
Két embert állítottak bíróság elé, amiért kivágták a világ egyik leghíresebb platánfáját
Az elkövetők maguk vették fel tettüket, és dicsekedtek vele az interneten.
Az elkövetők maguk vették fel tettüket, és dicsekedtek vele az interneten.
Az érintett múzeum egyelőre nem közölte, kit tesz felelőssé a károkért.
Az ügyészség súlyosításért jelentett be fellebbezést.
Nem volt pénze, és a közeli dohánybolt kifosztása tűnt a legjobb megoldásnak.
Két spanyol férfi egy magyar zászlót is megrongált.
Az elkövető több millió forint kárt is okozott a kaposvári temetkezési vállalatnak.
Egy taxiból lövöldözött.
A brit miniszterelnök személyesen tájékoztatta.
Védett növények pusztultak el.
A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt hoztak súlyosabb döntést.
A villamos biztonsági kamerája felvételt készített az esetről.
Vörös, vérhez hasonló festékkel rongálták meg az alkotást.
Karácsony Gergelyt is felszólították az eset miatt.
Az ámokfutást az őrök állították meg.
A lett haditengerészettel közösen próbálják meg felderíteni a sérülés okát.
A tettet elkövető nőket letartóztatták.
Börtönbe kell vonulnia a tette miatt.
A Fashion Street egyik ikonikus jelképét például bokszzsáknak használták.
Az elsődleges gyorsteszt azonban nem mutatott ki kábítószert a szervezetében.
A műsorvezető szerint a srác „ha így folytatja, előbb utóbb komoly bajokat fog okozni”.
Az egyik oszlopba véste bele nevét.
A Mi Hazánk Mozgalom alelnökének tettei túlmutatnak a véleménynyilvánításon.
Az orosz diplomáciai képviselet elvárja a magyar hatóságoktól, hogy intézkedjenek.
Testi sértés és rongálás a vád.
Meglátása szerint „az interneten való gyűlöletbeszéd előkészíti a talajt a valódi erőszakra”.
Az ARC kiállítás felháborodást kiváltó plakátját hamarosan visszaállítják.
A Donald Trump által elrendelt határfalépítésnek is köze van a dologhoz.
Az elkövetőkről egy videót is megosztottak.
A MÁV is megszólalt a történtekről.
A Futuro Vegetal tagjai számos vandál akciót hajtottak már végre korábban is.
A Futuro Vegetal aktivistái szerint ő is felel a környezet pusztulásáért.
Húsz helyszínt megrongálva csaknem félmillió forintos kárt okozott.
Ma 35 éve, 1989. július 14-én temették el Kádár Jánost.
Egy 12 tonnás járművel csapódott az imaházba.
Csak a rendőrséghez tudott fordulni, minkettejükkel szemben eljárás indult.
A cserepek alatti lemezfödémet is elvitte.
Egymillió forintos kárt okozott.
A hatóságok csak egy hírportáltól értesültek az esetről.
Egy feljelentés szerint Magyar Péter elvette, majd a vízbe dobta az egyik vendég telefonját.
A Tisza Párt alelnöke mindenkitől elnézést kért, akit a történtekkel megbántott.
Az épületekre a 8372-es számot írták.
A történteket kamera rögzítette.
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség.
Úgy tudni, nem védte üveg a festményt.
„Kulturáltan kell az embereknek a véleményét kifejteni, nem pedig rongálás által.″
„A konyhaajtót tenyérrel ütötték, a lányok bent sírtak" – idézte fel az üzemeltető.
A történekről megszólalt a Tisza Párt is.
Az idős férfi beismerő vallomást tett.
A rendőrség segítségével azonosították az elkövetőt.
Kalapács, sav és leves is szerepel a műtárgyak ellen fordított fegyverek között.
A DK–MSZP–Párbeszéd közleményben tájékoztatott.
A párt helyi szervezete feljelentést tett az ügyben.
A kormánypártok helyi polgármesterjelöltje elmondta, feljelentés történt az ügyben.
Hétfőre már nem volt a helyén az alkotás.
Eljárás indult egy nyírmihálydi férfi ellen.
Jelentős anyagi kárt okozott, a műsorában mondta el a történetet.
Az Örs vezér téri aluljáróban randalíroztak.
A család hatalmas nyomravezetői díjat ajánlott fel.
Sörrel és cigicsikkekkel árasztották el, és több alkatrészét ellopták.
Beváltotta a fenyegetést.