839 találat az Indexről, és 376 a környékéről.

Elképesztő pénzeket vittek haza 2024-ben a sportolók, kikerült a legjobb 100 listája
Semmi jele annak, hogy elzáródik a szaúdi pénzcsap.


Úgy zár be egy kiskaput a kormány, hogy 2025-ben még szélesebbre tárja
A cél a tb-ellátással járó normál bér egész évben.

Rossz hír a munkavállalóknak, egy kutatás szerint alig akarnak bért emelni a cégek
Ritka lesz a tíz százalék feletti fizetésnövekedés.

Magukra hagyott szellemhajók és a rajtuk rekedt tengerészek ezrei kallódnak az óceánokon
„Megfeledkeznek” róluk a tulajdonosok, és azok az országok is, amelyek zászlaja alatt hajóznak.

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

Jó hírt kaptak a Tesco dolgozói, több pénzt vihetnek haza márciustól
A béren kívüli juttatás összegét is jelentősen megemelik.

Fejenként átlagosan nettó 234 ezer forintból gazdálkodhatnak a magyar fiatalok
A 19–29 éves korosztály tagjainak közel negyede nem is számít béremelésre.

Elárulta a kormány, hány tanár keres egymillió forint felett
Megtudtuk a legmagasabb igazgatói bért is.

Fontos adatok láttak napvilágot a magyarok fizetéseiről
A java csak most jön.

Ezek voltak a legjobban fizető frissdiplomás állások 2024-ben
Nem elhanyagolható szempont a felvételi jelentkezésnél.

Ennyi pénzt fog keresni Donald Trump az Egyesült Államok elnökeként
Kérdés, hogy felveszi-e a fizetését.

Óbuda vezetése szerint Kiss László a börtönben is dolgozik, járnak neki a juttatások
Útiköltséget is felvesz, pedig sehová sem utazhat.

Letartóztatásból is kapja a fizetését Óbuda polgármestere, üzent a III. kerületnek a főispán
Sára Botond közlése szerint törvényességi felhívással fog élni Budapest kormányhivatala.

Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
Bére duplája jogtudós kollégái átlagos megbízási díjának.

Jelentős különbségek, így alakult a bérek helyzete Magyarország-szerte 2023-ban
A GKI kimutatása szerint kiábrándító változás zajlott a reálkereseteknél.

Sok tanár nem kapott fizetést, sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség
A történtekkel összefüggésben a rendőrség tanúként már több tanárt meghallgatott.

Jönnek a kínaiak, és hozzák az álomfizetéseket: magyarok tömegei kezdtek kínaiul tanulni
A kecskeméti autógyári fizetést is lepipálja majd a szegedi.

Csaknem 700 millió forintot költött az állam a volt köztársasági elnökökre az elmúlt két évben
Csak Áder János rezsijére közel 15 millió forint ment el.

Óriási leépítésbe kezdett a Volkswagen, 35 ezer embert küldenek el
Az utolsó pillanatban sikerült megkötni a megállapodást.

Tisztázta a kormány, hogy mikor kell fizetni a személyi igazolványért
Cáfolták a sajtóban megjelent híreket.

Ennyit keresnek a magyarok – mutatjuk, melyik adatot kell nézni
Itt vannak a legfrissebb számok.

Alkotmánybírósághoz fordultak a kirendelt bírók fizetése miatt
Az MSZP képviselői alkotmánysértés megállapítását kérik.

Portfolio.hu: Olyan bérrobbanás zajlik Magyarországon, amilyenre alig van példa az EU-ban
Az Eurostat adataira hivatkoztak.

Szóvá tette a Momentum képviselője, hogy duplájára emelték a megyei elnök fizetését, aki erre „sorosügynöközni” kezdett
Borsik Viktor szerint ezután meg is vonták tőle a szót a közgyűlésen.

Ennyit lehet keresni a Tisza Pártnál
A mai magyar bruttó átlagkereset többszörösét.

Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
„Jelentős vállalás mellett” ígérik ezt.

Bezsongtak a szegedi fiatalok, olyan jól lehet majd keresni a szegedi BYD-üzemben
A kecskeméti Mercedes-gyárat is kenterbe veri.

Nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában a Hegyvidék kutyapártos képviselője a pluszjövedelmét
Pásztor Tibor titoktartásra hivatkozott.

Nagy Mártonék történelmi megállapodásról beszélnek, így nézhet ki a magyar álomfizetés
Orbán Viktor is ott volt a megállapodás aláírásánál.

Kétmillió forintos átlagilletmény jöhet a bíráknál, de három évet kell rá várni
A nyilvánosságra került jegyzőkönyv tartalma nem függ össze a 2025-ös költségvetési tervezettel.

Itt a jegybank költségcsökkentő újdonsága, sok pénzt spórolhatunk vele
Kifolynak a kezünk közül az ezresek, ennek vet véget az MNB.

A kormány kifizette a Dunaferr dolgozóinak bérét a tulajdonos helyett
Az acélipari vállalat többszöri felszólításra sem tett eleget kötelezettségének.

Akár 800 ezer is lehet a beugró fizetés, ami hamar 1,5 millióra ugorhat – őket keresik a cégek
Nagy az igény a jogi, orvosi, pénzügyi vagy műszaki előképzettséggel rendelkező informatikusokra.

Hiába várták, elmarad a bírósági dolgozók béremelése
A tömeges elégedetlenség sem ingatta meg a kormányt.

Nem adna fizetést a börtönben lévő óbudai polgármesternek a Mi Hazánk
Az adóforintok pofátlan elherdálásáról írtak.

Még egy dolog, amiben Lengyelország hasít, nem Magyarország
A forint gyengülése még egy fronton visszaütött.

Kiszivárgott a lista: ennyit kaszálnak valójában Hollywoodban
Nagy a szórás a bérek között.

Kilencezer munkahelyet szüntet meg és felére csökkenti a vezérigazgató fizetését a Nissan
A cég üzemi nyeresége 90 százalékkal esett vissza.

Nem lehet utalni az MBH Bank applikációjával, a Simple Pay sem működik megfelelően
Már dolgoznak a hiba elhárításán.

Továbbra is fennakadások vannak a bankkártyás fizetéseknél, de az OTP már elhárította a problémát
Készítse a tárcáját, sok helyen csak készpénzt fogadnak el.

Messi és Neymar együtt sem tudott annyi pénzt keresni egy év alatt, mint Cristiano Ronaldo egymaga
A fizetés mellett a béren kívüli juttatásokat is figyelembe vette a Forbes magazin.

Mindenki veszélyben van, elképesztő csalási trükk terjed
Április és június között összesen mintegy 9 milliárd forintos kárt okoztak a csalók.

Évről évre egyre több a sérülés, ez pedig a kluboknak több százmillió eurójukba fáj
A legutóbbi szezonban a top öt bajnokságban összesen 4123 sérülést regisztráltak.

Jelentősen emelkedhet a polgármesterek illetménye
A nemzetgazdasági átlagbérhez igazítanák a fizetéseket.

Óriási problémára hívták fel a figyelmet a magyar igazságszolgáltatásnál
Ez már a bíróságok működésére is hatással lehet.

Kiderült, mennyiért dolgozhatott a Volánbusznak Magyar Péter öccse
A testvérek nagyjából egy időben dolgoztak az állami cégnek.

Egymilliós fizetés? Úgy tűnik, mégis lehetséges
A munkaerőhiány és az automatizáció miatt egyre több cég képezheti a munkavállalókat.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének fizetése még Orbán Viktorét is lekörözi
Szolgálati autó, ruhapénz és SZÉP-kártya is jár mellé.

Az LMP jelentősen megemelné a főpolgármester és a polgármesterek fizetését
A párt szerint megalázóan keveset keresnek a városvezetők.

Kovács Gergely: Kiesik pár millió forint, mindegy, az ott marad a kerületieknél
Átmenetileg ingyenes lehet a parkolás a Hegyvidéken.

Újabb összegeket vont le az Apple a magyar felhasználóktól
Már a Magyar Nemzeti Bank is közleményt osztott meg az ügyben.

Teljesen szétszakadt Magyarország, „regionális dráma” látható
Hiába hívta fel erre a figyelmet korábban az egyik miniszter.

Euractiv: a magyar fizetések jelentősen zárkóznak az uniós átlagbérekhez, de egy problémával még szembe kell néznünk
Az is kiderült, minek köszönhető az előrelépés.

Bese Gergő évekig fizetést kapott a KDNP-től
Korábban is kitörhetett volna már a botrány, de valaki bevédte a plébánost.