
Kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra New Orleansban a vasárnapi Super Bowl előtt
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
Mintegy 125 ezer látogatót várnak a hétvégén, így okkal elővigyázatosak a szervezők.
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
Ezeket a képeket semmi nem tudja kitörölni a memóriánkból.
A magyar válogatott csapatkapitánya és Mohamed Szalah ellentétes oldalra keveredett.
Melyik védőeszköz mire jó? Mire kell figyelni? Kulisszatitkok a hétszeres bajnoki irányítótól.
A Super Bowl hétvégéjére időzített akció mellett több fontos bejelentést is tett a csatornahálózat.
Kiugró nézettséggel kalkulálnak.
Egy hét múlva viszont még ennél is nagyobb kihívás jöhet a talpon maradó számára.
Minden korábbinál csodálatosabb teljesítménye ellenére sem ő a favorit.
Már második alkalommal lép színpadra a döntőben, ezúttal azonban ő lesz a középpontban.
Indul a flúgos futam, aminek a végén csak egy maradhat.
Persze, ha addig nem szakít Travis Kelce-vel.
A másik pedig elcseréli a sajátját.
A Super Bowl igazi nyertese egy francia luxusmárka volt.
Két fegyveres támadó kezdett ámokfutásba, rengeteg sérültje van az incidensnek.
Sokak számára áldásnak bizonyult az énekesnő.
Erre várt minden rajongója.
Az exelnök állítása szerint az énekesnek nem Joe Bident kellene támogatnia.
Egy átlagos krimiben kevesebb lett volna a fordulat.
Az egykori kosaras nagy rajongója az énekesnőnek.
Elérkezett az év legnézettebb televíziós közvetítése.
Az egyik kisiskolás, a másik óvodás volt, amikor legutóbb ilyen történt.
Szerintük ez élet-halál kérdés.
A demokraták könyörögnek neki, a republikánusok ütik-vágják.
Előző este még Japánban koncertezik.
A finálé a magyar televíziózás szempontjából is mérföldkövet jelentett.
Őrületes összegekért lehet belépőt vásárolni az év mérkőzésére.
Taylor Swift örülhet, Eminem kevésbé.
Az 55 éves zenei legenda a finálé során is szórakoztathatja a közönséget.
A rendezőlegenda még sosem csinált ilyet.
Az egyik tündérmese folytatódik, a másik viszont véget ér. Egy szürreális őrület pedig revansért kiált.
Pedig minden olyan jól indult...
A világ legerősebb bajnoksága 2025-ben megduplázza a nemzetközi fellépéseinek számát.
A 2026-os labdarúgó-vb-ből végül kimaradt SoFi Stadionban bőven lesz program az olimpia előtt is.
Tizenhárom év után ismét visszatér – ezúttal azonban már nem vendégfellépőként.
Magyar tervezőnek köszönhető.
De a halftime show minden idők második legnézettebbje lett.
A jobb- és a baloldali nézők egyaránt felháborodtak rajta – bár más okokból.
Megvolt az Egyesült Államok legjobban várt 2023-as eseménye – kibeszéltük.
Most Rihannán volt a világ szeme.
Mindenkit sokkolt Super Bowl-os fellépésével a barbadosi énekesnő.
Patrick Mahomes megtörte a legjobbak átkát a Super Bowlon.
Jön az amerikai televíziózás legjobban várt eseménye, az 57. Super Bowl. Kibeszéljük.
Két év alatt a liga egyik pofozógépéből a legjobb válhat.
Volt mit ünnepelni New York mindkét felében is.
A globálisan ismert cégeknek még így is megéri.
A történelmi Super Bowlban testvérek és gimnazista csapattársak is megküzdenek egymással.