Magyar tudós az Amerikai Tudományos Akadémia tagjai között: ezt érdemes tudni Barabási Albert-Lászlóról
AZ MTA tagja újabb rangos kitüntetést kapott egy igazán különleges kutatási területen végzett munkájáért.
AZ MTA tagja újabb rangos kitüntetést kapott egy igazán különleges kutatási területen végzett munkájáért.
Akár ötezer évig is olvasható marad majd a pakett, mely elmeséli történetüket.
A világhírű hálózatkutató szerint tízből 3-4 beoltott el fogja kapni a betegséget.
Barabási Albert-László, Kepes András és Presser Gábor keresték a válaszokat erre a kérdésre.
Egyelőre kicsi a virtuális műtárgypiac, viszont robbanhat.
Tetszik vagy nem, a művészet világában is ott a mindent beszövő hálózat.
A hálózatkutatóval a BarabásiLab adatvizualizációiból nyílt kiállítás kapcsán beszélgettünk.
Hálózatkutatás és digitális művészet Barabási Albert-László munkáit vizsgáló kiállításon.
2021 és az utána következő év arról szól majd, hogy az oltásból hányat tudnak gyártani, ki fogja megkapni, ki lesz hajlandó beadatni.
A tárlaton többek között a jelenlegi vírushelyzetet modellező ábrákat is meg lehet tekinteni.
Exponenciálisan növekednek az esetszámok.
Az emberi viselkedés kiszámítható, ezért az is megjósolható, hogy terjed egy vírus.
A világhírű fizikus és hálózatkutató Barabási Albert László nem ért egyet az MTA megcsonkításával, de szerinte hiábavaló lett volna ha megszólal.
Barabási Albert-László hálózatkutató, a CEU professzora vette át a Bolyai-díjat az MTA székházában. A tudós interjúnkban arról is beszél, hogy milyen érzés a kormány tudomány ellen indított háborújának frontvonalában állni.
Az 52 éves nemzetközi hírű kutató lett a díj tizedik kitüntetettje.
A siker és a társadalmi hálózatok összefüggéseiről lesz szó, előad Barabási Albert-László, Vedres Balázs és Palya Bea.
Ingyenes előadások a hálózatkutatás nagyjaitól, közvetítés az Indexen.
Komoly siker a hazai tudomány számára az a hatéves program, amire a felfedező kutatások legrangosabb pályázatán nyertek támogatást magyar kutatók.
Az egyik legrangosabb tudományos folyóiratban Barabási Albert-László hálózatkutató szedi ízekre a CEU elleni kormányzati támadást.
A lex CEU ellentmond a magyar nemzet büszkeségének és a tudományba, oktatásba vetett hitének.
Horthy Miklós unokája lövészárkokon átívelő jobb jövőről, Barabási Albert-László arról beszélt: Einstein jókor volt jó helyen. Philip Zimbardo másodszorra rendezett Magyarországon HeroIkon konferenciát.
A világhírű magyar hálózatkutató, Barabási Albert-László felhagyott az emberek mozgásának kutatásával, miután a Snowden-botrány kirobbant. Most betegségeket próbál hálózatban értelmezni, és a hálózat kontrolljának kérdése izgatja.