
Nagy sebességgel csapódott a szalagkorlátnak egy kocsi az M3-as autópályán
A balesetet defekt okozta.
A balesetet defekt okozta.
A bíróság Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe küldte.
A rendőröket is megtámadta.
Az M1-es autópályán menekült az igazoltatás elől.
Öt vízsugárral oltották az önkéntes tűzoltók a délelőtt kigyulladt kamiont.
Több kilométeres torlódás miatt araszolnak az autósok.
Aligha ilyen első találkozásról álmodott szíve választottja.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Kiderült, mennyi pályamatricát vásároltak 2024-ben.
A szabálytalankodó vezető jobbról előzve veszélyeztette autóstársait az M3-as kivezetőn.
Gyál felé érdemes kerülni.
Több száz méterre az ütközéstől állt meg az egyik autó.
Országszerte felújítások és balesetek nehezítik az autósok reggelét.
Nem mindennapi események történtek a sztrádán.
A Tolna vármegyei rendőrség szerint a sofőr feltehetően elaludt a volán mögött.
Az osztrák hatóságok fertőtlenítik a járműveket.
Az esetet sérülés nélkül úszta meg mindenki.
A hatóságok eltiltották a vezetéstől.
Folyamatosan villogott az index.
A bírságok csökkentése a cél.
Összesen 81 kilométernyi út lenne díjköteles.
Egy hajót szállító terepjáró borult fel.
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
Augusztus végéig karbantartási munkálatokat végeznek.
A videó nagy felháborodást keltett a közösségi médiában.
A projekt már most jelentős környezeti károkat okozott.
A sofőr elaludhatott, de az sem elképzelhetetlen, hogy későn vette észre a lehajtót.
A balesetet könnyebb sérülésekkel megúszták.
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.
Figyelmen kívül hagyták a sebességkorlátozást jelző táblát.
A nagy vihart kavart M30-as autópálya verte ki a biztosítékot.
Az M7-es autópályán is baleset történt.
Az M6-os autópályán is baleset történt.
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
A sztráda 31-es kilométerénél a külső sávot lezárták, több kilométeres a torlódás.
Pénteken éjfélig érvényesek a 2024-es autópálya-matricák.
A tesztidőszak nyáron kezdődik el.
Már csak néhány napig érvényesek az autópálya-matricák.
A kereskedő évek óta figyelmen kívül hagyta a kiküldött felszólításokat.
Több útszakaszon korlátozások vannak érvényben.
A jármű az oldalára borult.
Várva várt beruházás kezdődik.
Új rendszert vezetnek be, a busz- vagy vasúti menetjegyár felét visszafizetik annak, akinek a járműve húsz percet vagy azt meghaladó mértékben késik.
Komoly büntetés lehet a vége.
Bázakerettyénél is baleset történt.
Nem lesz csapadék a hétvégén.
A hóviharok miatt több út is járhatatlanná vált az országban.
Az Útinform szerint pár kilométeres dugó lassítja a közlekedést.
A sofőrök figyelmen kívül hagyták a rossz időjárási körülményeket.
Erős szél nehezíti a tűzoltók munkáját.
Több órán keresztül teljes szélességében volt lezárva a sztráda.
A sofőrt a rendőrség előállította.
A sofőröket rádión figyelmeztették, hogy minél gyorsabban hagyják el a sztrádát.
2016 óta van lehetőség hasonlóra.
Az Útinform azt írta, hogy néhány helyen több kilométer hosszan áll a kocsisor.
Egymásból következtek az incidensek.
Végül a két záróvonalat átlépve vetett véget a műsornak az Opel sofőrje.