
Megvan, mely európai műholdas cégek válthatják a Starlinket Ukrajnában
A döntéshozók már el is kezdték a tárgyalásokat az Elon Muskhoz köthető rendszer helyettesítésére.
A döntéshozók már el is kezdték a tárgyalásokat az Elon Muskhoz köthető rendszer helyettesítésére.
Az amerikai piac szereplői rosszul járhatnak.
Nyolc napot töltöttek volna az űrben, de majd′ egy év lett belőle.
Komoly törést láthatunk a progresszívak és a centristák között.
Az első jele annak, hogy Donald Trump próbálja kordában tartani Muskot.
A Karib-tenger kalózai szította a feszültséget.
A Trump-féle külpolitikai felfogásban, úgy tűnik, Amerika saját, külön autósztrádáján halad egy meg nem nevezett irányba.
A 89 éves rendező Gene Hackmanről is megemlékezett legfrissebb interjújában.
Az elnök békeajánlatával indulhatott útnak az ukrán delegáció.
Már több mint 40 ezren jelentették a problémát.
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
Nem az első alkalom, hogy a Tesla-vezér bunyózni akar.
A Marco Rubióhoz köthető törvény alapján az Egyesült Államok csak a szenátus kétharmados támogatásával léphet ki a NATO-ból.
Megvan az első erre utaló jel is.
Volt azért sikerélményük is.
Egy bevásárlóközpont közelében történt az eset.
A fórumokon egyre több elégedetlen ember vett részt.
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.
A lépés Kínának és Oroszországnak kedvez.
Véleménye szerint Nemes Jeles László egy zseni.
Mindez az USAID-támogatások csökkentése közben történt.
Szolidaritás helyett páncélozott Teslákat vesz a kormányzat.
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
Vajon ki az az Ashley St. Clair, és valóban lehetett köze a milliárdoshoz?
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
Trollkodás, tiltakozás, mesterséges intelligencia…
A techmilliárdos szerint az AfD lesz a legnagyobb párt Németországban.
A techmilliárdos elmondta, hogy szerinte ki nyeri a következő választást.
Többek szerint aggasztó látni az apai ösztönei hiányát.
Visszaszámlálás indul!
A szervezetnek korábban 10 ezer alkalmazottja volt világszerte.
De nem csak ő, a Microsoft is kegyetlenül próbálkozik az AI-alapú játékkészítéssel.
A felhasználók egyszerű kérdéssel vették rá a Grokot a válaszra.
Az eredeti tervek szerint még 2030-ig működhetne az objektum.
Steve Bannon egy konferencián tett félreérthető mozdulatot.
A Tesla vezére szerint a bürokrácia fűrésze volt a kezében.
Elon Muskot sem kímélte.
A védelmi miniszter már az utasítást is kiadta.
Egy manhattani ügy miatt.
A kutató szerint nem elég csupán a megfelelő oldalon állni egy háborúban.
Miközben Angela Merkel politikai öröksége egyre csak rozsdásodik.
A többszörös Grammy-díjas énekesnő többé nem akarja, hogy bármi köze is legyen a márkához.
A Foreign Affairs szerint olyan alkalmazottak kapnak hozzáférést érzékeny adatokhoz, akikről a titkosszolgálatok semmit sem tudnak.
Az anya eddig azért nem hozta nyilvánosságra a hírt, hogy megvédje a gyerek magánéletét.
Még 97 milliárd dollárért sem hajlandóak megválni a cégtől.
A vezetők for-profittá kívánják alakítani a céget, ezért fontolgatja a felvásárlást a Tesla-vezér.
A szlovák miniszterelnök szerint azok a médiumok politikai alapon támadták a kormányt.
Minden olyan köztisztviselőt, akinek a munkaköri címében, vagy a munkaköri leírásában a gender szó szerepelt, igazgatási szabadságra küldtek.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Donald Trumpék a magyar ügynökújságírókat is leleplezik majd.
A rapper megköszönte Elon Musknak, hogy elmondhatta a véleményét.
A Tesla-vezér ezentúl bizalmas információkhoz juthat vállalatairól és versenytársairól.
A USAID-ügy komoly kérdéseket vet fel a mindenkori amerikai elnök jogkörével kapcsolatban.
Még bratwurst is jár a voks mellé.
Adatokat követelnek a platformtól.
A Tesla-vezér űrhajósokat küldene az idegen építménynek tűnő képződményhez.