budapest
10023 találat az Indexről, és 2989 a környékéről.

„Húzzál már el a francba!” – elszabadultak az indulatok az ülésen
Élőben a Fővárosi Közgyűlés üléséről.

Olyan döntések születhetnek a fővárosban, amelyek a közlekedést és a lakhatást is meghatározzák
Maratoni vitákra készülhetünk.

Vitézy Dávid furcsa szóval küldte meg Lázár Jánost
A frakcióvezető úgy látja, nála senki sem tesz többet azért, hogy kikerüljenek „Gyurcsány emberei” a fővárosból.
Egy hotel biztonsági őrének adta ki magát, hogy szexuálisan közeledhessen gyerekek felé
A Fővárosi Főügyészség 14 év börtönt ajánlott a férfinak, ha beismeri a tettét.

Etikai kódexet dolgozna ki a fővárosi képviselőknek a Fidesz
A főjegyző szerint azonban akadályba ütközik a kormánypárti javaslat.

Karácsony Gergely bejelentést tett a budapesti színházak támogatásáról
Karácsony Gergely ismertette, mire lehet számítani a jövőben.

A közösségi médiában esett egymásnak Deutsch Tamás és Vitézy Dávid
Erzsébetváros átalakítása adta a vita témáját.

Titkos helyek Budapesten: közel a belvároshoz, mégis egy csendes patakparton
Pest legnagyobb vízhozamú és legjelentősebb patakja 23 kilométert tesz meg a fővárosban. Tudja, hol ér a Dunába? És honnan indul? És mely kerületeken halad át? Mutatunk egy titkos helyet, ahol a belvároshoz közel, mégis csendes patakparton tud élni.

A Wizz Air törölte a Lisszabonból Budapestre tartó járatát a Nyugat-Európát sújtó áramszünet miatt
A leállás oka mögött kibertámadást sejtettek, de még mindig nem tudják, mi okozta a problémát.

Ellenfelet kapott a címvédő Győr a női kézilabda BL-ben
A döntőt június 1-én rendezik az MVM Dome-ban.

Sokkolóan fájdalmas történelmi fordulópont a budapesti lakáspiacon
Drágulás minden kerületben: milliós átlagár alatt sehol sincs új lakás.

Donald Trump Jr.: Kelet-Európa a kontinens utolsó reménysugara
Az amerikai elnök fia a Portfoliónak adott interjút.

Átláthatósági vita a Fővárosi Közgyűlésben: Baranyi Krisztina keményen bírálta a Tisza Párt képviselőjét
Ferencváros polgármestere Orbán Árpádra, Orbán Árpád Karácsony Gergelyre mutogat.

Újabb magyar érem Budapesten, az öttusázó Koleszár Mihály második lett
A 23 éves sportoló remekül hajrázott.

Gulyás Michelle aranyérmet nyert a budapesti világkupa-viadalon
Az olimpiai bajnok magyar versenyző jelentős fölénnyel győzött a fináléban.
Súlyos baleset történt Veszprém vármegyében, mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre
Az érintett útszakaszon váltakozó irányban fél pályán haladt a forgalom.

Szirénázva vonultak át a rendőrök és a tűzoltók a fővároson
Ma rendezik a XII. Országos Rendőr- és Tűzoltónapot a Városligetben.

Donald Trump Jr.: El kellett érni a mélypontot, hogy a fény felé induljunk, és Magyarország a fény egyik utolsó bástyája
Szerinte a közép-kelet-európai országok kedvezőbb képet mutatnak, mint a nyugat-európaiak.

„Kedves Donald, ne reménykedj!” – Orbán Viktor a lengyel miniszterelnöknek üzent
Donald Tusk szerint Magyarország kilépne az Európai Unióból.

Ferenc pápa különleges üzeneteket fogalmazott meg magyar nyelven
Kétszer is járt Magyarországon a szentatya.

Rekordgyorsasággal kelnek el a budapesti lakások, tízéves csúcson az értékesítési tempó
A kérdés, hogy meddig tart a lendület.

Szentkirályi Alexandra: A nulladik lépés a mostani Gyurcsány-cégvezetők visszahívása
A Fidesz budapesti frakcióvezetője szerint minden budapestinek átlátható pályázatokra van szükség.

Májusban hallgatják meg a Budapest Brand vezérigazgatóját
Összeült a vizsgálóbizottság.

Egy 21 éves női exkézilabdázó halt meg a budapesti közlekedési balesetben
A 2023–24-es szezon végén vonult vissza a sportolástól az Érd korábbi játékosa.

Ismét benyújtották az erzsébetvárosi sétálóutcákról szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés elé
Az előterjesztés lapunk birtokába került.

A budapesti Városházán tett látogatást az Egyesült Államok ügyvivője
Az eseményről Karácsony Gergely számolt be.

Véget érhet a borzalmak fürdőjének kálváriája
Megszólalt a BGYH vezérigazgatója.

A DK-s fővárosi képviselő reagált Vitézy Dávid posztjára: Dilettáns közéleti stand-up
Szerinte Vitézy is beállt a „gyurcsányozós összeesküvés-gyártó” sorba.

Donald Trump fia Budapestre utazik
Bulgáriába, Romániába és Szerbiába is ellátogat.

Gyalogoszónává alakítják a Belső-Erzsébetvárost – új közlekedési rend jön a bulinegyedben
Gyökeres változás várható a bulinegyedben június végétől.

Súlyos baleset történt a budai rakparton, teljes útzár van érvényben
A XXII. kerületben is karambol történt, meghalt egy fiatal nő.

Ilyenre még nem volt példa, óriási átalakuláson ment át a kultikus budapesti szórakozóhely
A legnagyobb világsztárok adják majd egymásnak a kilincset.

Vitézy Dávid megdöbbent, a Fidesz és a DK titkos szövetségéről írt
Szerinte a Fidesz és a régi ellenzék együtt obstruálja az új fővárosi cégvezetők kiválasztását.

Amerikából kitoloncolt magyarok jelentek meg a budapesti hajléktalanok között
A főigazgató számolt be a város aktuális ügyeiről.

Vitézy Dávid: Furcsa egy hely ez a Magyarország
A belügyminiszter elutasította a Fővárosi Közgyűlés javaslatát.

Olimpiai bajnokunk belelkesült a budapesti show-műsor hallatán
Gulyás Michelle úgy van sportága új tusájával, mint a kivezetett lovaglással: az egyiket imádja, a másikkal megküzd.

Programokkal teli hétvégével zárul az április
Minden esemény egy helyen.

Nem fértek fel a pótlóbuszra, több órán át várakoztak az utasok Szombathelyen
A MÁV szerint tartalék járatokat kellett bevetni.

Nem engedte ki a megállóból, majd többször akadályozta a busz közlekedését egy autós
Az esetet egy másik jármű fedélzeti kamerája vette fel.

Itt a kormány tervezete: milliós hozzájárulást is kérhetnek a betelepülőktől
Így változhat a lakáspiac a települések önvédelmi jogáról szóló törvénytervezet hatására.

Tűz ütött ki egy XV. kerületi családi házban, a lángok a szomszéd ingatlanban is kárt tettek
A tűz a családi ház udvaráról terjedt tovább.

Emberére akadt a részeg kötözködő, egy órán keresztül verték egymást a Blahán
Videó is készült a bunyóról.

Ez a jövő: megnyílt az Onyx, és mindent felülírt, amit eddig a gasztronómiáról tudtunk
Ez valami egészen új és egyedi.

Egykerekűvel esett el egy fiatal a fővárosban, majdnem elütötték
Veszélyes mutatványt rögzített egy fedélzeti kamera.

Villám csapott a Wizz Air gépébe, Madridban ragadtak a budapesti utasok
Sok kisgyerekes család járt pórul, ők többnyire a repülőtér padlóján fekve várakoznak.
Az önvédelem bebizonyosodásában bízik a párját leszúró holland nő ügyvédje
A tragikus esemény tavaly februárban történt Budapesten.

Eltűnt öccsét keresi egy román nő Budapesten
A férfi március elején tűnt el.

Húsvétra 31 milliárd forintos mínuszba csúszott Budapest, folyószámlahitelből él a főváros
Szeptemberre 60 milliárd forint lehet ez az összeg.

Lángokba borult egy budapesti családi ház, akciófilmbe illő felvétel készült az esetről
A XV. kerületben csaptak fel a lángok péntek reggel.

Fehér Chevrolet tartja rettegésben a budapesti utakat
Legutóbb gyalogosok közé hajtott, hogy kikerülje a piros lámpát.
Az anya engedélye nélkül tette kocsiba a gyermeket, majd szó nélkül elhajtott
A férfit három vármegye rendőreinek sikerült megállítania.
Leomlott a lépcső egy budapesti társasházban, létrákkal mentették a lakókat
Cigaretta lehet a bűnös.

Országos jelentőségű, a főváros működőképességének legkritikusabb beruházása zajlik
Jó tempóban halad az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése.

A rendészek béremelésével a főváros legbiztonságosabb kerületévé válna Csepel
Május 1-jétől változnak a rendészek és a segédfelügyelők bérei a XXI. kerületben.

Felfüggesztik a Szövőgyár utcai óvoda működését, a gyerekeket az önkormányzatnak kell elhelyeznie
Az intézkedést elővigyázatosságból vezették be.

Tömegkarambol történt az M1-es autópályán
A balesethez a győri hivatásos tűzoltókat is riasztották.

Több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
Kiderült, mi az elsődleges ok.
Hatalmas baleset volt az M3-ason, teljes az útzár a főváros felé vezető oldalon
Az M0-s autóút M3-as felé vezető szakaszán baleset miatt több mint 7 kilométeres a dugó.