
Éjszakába nyúló fesztivál lesz az első Winterfest, megvannak a fellépők
A fő fellépők között minikoncertekre vetítésre és extra programokra számíthatunk.
A fő fellépők között minikoncertekre vetítésre és extra programokra számíthatunk.
Országszerte több mint 2600 programmal készülnek az érdeklődők számára.
Októberben új lemez érkezik, amit a stadionok színpadára szánnak.
Nemsokára új lemez is érkezik.
Nem csak őt tüntették ki ezzel a címmel.
Rendhagyó slágerlista 2013-ból.
Ilyen zenét csinálnak a fiatal MagyaRock!
Ha magunknak nehéz is megfogalmazni az érzéseinket, a zene mindig kisegít.
Ilyen volt az első telt házas Művészetek Völgye.
A közös produkciók élőben Zamárdiban debütálnak majd.
Klasszik Lasszó – a szerelemnek múlnia kell, de nem mindegy, hogyan.
Dal a műszálas múltról vasárnapig a debreceni MODEM-ben, ugyanott kiállítás.
Polarizmus néven nyílik összművészeti kiállítás, ahol képzőművészek, filmesek, táncosok egészítik ki a banda zenéjét.
Továbbra is cél, hogy külföldön zenéljenek.
Véget ért az ötödik, ősszel jön a hatodik évad. A műsor pár korábbi résztvevőjével utánajártunk, mi a Dalfutár titka.
Budapestet mutatja be a 11. Road Movie-film.
Tizenegyedik dalához érkezett a Road Movie.
Megjelent az Ivan and The Parazol új klipje, aminek a zenéje még Miley Cyrus producerével is találkozott.
A Z generáció már a popzenét ostromolja. Március legjobb zenéi között Billie Eilish, Foals, Sun Kil Moon és Children of Bodom.
Az Ivan & The Parazol zenekarral az amerikai stúdiózásról, a hazai állapotokról és arról beszélgettünk, miért haragudnak Krúbira és miért Sixxre az Indexből. Stenk Podcast.
Az Ivan & The Parazol egy legendás Los Angeles-i stúdióban rögzítette legújabb albumát, amit a Stenken lehet először hallani.
Vitáris Iván elmeséli, mekkora szerepük volt a showcase fesztiváloknak abban, hogy az Ivan & the Parazol az új lemezét már Los Angelesben veszi föl.
Ismét a fővárosba jön egy csomó zenés arc a Budapest Showcase Hub keretében, a magyarokat az Ivan and the Parazol és a Qualitons képviseli.
Nehéz volt dönteni, de végül csak összeraktuk a tíz legjobb magyar videoklip listáját 2016-ból.
Az Ivan & The Parazol három új, magyar nyelvű számához egy szédítő kisfilm készült a régi Fészekben. Premier az Indexen!
Több magyar zenekart is vastapssal fogadtak, csak rajtunk múlik, hogy tényleg felzárkózunk-e zeneileg a nyugathoz. De lássuk, kiért őrültek meg Európa legfontosabb zeneipari fesztiválján!
Rengeteg klassz magyar zene jelent meg idén is, összeszedtük azt a húszat, amit mindenképpen érdemes pótolni. A legjobb magyar lemezek 2015-ből, hallgassa meg őket.
Megjelent az Ivan & The Parazol harmadik nagylemeze, aminek apropóján a zenekar három tagjával beszélgettünk Solymáron. Abban a kis faházban, ahol a The All Right Nows mellett még egy rakás magyar zenekar albuma is készült.
Milliók várták már a popsztár új albumát, ezért mi is meghallgattuk. A hét lemezében rajta kívül lesz még gengszterrap, magyar rock and roll és sok más is.
Októberben német turné, novemberben új nagylemez.