
Nyílt levelet írtak a kormánynak a ragadós száj- és körömfájás miatt
A DK szerint a politikusoknak most nemcsak lehetőségük, de felelősségük is van.
A DK szerint a politikusoknak most nemcsak lehetőségük, de felelősségük is van.
Az agrárminiszter szerint a száj- és körömfájás-járvány fájdalmas döntésekkel jár.
Mammuttetemekből szabadulhatnak ki a jégkorszaki kórokozók, amelyek új világjárványt indíthatnak el.
Nem lehet bevinni az országba a párosujjú patásokat.
Feszült a helyzet Peresztegen, lincshangulatban telt az éjszaka.
Ráadásul ugyanazon a településen, mint januárban.
A búcsúztatón a legendás színész három gyermeke is jelen volt.
Szakértővel néztük meg a járvány eddigi veszteségeit, és hogy mit jelentene még egy madárinfluenza vagy sertéspestis.
A ritka fertőzés félelmet keltett a környéken.
A fertőzés feltolja a tejtermékek árát.
A ragadós száj- és körömfájás terjedését látszólag megfékezték.
Magyarországról nem lehet bevinni élő állatokat az országba.
Ismét elmondta, nem kizárt, hogy a vírust mesterségesen tenyésztették.
Kemenesi Gábor szerint a járvány pakisztáni eredetű lehet.
Rengeteg területet érintenek az intézkedések.
Ha elmaradna a túra, a kár elérné a tízmilliós nagyságrendet.
Hogyan terjed a száj- és körömfájás? Veszélyes az emberre? Van ellene oltás? A virológust kérdeztük.
Korábban a koronavírus okozott problémákat.
Jánossomorja lakosai fellélegezhetnek.
Azt szeretnék kideríteni, hogyan került Magyarországra a vírus.
Több kilométeres torlódások vannak.
A látogatási tilalmat a ragadós száj- és körömfájás vírus terjedése miatt rendelték el.
Jön az operatív törzs.
Betiltják az állatkiállításokat és a bemutatókat is.
Ha most nem sikerül feltartóztatni a vírust, összeurópai problémával nézhetünk szembe.
Mutatjuk, hogyan és mivel kell eltávolítani egy kullancsot.
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
Figyelmeztetést adtak ki.
A tudósok egyre nagyobb aggodalommal figyelik a vírus fajokon átívelő terjedését.
Hollandiában, Spanyolországban és Franciaországban is fokozódik a járvány.
A víruskutató szerint az utolsó fertőzés után három hónappal nyugodhatunk meg.
A Fővárosi Állatkertben is változások lesznek.
Javasolják a készülékek rendszeres frissítését.
A Tanganyika-tó üledékében talált kémiai nyomok miatt fújtak riadót.
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
Az ultrahőkezelt tejek vizsgálatával próbálják azonosítani a potenciális veszélyforrásokat.
Friss adatokat közölt az NNGYK.
Több lehetőségünk van mint hinnénk.
A betegség korábban még nem fordult elő idehaza.
Még az előző elnök alatt összegezték és értékelték a bizonyítékokat.
Új korszak nyílik a járványok elleni védekezésben.
Egyre nagyobb a baj.
Az állomány felszámolása után megindult a járványügyi nyomozás.
A miniszter a WHO főigazgatójával konzultált.
Miért dőlt ki szinte mindenki az ünnepek alatt? Visszajön a maszkhasználat? Háziorvost kérdeztünk.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban is kimutatták a HMPV-t.
A HMPV ellen specifikus vírusellenes kezelés sincs.
Az új kutatás a pontos folyamatot tisztázza.
Három állat tesztje is pozitív lett.
Egyre rejtélyesebb vírusról van szó.
A kínai és orosz kiberbűnözők a mesterséges intelligenciával azonban nem bírnak el.
Az influenzavírusról is újabb hírek érkeztek.
A böngészőn keresztül próbálják kicsalni a hackerek a felhasználók belépési adatait.
Miután Beata Halassy betegsége kiújult, úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a kezelést.
Ezúttal a nyelvi helyességre is figyeltek a csalók.
A víruskutató szerint azt is elárulta, mi a legjobb fegyver a félelem ellen.
Mégis milyen állat, amelyre haragudnunk kellene?
A virológusok szerint a novemberben megérkező vakcina beadása már késő lehet.
Nemrégiben Szaúd-Arábiában nyert tornát.