
Kiszivárgott, mivel sikerült Zelenszkijnek meggyőznie Donald Trumpot a Vatikánban
Több fontos téma is szóba került a felek között.
Több fontos téma is szóba került a felek között.
Nem idegen számára a politikai szerepvállalás.
Több ezren állnak sorba, hogy láthassák.
Nagy ajándéknak nevezte, hogy a gondviselés Ferenc pápát adta az egyháznak.
Feleségével sétált az egyik leghíresebb utcán.
A kormányfő és az államfő is megszólalt Ferenc pápa temetése után.
Úton az egyházfő temetésére, a Rómába tartó repülőgép fedélzetén nyilatkozott a miniszterelnök.
Egy magyar pápa megválasztása nemcsak történelmi, hanem politikai szimbólumként is szolgálna.
A Tisza Párt elnöke saját költségen utazik el az olasz fővárosba.
Több témában is egyeztettek.
A miniszterelnök szerint a szentatya legnagyobb öröksége maga a béke.
Feleségével együtt szállt le a repülőgépről a köztársasági elnök.
Az Index Rómából tudósít.
A katolikus egyházfő szertartását a Szent Péter-bazilikában tartják.
A szentatya tüdőgyulladása alatt többször megjegyezte, hogy otthon szeretne meghalni.
Az Index Rómából tudósít.
Óriási tömeg várja, hogy leróhassa kegyeletét.
Bakócz Tamás karnyújtásnyira került a pápai tróntól, de a Mediciek befolyását ő sem tudta megtörni.
A trónörökös III. Károly felhatalmazására utazik el.
A szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik.
II. János Pál pápát sem ott temették el, ahol kérte.
Homíliáját az egyik bíboros olvasta fel.
A liturgikus eseményt Baldo Reina bíboros fogja vezetni.
Az egyházfő nagycsütörtöki gondolatait a Szent Péter bazilikában ezernyolcszáz pap hallgatta.
A katalán sztárépítészt Ferenc pápa méltatta.
A nagyheti liturgiákon azonban még nem vesz részt.
Az Iránt sújtó szankciók enyhítése is szóba kerülhet.
Matías Soulé tökéletesen eltalálta a labdát.
Több mint nyolcmilliárd forintos pénzbírsággal sújtották őket egy egyszerű trükk miatt.
Több száz millió euró kárt okoztak a látogatóknak évente.
Egy római tűzesetben a vállalat tizenhét elektromos járműve semmisült meg.
Tizenhét autó semmisült meg a tűzben.
Egy magyar fiatal valóra váltotta az álmait.
A régóta várt folytatásra 22 évet kellett várni.
A Gemelli kórház teraszán köszöntötte a híveket a szentatya.
Olaszország-szerte misékkel emlékeznek meg az évfordulóról.
Az egyházfő a kórházban imádkozott.
A szentatya pihen.
Az egyházfő jól reagál a terápiára.
Továbbra is magas áramlású oxigénpótlást kap a szentatya.
Betegsége óta ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság hallhatta a szentatya hangját.
Egy misén is részt vett a katolikus egyházfő.
Az illetékes hatóságok vizsgálata folyamatban van.
A szentatya arra kért mindenkit, hogy emlékezzenek az ukrajnai háború évfordulójára.
71 képet foglaltak le.
Korábban többen meghaltak liftbalesetben az olasz fővárosban.
A miniszterelnök szerint semmilyen tragédiát nem lehet erőszakkal legitimmé tenni.
Már az első félidőben eldőlt az összecsapás.
A vád szerint a nő megsértette az iszlám törvényeit.
Az olasz kormány biztonsági törvénycsomagja ellen demonstráltak.
A közel-keleti helyzet és az illegális migráció is szóba került.
Ferenc pápa beszédében üdvözölte a Libanonban megszületett tűzszünetet.
A Szentszék és a világegyház szolgálatában példamutató módon kitűnt buzgóságával.
Hamarosan bárki megtekintheti.
Olyan, mintha a Russell Crowe-film paródiája lenne.
Budapest a középmezőnyben.
Sokan attól tartanak, hogy pénzdobás nélkül nem térnek vissza a városba.
Egy videófelvételen látható, ahogy a jobb szárny alatti hajtómű lángol.
Egy Netflix-sorozat okozott konfliktust a felek közt.