet.