
Átírhatja-e a helyi politikai erőviszonyokat ez az ügy?
Feszültség az ország második legnagyobb városában.
Feszültség az ország második legnagyobb városában.
Itt fogják gyártani a világ legkorszerűbb páncélozott harcjárművét.
Az elektromos furgonjairól ismert cég a megszokott gyárméretnél nyolcszor nagyobb területen terpeszkedne.
Helyi tudósítások szerint lassan halad az építkezés, elég valószínűtlennek látszik, hogy a nyáron elindulhat a gyártás.
Állítólag egy helyi céggel közösen építhet üzemet a német prémium-márka, Penang városától nem messze.
Az eredeti tervekhez képest maximum néhány hónapos eltolódás történhet.
A miniszter árnyalni próbálta a cég bejelentését, ami szerint halasztják a projektet.
A BMW jelentős költségcsökkentést jelentett be, ennek kapcsán csúszik legalább egy évet a debreceni gyár építése is.
A tulajdonosok egyike állítólag nem támogatja a törökországi gyárépítést, így más megoldás kell.
A VW Törökországban húz fel egy új üzemet, ahol évi 300 ezer autót gyártanak majd.
Már egy új cseh gyár felépítését is belengettek, hátha úgy rávehetik a dolgozókat, hogy lemondjanak a hétvégéikről.
Egyértelműen az olcsóbb munkaerő irányába terjeszkedik a VW cseh márkája.
Több mint egymilliárd eurót költ el a Geely az új wuhani üzem felépítésére.
Több mint 300 milliárd forintért épül majd az új autógyár, ahol 150 ezer autót gyárthatnak majd évente. A kormány és a BMW már több mint egy éve tárgyalt.
Több mint negyedmilliárd euróból épít új üzemet a luxusautó-gyártó Moszkva mellett.
A kínaiak német autómárkája Brémában létesít új üzemet, ami igazán nagyvonalú gesztusnak tűnik.
Már nem csak a kisebb, fronthajtású modellek épülhetnek Magyarországon, de hátsókerék-hajtású Mercedesek is.
A legendás versenymotor-gyártó valamelyik detroiti autógyártó óriás motorjait tuningolja majd, igazán nagy tételben.
Szlovákia és Lengyelország maradt versenyben az új Jaguar-Land Rover üzemért, amely az évtized végére épülhet fel.
A döntés már megszületett, de még kérdéses, hogy hol húzzák fel az új üzemet.
Talán a világ legolcsóbb autóját, talán Dacia-riválist gyártanának az indiaiak Magyarországon.