
Miért szántja be Donald Trump az amerikai Oktatási Minisztériumot?
A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.
A USAID, az FBI és sok más után most az oktatásért felelős kormányhivatal átalakítása van soron.
Olyan az egész, mint egy mozifilm trailere – a legerősebb jelenetekből.
Ha nézéssel ölni lehetne, bajban lenne a riporter.
Ilyet még egyetlen amerikai elnök sem tett.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
A Doctor Who forgatókönyvírója szerint ez a gyűlölködés már az Egyesült Királyságban is érezhető.
Azt írta, nagyon jó móka volt.
Szándékosan gyengítheti Ukrajnát az amerikai elnök.
Több százan vonultak utcára.
Kijelentették, hogy az eszkalációra eszkalációval válaszolnak.
Nyilvánosságra hozzák a dokumentumokat.
Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az Egyesült Államok növeli a nyomást.
A jogszabályt mindössze háromszor alkalmazták az Egyesült Államok történetében.
Még ma sem egyértelmű, mi történt pontosan.
Elon Musk szerint Európa már egyébként is szabad.
Ez lehet a Fehér Ház és a Kreml legnagyobb dobása, és megint Európa feje fölött döntenek.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.
Elsöprő, halálos erőt ígér az amerikai elnök.
Az érintettek 60 nap haladékot kaptak.
Az amerikai piac szereplői rosszul járhatnak.
Nyolc napot töltöttek volna az űrben, de majd′ egy év lett belőle.
Nagyon sok ember fog meghalni, ha Oroszország figyelmen kívül hagyja a tűzszünetet.
Az orosz elnök feltette a kérdést: elengedjék-e őket a civilek elleni bűncselekmények után?
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Kérdés, miként válaszol az eddig vámmentességet élvező Európai Unió, illetve a szomszédos Kanada.
A súlyos elvi kifogások mellett a doppingüldözés gyakorlata is több mint visszatetsző.
A szereplők többsége sajnálatát fejezi ki a kialakult gazdasági „adok-kapok” miatt.
Az ukrán elnök szerint Moszkva már ellopta a béke éveit.
Komoly törést láthatunk a progresszívak és a centristák között.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index pénteki hírösszefoglalója.
Az amerikai elnök a NATO-főtitkárt fogadta az Ovális Irodában.
Egy palesztinpárti aktivista szabadon engedését követelték.
Az első jele annak, hogy Donald Trump próbálja kordában tartani Muskot.
A Karib-tenger kalózai szította a feszültséget.
200 százalékos vámok jöhetnek.
Összesen 31 éghajlatvédelmi szabálymódosítási vizsgálatot jelentett be az Egyesült Államok.
A Trump-féle külpolitikai felfogásban, úgy tűnik, Amerika saját, külön autósztrádáján halad egy meg nem nevezett irányba.
Nem az a kérdés, hogy Kína milyen stratégiát követ, hanem hogy az EU hajlandó-e saját külpolitikát kialakítani.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
Egyesek szerint a színész Donald Trumphoz fűződő barátsága miatt bocsátották el a nőt.
Nagyszülei révén hamarosan az állampolgárságot is megszerezheti.
Tarjányi Péter szerint a háborús szituáció extrém sürgős reakciót igényel.
Brüsszel teljes erővel csapott le, elege lett az amerikai elnökből.
A 89 éves rendező Gene Hackmanről is megemlékezett legfrissebb interjújában.
Kanadában az amerikai elnökről neveznék el a gazdasági válságot.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szerdai hírösszefoglalója.
Sikeres béketárgyalás: Amerika ismét szállít fegyvert, Ukrajna elfogadja a tűzszünetet – mostantól az oroszok térfelén pattog a labda.
Utánajártunk, hogy miért jön Magyarországra több ezer amerikai katona, és tényleg üresek-e az európai fegyverraktárak.
Ez volt a válaszlépés szomszédja vámjára.
Parázs vita az Európai Parlamentben, Manfred Weber szerint botrány, ami Volodimir Zelenszkijjel történt, Európa magára maradt.
Alaposan felborzolta a hangulatot, egyes elemzők szerint a recesszió sincs kizárva.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
A Kremlben minden bizonnyal megelégedve figyelik az amerikai–európai viszony alakulását és Washington hozzáállását a kijevi kormányhoz.
Aggódnak a háború eszkalációja miatt is.
Utoljára a Szovjetunió európai visszavonulása idézett elő olyan változást az európai térségben, mint a mostani.
Felröppent, hogy leállnak az elektronikus adok-kapokkal.
Az új liberális pártvezető nem hagyja, hogy az amerikai elnök sikerrel járjon.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
Donald Trump szerint „jól boldogult” Vlagyimir Putyinnal.
A DK elnöke 42 pontban foglalta össze álláspontját az orosz–ukrán konfliktusról.