
2893 találat az Indexről, és 26 a környékéről.


Szijjártó Péter: Magyarország átértékeli a jövőbeli részvételét a Nemzetközi Büntetőbíróságban
A külügyminiszter szerint a büntetőbíróság tevékenysége átpolitizálódott.

Törölték David Pressman nyilatkozatait a budapesti amerikai nagykövetség honlapjáról
Azt is megindokolták, miért döntöttek így.

Cseh miniszterelnök-helyettes: Szijjártó Péter Moszkva trójai falova
Petr Fiala sem volt boldog a magyar miniszter látogatásától.

Szijjártó Péter: Trükkök és tanácsok terén meghagyom Dzsudzsákot a fiaimnak
Interjút adott a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter egyetért Trump Nemzetközi Büntetőbíróságot ért szankcióival
A közösségi médiában nyilvánult meg a miniszter.

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.

Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet
A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözés miatt
A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.

Szijjártó Péter titokzatos magánlátogatást tesz Prágában, rendőri kíséretet is kap
A miniszter a cseh kormány tagjaival nem fog találkozni.

Szijjártó Péter: Botrányos dolgok történnek Lengyelországban
Szerinte nem csoda, hogy erősödik a lengyel ellenzék.

Szijjártó Péter: Az Európai Unió várja a legrosszabb pozícióból az új világgazdasági korszakot
A miniszter Ursula von der Leyen „gyalázatos teljesítményéről” is beszélt.

Szijjártó Péter: Brüsszel okozta Európa gazdasági bajait az elmúlt években
A külügyminiszter a varsói uniós külügyminiszteri tanácskozáson vesz részt.

Lázár Jánosnak újra pótlap kellett, 220 millió forintos tartozása mellett 46 ingatlannal rendelkezik
Rogán Antal 456 millió forintot keresett a szabadalmának köszönhetően tavaly – mutatjuk a miniszterek vagyonnyilatkozatait.

Szijjártó Péter szerint Rogán Antal kitiltása önvédelemre készteti a magyar kormányt
A külügyminiszter bejelentette: a parlament hamarosan jogalkotásba kezdhet.

Kitört egy újabb háború: lerohantak egy Budapest-nagyságú várost, súlyos válságra figyelmeztetett az ENSZ
Szijjártó Péter kemény üzenetet küldött az agresszornak, az ENSZ szerint is súlyos a helyzet.

Szijjártó Péter Abu-Dzabiból üzente meg, hogy Magyarország más utat jár be
A külügyminiszter szerint az Európai Unió versenyképessége csökken.

Szijjártó Péter is megszólalt a rákosrendezői fejlesztésről
Új egyezségek születtek a külügyminiszter bejelentése szerint.

A nukleáris ipar területén kötött együttműködést Magyarország Nagy-Britanniával
Kis méretű atomreaktorok fejlesztéséről született megállapodás.

Hivatalos: nem vétózik Magyarország, teljesítette Brüsszel Orbán Viktor követelését
Magyarország megkapta a kért garanciákat.

Ultimátumot adott a kormány, Brüsszel kulcsfontosságú területen engedett a nyomásnak
A részletekről Szijjártó Péter adott tájékoztatást.

Szijjártó Péter nem szereti a politikai töltetű tartalmat a könnyűzenében
A miniszter mindent megtesz, hogy Rogán Antal lekerüljön az amerikai szankciós listáról.

Szijjártó Péter: Az új amerikai adminisztráció felülvizsgálja a korábbi, bosszúból hozott intézkedéseket
A külügyminiszter a tengerentúli kollégájával tárgyalt.

„Soros-bérenc” – reagált Szijjártó Péter Donald Tusk megjegyzésére
Szerinte a jogállamisági vizsgán hatalmas elégtelent kapnának a brüsszeli bürokraták.

Donald Tusk: Orbán Viktor Putyin csapatában játszik, ha blokkolja a szankciókat
A lengyel kormányfő szavaira Szijjártó Péter is reagált.

A kormány nem titkolja: veszélyben lehet Magyarország energiaellátása
Szijjártó Péter szombaton a török energiaügyi miniszterrel tárgyalt.

Szijjártó Péter szerint kudarcot vallott szankciós politikát erőltet az Európai Unió
A miniszternek Ukrajna számára is volt néhány keresetlen szava.

Szijjártó Péter: Magyarország energiaellátásának biztonságát továbbra is garantálni tudjuk
A Török Áramlat megtámadására is felkészült a kormány.

Szijjártó Péter: Akiket eddig ki akartak szorítani a szélre, mára a világpolitika közepébe kerültek
Bejelentést is tett a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter: Továbbra is fennáll Benjamin Netanjahu magyarországi meghívása
A külügyminiszter szerint a nemzetközi elfogatóparancs politikailag motivált döntés volt.

Szijjártó Péter elárulta, miért tértünk vissza a történelem főutcájára
A külügyminiszter szerint komoly fordulat történt, és most Magyarország a nyugati mainstream.

Szijjártó Péter: Bulgária továbbra is biztosítja a gáztranzitot Magyarország felé
A külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett bolgár kollégájával.

Szijjártó Péter átadott egy üzemet, és az élelmiszeripar sikereiről beszélt
A szektor termelési értéke több ezer milliárd forinttal nőtt az elmúlt években.

Szijjártó Péter sokkal szorosabbra fűzné Magyarország és Románia viszonyát
Sokkal több határátkelőt ígérnek a két ország közt.

Szijjártó Péter: Komoly válsággal nézz szembe az európai energiapiac
A külügyminiszter azt is elárulta, mikor érdemes elfordulni az orosz gáztól.

Rengeteg magyar szurkoló utazik Horvátországba, a külügy két konzult is a helyszínre küld
Baj esetére egy telefonszámot is megosztottak.

Orbán Viktor ismét elutazott, fontos tárgyalás vár rá
Ezúttal Szijjártó Péter is vele tart.

Orbán Viktor elárulta, hol születnek a legjobb ötletei
A bejegyzés Vona Gábor figyelmét is felkeltette.

Újabb 34 millió dollárt rak az egyik fejlesztési alapba a kormány
Cél a magyar cégek közép-ázsiai piacra való betörése.

Szijjártó Péter: Nagy lehetőségek és új aranykor előtt áll a magyar−amerikai együttműködés
A szaktárca vezetője olyan nagykövetre számít, aki építi a két ország közötti kapcsolatokat.

Magyarország számára nélkülözhetetlen, a leállása káoszt okozna
Az ország energiaellátás-biztonságának ütőerét érte támadás a napokban.

Hatvan polgármestere szerint elfelejtettek nekik szólni, hogy egy kínai gyár épül a településre
A városvezetést váratlanul érte Szijjártó Péter bejelentése.

Szijjártó Péter bejelentett egy új nagyberuházást, csaknem 900 munkahelyet ígért
Egy kínai vállalat úgy döntött, hogy Magyarországon építi fel a következő üzemét.

Magyarországra látogat Izrael külügyminisztere
Gideon Szaár Sulyok Tamással és Szijjártó Péterrel is találkozik.

Reagált a magyar kormány az ukrán lépésre, ezt a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak kell értékelni
Sokan nem is értik, mekkora probléma lehet ebből.

Szijjártó Péter megszólalt a globális egészségügyi vészhelyzetről: nincs itt semmi látnivaló
A miniszter a WHO főigazgatójával konzultált.

Szijjártó Péter kritizálta az újabb amerikai szankciókat
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a döntés súlyos kihívásokat okoz Közép-Európa számára.

Szijjártó Péter: A sok rossz hír mellett azért néha jön egy-egy jó is
Az Európai Unió is nagy reményeket fűz a libanoni elnök megválasztásához.

Az ukrán külügy kemény üzenetet küldött Magyarországnak, Kijev szívesen átvenné a helyét az EU-ban és a NATO-ban
Egyre ellenségesebb a kommunikáció a két ország között.

Egy orosz ügyvédről elnevezett törvény alapján listázták az amerikaiak Rogán Antalt
Egyre nagyobb hullámokat vet, hogy két héttel a Biden-adminisztráció távozása előtt szankciós listára tették a minisztert.

A magyar kormány reakciójában Pressman személyes, pitiáner bosszújáról beszél
Jogi lépéseket tesz a Miniszterelnöki Kabinetiroda január 20-a után.

Már most csaknem másfél éves csúszásban van a mini-Dubaj építése
A terület kiürítése és megtisztítása sem a tervek szerint halad.

Szijjártó Péter szerint Ukrajna ismét nehezebb helyzetbe hozta az európai gazdaságot
Szerinte különösen Közép-Európa van nagy bajban.

Nagy játszmába kezdhet a magyar kormány, miután az oroszok és az ukránok egymásra borították az asztalt
Néhány állam óriásit bukott az orosz földgázszállítás ukrajnai leállításán.

Szijjártó Péter: Újranyitjuk Magyarország damaszkuszi nagykövetségét
A miniszter szerint a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak.

„Kuss, én így szállok le a bicikliről” – a lengyelek döntése után Magyarországon szálltak bele Orbán Viktorba
„Kuss, én így szállok le a bicikliről!”

Ismét berágtak a horvátok Magyarországra, több szomszédos országgal is tárgyalnak
Kaptak egy fura térképet, most teljesen kiakadtak.

Újraindult az olajszállítás a Barátság kőolajvezetéken
Korábban problémát észleltek az egyik szivattyútelepen.