
Mégis műsorra tűzik az Őrült nők ketrecét Győrben
Alföldi Róbert jelentette be a hírt.
Alföldi Róbert jelentette be a hírt.
Az érintett járművekben összesen tíz ember utazott.
A MÁV szerint tartalék járatokat kellett bevetni.
Az M1-es autópályán menekült az igazoltatás elől.
A 15 éves fiú terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt akár ötéves büntetést is kaphat.
A Győr címvédéséhez vezető úton a mostani egy kötelező feladat.
Az utolsó öt percben három gólt lőttek a magyarok.
A balesethez a győri hivatásos tűzoltókat is riasztották.
Egy sofőr figyelmetlensége okozta a versenyző halálát.
A szemétrakat teteje gyulladt meg.
Alaposan kigyúrta magát a ketrecharcos.
Három drogkereskedőt tartóztattak le a hatóságok.
Az egész világon a hatodik legtöbb kárt szenvedhetjük el.
Pintér Bence, a város polgármestere nyílt levelet intézett Szijjártó Péterhez.
Csaknem másfél milliós kárt okozott.
Az atya személye mellett két alapítvány állhat a vita középpontjában.
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
Az elkövető párját és testvérét vette rá, hogy vezesse félre a hatóságokat.
A lakások átlagos országos hirdetési négyzetméterára elérte az 1,2 millió forintot.
Az ügyészség 13 éves fegyházbüntetésre ítélte.
É. Imrének negyven évre kell a rácsok mögé vonulnia.
Több mint 50 éve nem látott betegség jelent meg Magyarországon.
Világszenzáció Magyarországon.
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
Bruna de Paula nyolc góllal lett a mérkőzés legeredményesebbje.
A helyi Fidesz–KDNP szerint a polgármester veszélybe sodorja a város működését.
A zalaszentgróti kórházban is orvoshiánnyal küzdenek.
A kihallgatásán azt állította, hogy ellopták a profilját.
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
Mindketten meghaltak.
A 800 milliárd forintos beruházás 100 év távlatából a legnagyobb autóút-építés lesz.
Kútba esni látszik a mexikói kaland.
A nőt próbaidőre bocsátották.
A Győr+ Média Zrt. vezetője egy Audi A6-ost béreltet magának.
Szerinte a párt folyamatosan akadályozza a felelős gazdálkodást.
Eredetileg szabad volt az időpont, aztán kiderült, hogy mégsem az.
Vámos és Szemerey is remekelt Metzben. Faluvégi német csapatának a kilencgólos előny sem volt elég.
Karbantartási munkálatokat végeznek.
Nagy a torlódás Hegyeshalom felé.
Folyamatosak a bejelentések.
Ismeretlen elkövető azonosítása a cél.
Közel hatvan exválogatott labdarúgó és vezető, valamint a szinte megtelt győri sportcsarnok emlékezett a fiatalon elhunyt csatárra.
Az M85-ös autóúton szintén baleset történt.
A nézők jegyeit visszaváltják.
Az ügyfélnek a bíróságon mondták el, hogy a papír, amit kapott, hamis.
Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Ilyen még nem történt a felcsútiakkal a mostani idényben.
A győri polgármester reagált a lap által indított kérelemre.
Megnéztük Donizetti komédiáját, A csengőt.
Máshol is késésekre kell számítani.
Résen voltak a gyalogosok.
A KTE ezt megelőzően legutóbb augusztusban nyert az élvonalban.
A helyszínre a mentők is kiérkeztek.
Az arra közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk.
A volt győri polgármester közzétette a vagyonnyilatkozatát.
A tragédia oka soha nem derült ki.
Gólpassz, kiharcolt, majd értékesített büntető Nyíregyházán.