
Jó lehetőséget lát az árvízben a magyar agrárminiszter
Nagy István arról is beszélt, hogy mekkora kárt okozott idén az aszály, és kell-e tartani itthon élelmiszerhiánytól.
Nagy István arról is beszélt, hogy mekkora kárt okozott idén az aszály, és kell-e tartani itthon élelmiszerhiánytól.
A volt államfő fiataloknak tartott előadást.
A művész által készített hajónak minden egyes eleme jégből van, mégis lehet vele közlekedni a vízen.
Megindító felvétel készült az állat megmeneküléséről.
„Mindenki a saját vizét szeretné menteni” – nyilatkozta a Vértesaljai Horgász Egyesület elnöke az Indexnek.
Az agrárminiszter Áder János műsorának vendége volt.
A legtöbb vízerőmű nem bírja a manapság jelentkező extrém időjárási körülményeket.
Hihetetlen oka volt a férfinak az akcióra.
Felfüggesztettek egy kormánytisztviselőt, miután elrendelte egy víztározó leeresztését, hogy visszaszerezze szelfizés közben vízbe ejtett telefonját.
Rosszul sikerült a szelfizés.
Közel 2 milliárd ember élete kerülhet veszélybe emiatt.
A víz világnapja alkalmából március utolsó hetében nyitják meg a létesítményt.
Az éghajlatváltozás gyors és súlyos csapást mér az iható víz minőségére.
Több probléma is volt már a beruházással.
Tűzoltók és búvárok emelték ki az autót.
A tó vízszintje az aszály miatt riasztó mértékben apadt az elmúlt években.
Az elsőre május 1-jén bukkantak rá.
Egy vállalkozás kiszivattyúzta az utolsó cseppeket is.
Az ország víztartalékai apadnak.
A víz világnapja alkalmából betekintést nyerhetünk Magyarország egyik legnagyobb és leglátványosabb víztárolójába.
A szászavinci természeti katasztrófa még ma is felhívja a figyelmet a gondatlan emberi beavatkozás veszélyeire.
A pátkai polgármester petíciót nyújtott be, hogy megmaradjon a helyi élővilág.
Tudod, melyik országban van a Dukan-tó?
Nem tudják, hogy kerülhetett oda.
Ezek a települések mind emberi tevékenység következtében pusztultak el.
A Cserehát gyöngyszeme a Rakaca-víztározó, ami hajnalban képeslapra illő látvány.
A kitörő víz elárasztotta a munkások szállását.
2800 köbkilométer édesvíz szorult be a jégkorszak idején az óceán feneke alá.
Az Upponyi-szoros vidékén bájos falvak és ezer csoda bújik meg, igazi gyöngyszeme a kirándulásoknak.
Víztározóba esett Bátonyterenyén, de a sérülései túl súlyosak voltak, így végül lelőtték.
A Duna–Tisza közén tárolnák a víztartalékot.
A gyerek már nem mutatott életjeleket amikor kimentették a vízből, rokonai túlélték.
A gyerekek a víztározóba estek, az 5 és 3 éves kisfiúk azonnal meghaltak, 2 éves öccsük másfél napot élt a miskolci kórházban.
A Kőbányai víztározó a város legrégebbi, még ma is működő víztárolója. Most leeresztették belőle a vizet, és nagyon menőn néz ki!
A jablanicai tó ettől csak még vonzóbb látványosság lett.
A jablanicai tó ettől csak még vonzóbb látványosság lett.
A hercegovinai Ramsko-tó kiszáradt medréből egy régi dzsámi, házak, valamint temetők maradványai bukkantak elő.
Kínában apadni kezdett egy vízgyűjtő medence és egy több száz éves szobrot találtak.
Te sem tudtál róla?
Te sem tudtál róla?
Nem zárható ki a gyilkosság sem.
A vízben jobb hatásfokkal működnek a panelek.
A rekordméretű gátak és víztározók szénből és bambuszból készültek.
Két hivatal vitázik a kisterenyei víztározó leengedésén. Az eredmény: több ezer elpusztult hal.
Ezek a tavak nem a természetnek köszönhetik létüket. Nézd meg a képeket, érdemes!
Ezek a tavak nem a természetnek köszönhetik létüket. Nézd meg a képeket, érdemes!