
Atomháború szélére sodródott két nukleáris hatalom egy turistamészárlás miatt
A diplomáciai lépések után már a fegyveres konfliktus kockázata is növekszik.
A diplomáciai lépések után már a fegyveres konfliktus kockázata is növekszik.
Pár napjuk maradt távozni.
A támadásoknak halálos áldozata is van.
Donald Trump visszakérné azokat, ám nagy részük már rossz kézbe kerülhetett.
Már a kitermelési stratégián is dolgozik a vállalat.
A külgazdasági és külügyminisztert 17 magyar cégvezető is elkísérte az útra.
Folyamatosak a támadások a térségben.
Több mint négyszáz túszt ejtettek kedden a Beludzsisztáni Felszabadító Hadsereg fegyveresei.
A Baloch Felszabadítási Hadsereg vállalta a felelősséget a támadásért.
A katonai támaszpont melletti mecsetben imádkozók estek áldozatul a robbantásnak.
A medvének 35 küzdelemben kellett részt vennie.
Hat halálos áldozata van a robbantásnak.
Felsorakoztatták, majd kivégezték őket.
A férfit úgynevezett „becsületgyilkosság” gyanújával vették őrizetbe.
Legalább tizenkilencen vesztették életüket.
A két ország között állandóak a feszültségek.
Újraindult a tengeri szállítás Pakisztán és Banglades között – évtizedekig nem is beszéltek.
Klímadiplomáciára nemigen volt példa.
Ketten meghaltak, többen pedig megsebesültek.
Megmutatjuk, hogy mely államokban van a leginkább veszélyben az internetszabadság.
Összeterelték az embereket, és tüzet nyitottak rájuk.
Az afgánok nem ismerik el, a pakisztániak viszont tiszteletben tartják a gyarmati idők határvonalát.
Halálos áldozat is volt.
A természet erőivel nem könnyű dacolni.
Összeszedtük az elmúlt hetek szuperviharait.
Az Iszlám Állam tagját 9/11 ihlette meg.
De mi történt az elmúlt években? – teszik fel a kérdést a legfontosabb arab hírszolgáltatók.
A vádlott a southporti késelő származásáról osztott meg álhíreket.
A támadás mögött, a BLA nevű militáns csoport áll.
Az újonnan talált területek éves szinten 100-200 millió köbméternyi többlettermelést jelentenek.
A rajtaütésben többen megsérültek.
Az álhír miatt tüntetők támadtak meg egy mecsetet.
A siíta vallás egyik legnagyobb ünnepére tartott a jármű.
Az éghajlatváltozás egyre szélsőségesebb időjárást okoz a térségben.
Újabb országban jelent meg a majomhimlő.
Három rétegben találtak gázt és kondenzátumot, legutóbb 2020-ban történt hasonló.
A gyanúsítottat júliusban tettenérést követően vették őrizetbe.
A mentési kísérlet nem sikerült.
A válasz sem maradt el.
A Kasmír régióban nem ritkák a hasonló balesetek.
A World Press Freedom Index szerint az ország 152. az 180-ból az újságírók biztonságának tekintetében.
További áradások is lehetnek.
A jármű egy tengerparti piknikezésre tartott.
A hét végén elkezdenek a csúcs felé mászni.
Volt, ahol 49 fokos hőmérsékletet mértek.
A pakisztáni nép követelésére döntöttek így.
A hőmérséklet akár 55 Celsius-fokig emelkedhet.
Létezik-e összekötő híd és új fejezet a közép- és dél-ázsiai országok közötti kapcsolatokban?
Szerintük az X-en tevékenykedő „ellenséges elemek” országuk destabilizálását tűzték ki célul.
Öt kínai és egy pakisztáni állampolgár halt meg a terrorakcióban.
Minimum 12 halálos áldozat van.
Elképesztő indokkal gyilkoltak.
A támadást a korai órákban hajtotta végre hat terrorista egy katonai tábor ellen.
Példa nélküli ítéletidő tombolt az országban.
Az országban még soha egyetlen kormányfő sem töltötte ki mandátumának teljes öt évét.
Megkezdődtek a koalíciós tárgyalások.
A merényleteknek legkevesebb 24 halálos áldozata van.
A választás hajrájához érkezve szaporodnak az erőszakos incidensek.
Mindezt egy nappal azután, hogy 10 évre börtönbe került.