
Orbán Viktor a Tiszáról: Ők is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban
A miniszterelnök azt mondta, ők is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.
A miniszterelnök azt mondta, ők is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a Himnuszban.
A korábbi országgyűlési képviselő 60 éves volt.
A külügyminiszter az Osztrák Nemzeti Tanács elnökét fogadta.
A megosztott fotókról az is kiderült, hogyan voksolt a miniszterelnök.
Gyakorlatilag szankcionálnák a magyar miniszterelnököt.
Megérkezett az ünnep utáni első hivatalos vendég a Karmelita kolostorba.
A Momentum szerint a miniszterelnököt szállító kisbusz a szembejövő sávban, gyalogosokat veszélyeztetve hajtott át egy zebrán.
Összegyűjtöttük a húsvét legfontosabb indexes cikkeit.
Vásárhelyi Mária ezúttal szembement Vásárhelyi Máriával.
Erről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszélt.
A feltámadásról, a reményről és az újrakezdésről is születtek bejegyzések.
A miniszterek tanácsát követte.
A Donald Trump által kivetett vámok ellensúlyozására.
A kutatási vezető szerint a baloldali kritikacunami ellenére is kitartottak.
A kormányfő a vámháborúról is elmondta a véleményét.
Nem váltak valóra a jóslatok, nem lesz fiskális alkoholizmus.
Nem kímélik egymást a felek.
Úgy látja, súlyos belpolitikai okai vannak a kommunikációs irányváltásnak.
Az ICC május 23-ig adott határidőt a válaszadásra.
Orbán Viktor kentaurnak nevezte politikai igazgatóját.
A kormányfő Hont Andrásnak arról is beszélt, hogy a Tisza Párt komoly rivális, de külföldről finanszírozott és fentartott dolog.
Jövőre indulhat be a gazdaság, átlagkereset, Rogán Antal, Trump–Orbán-találkozó – ilyen volt a Kormányinfó.
A miniszterelnök ritkán ad hosszabb, kötetlen formátumú interjúkat.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány pánikba esett.
2022-ben háborúpártisággal vádolták az ellenzéket, mostanra ezt az ukránpártiság narratívája váltotta fel.
A szertartáson Kövér László és Áder János is részt vett.
Megtaláltuk a kormányfő eredeti beszédét.
Az EP-képviselő nevén szerepel egy madeirai nyaraló is.
A miniszterelnök a Duna-parti emlékműnél koszorúzott.
A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a következő év nagy feladata a mozgósítás.
Érkeznek a külföldi reakciók az Alaptörvény-módosítás után.
A miniszterelnök állítja, 15 év alatt megduplázták az állami vagyont.
Az ÖT alapítója elmondta, miért kell Magyar Péternek ennyi fotó, és miért betegszenek bele a helyzetbe, akik nem szeretik Orbán Viktort.
Méltatlannak tartják a kar hallgatóinak felhasználását.
A miniszterelnök a véleménynyilvánító szavazáson való részvételre buzdít.
Minél rosszabb, annál jobb? Korántsem. Fodor Gábor írása.
A BDPST Group közölte, csak bérelték az autót.
A pénteki demonstráción történt incidens miatt tett feljelentést Gergely Bálint, a Momentum politikusa.
Orbán Viktor őt bízta meg, hogy mondja el az igazságot.
Több témát is érintettek.
A magyar külügyminiszter-helyettes beszélt erről.
A beadványokról 2026 nyarán születhet döntés.
A párt frakcióvezetője 50 ezer forintos bírságra számít.
A megbeszélés fő témája Magyarország déli irányú energiaellátásának biztosítása volt.
A miniszterelnök politikai ambícióinak oltárán Magyarország feláldozta az évtizedeken át felépített nemzetközi szövetségi rendszerét.
Tovább megy az üzengetés a közösségi médiában.
A kormányfő egy rövid versrészletet osztott meg.
A publicista Magyar Péter brüsszeli politikusának Magyarország-ellenes szavai miatt szervez tüntetést.
Szombaton kormánypárti tüntetés lesz Belgrádban.
A kormányfő stratégiai találkozóra készül.
Ízekre szedték a rádióinterjút.
Orbán Viktor szignózta a rendeletet.
Orbán Viktor szerint Kollár Kinga szavai az őszödi beszédre emlékeztetnek.
Magyar a jöjjön bármi csúcsmodellje, ami egyébként a politikai látványpékség felől nézve sikeresebbnek tűnik, mint bármi az elmúlt 14-15 évben.
A miniszterelnök a tiszás Kollár Kinga kijelentéséről a Kossuth rádióban is megszólalt.
Az ellenzéki párt ismét demonstrációt tart.
A miniszterelnök is reagált Kollár Kinga kijelentéseire.
Az EPP-elnök szerint azért szerepelnek a plakátokon, mert jó munkát végeznek.
Az elemző hosszan fejtegette a magyar politikai helyzetet.
A kutatás szerint több százezer szavazat lehet a különbség.