
Szoboszlai Dominik a Premier League hétvégi álomcsapatában
Három másik liverpooli is ott van a listán.
Három másik liverpooli is ott van a listán.
Messziről is jól látható összegről van szó.
Hangulatvideó az Anfieldről, ahol öt éve „elrabolták” a szurkolóktól az ünneplést.
Az Anfield Roadon indult a buli.
A válogatott kapitányának összejött az a trófea, ami klublegenda elődjének nem, most jöhet az új cél.
Nehéz lenne jelzőket találni a válogatott kapitányára, mert mindegyik alulértékelné a sikerét.
Néhány újságnál még a meccs embere is volt!
Az olasz, a spanyol és a francia pontvadászatot már a „hőskorban kipipálták” a magyarok.
A Tottenham korai vezetését öt találattal torolta meg a Manchester Unitedet utolérő gárda.
17 óra 30 perckor indul útjára a labda.
A kezdőrúgás ugyan még odébb, máris hátborzongató élményeket okozott Szoboszlaiék meccse.
Ahogyan csapata, a Liverpool, úgy a magyar középpályás is egyértelműen előrelépett Arne Slot kezei alatt.
Szoboszlai Dominik a Premier League első magyar aranyérmese lehet.
„Még nyers, de remek fizikumú és nagyon intelligens.”
A középpályás elárulta, miért különösen nagy öröm számára Mohamed Szalah maradása.
Mintha nem is ugyanazt a meccset néznék...
Szoboszlai Dominik két lövéssel és számos jó beadással jelentkezett.
Tóth-Helli Ágoston életét valószínűleg csak az Egyesült Államokban tudnák megmenteni.
Egyetlen totógyilkos eredmény kell.
Nála csupán hat mezőnyjátékos töltött több percet a pályán a Premier League-ben.
Közepes osztályzatokat kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.
Közepes meccsen drámai végjátékkal lépett a bajnoki cím kapujába a Liverpool.
Szoboszlai Dominik csapattársa hamar meggondolta magát.
Egy McLarent választott helyette.
Még szerencse, hogy 11 pont a ’Pool előnye, jó, hogy mindjárt vége a bajnokságnak.
Szoboszlai Dominik ezúttal beleszürkült a mezőnybe.
Általában hatosra értékelték honfitársunk játékát az angol lapok.
A Liverpool már a forgatókönyvek 99 százalékában ér be elsőként.
A magyar válogatott csapatkapitánya nélkül már-már elképzelhetetlen a liverpooli kezdő.
„Nem nagyon hasonlít rám” – mondta a magyar válogatott csapatkapitánya a róla készített műalkotásról.
A magyar válogatott klubját nem érdekli a Liverpool által felajánlott futballista.
A Ferencváros őszi szerzeményének is köze lehet a reményteljes átigazoláshoz.
Elegáns és visszafogott, a tolldíszítés is jól passzol.
Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.
A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
Nem tetszett neki a focista kommentárja.
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
A Real Madrid játékosa is nyilatkozott a magyarokról a vasárnapi meccs után.
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.
Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.
Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
„Hogy jól sikerült-e, azt a nézőknek kell eldönteniük.”
Nehéz lett volna jobb évkezdést kérni – talán csak a törökök legyőzését...
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
Nem jött össze a címvédés Szoboszlai Dominikéknak.
Még Jürgen Klopp is visszatér a liverpooliakhoz a különleges alkalomból.
A szurkolók a magyar válogatott csapatkapitányára voksoltak a legtöbben.
A magyar–török Nemzetek Ligája-párharc szempontjából sem mellékes, mi történik vasárnap a Wembley-ben.
A PSG négy, a Bayern München három, a Barcelona két játékost ad az álomcsapatba.
A magyar labdarúgó-válogatott kapitánya Dárdai Bencéről is beszélt az Index kérdésére.
„Ha Szoboszlai maradt volna a lefújásig, akkor nemcsak lő, hanem be is lövi a tizenegyesét.”
A holland menedzser csapata vasárnap javíthat, és először nyerhet trófeát az idényben.