
Ripityára törték Jean-Marie Le Pen sírját
A francia jobboldali politikust alig három hete temették el.
A francia jobboldali politikust alig három hete temették el.
Az egykori politikus 96 éves korában halt meg.
A politikus 96 éves volt.
Egészségi állapota az egy évvel ezelőtti szívrohama óta romlott meg jelentősen.
Egyre többen vannak, akiknek a politika családi biznisz.
A politikusnak szívproblémái lehetnek.
Az Európai Bíróság ítélete szerint is jogtalanul vett fel pénzeket asszisztensei után.
Jean-Marie Le Pent be se engedték a párt ülésére. Szerinte lánya elképesztő vereségeket szenvedett el.
A francia szélsőjobbos dinasztiából most Jean-Marie Le Pen mentelmi jogát függesztették fel egy újabb ügyben.
Jean-Marie Le Pen 190 ezer szavazatról indult 1974-ben, lánya most 7,7 milliót kapott. Az elnökválasztás 2. köre pedig még hátravan.
Több EP-képviselővel együtt jogtalanul vettek fel uniós támogatást asszisztenseik után.
30 ezer euróra büntették a francia főnácit, miután részletkérdésnek nevezte a gázkamrákat.
Érvénytelenítették a párttagságának felfüggesztését, tiszteletbeli elnök is maradhat.
A pártalapító Jean-Marie Le Pent felfüggesztették a Nemzeti Frontban, kirohanásai nem férnek össze az új elnök, lánya terveivel. Még nem látszik, hol érhet véget a francia szélsőjobb királydrámája, de Sarkozy nevetve figyel a páholyból.
A szélsőjobbos pártalapító tovább nyomta a náci retorikát, miközben a párt próbált kulturált képet mutatni. Saját lánya vágta el a torkát.
A pártalapító nem szólhat többet a szélsőjobboldali Nemzeti Front nevében.