
Tömegbe hajtott egy autós Passauban, többen megsérültek
A rendőrség a balesetet egy családi konfliktussal hozta összefüggésbe.
A rendőrség a balesetet egy családi konfliktussal hozta összefüggésbe.
Az érintett útszakaszt mindkét irányban lezárták.
Vaszar és Pápa között történt a baleset.
A jármű alól egy embert emeltek ki.
Hét ember még mindig kórházban van.
Több mint ötven ember sérült meg az ünnepségen.
Többek között emberölési kísérlettel vádolják az 53 éves elkövetőt.
Kevés híján súlyos tragédiába torkollott az ünneplés Liverpoolban, több tucat embert vittek kórházba, miután egy autós a tömegbe hajtott.
Sok embert kellett kórházba vinni a baleset után.
Késésekre kell számítani több vasútvonalon is.
A mentőszolgálat kórházba vitte az érintettet.
34 éves férfi az áldozat.
Késések várhatók az érintett vonalon.
A baleset a zágrábi Svetice utcában történt.
A PSG győzelme után utcai zavargások törtek ki a francia fővárosban.
A balesetben többen megsérültek.
Az ember a helyszínen meghalt.
Az utasokat egy másik szerelvényre szállították át.
Egy ember meghalt, nyolcan pedig megsérültek.
A szemtanúk beszámolói szerint egy babakocsit toló nőt is elütött a jármű.
A baleset miatt több forgalmi változás is életbe lépett.
A gyerekek éppen hazafelé tartottak.
A rendőrség szerint a támadás nem minősül terrorcselekménynek.
Az 58-as főút egyik sávját lezárták.
Egy idős nő pedig a kórházban halt meg.
Késésekre kell számítani.
A helyszínelés várhatóan késő estig fog tartani.
Ezen a szakaszon a menetidő 10-20 perccel megnőhet.
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
A rendőrség elfogta a kisteherautó sofőrjét.
Négyen sérültek meg a balesetben.
Az áldozatot újra kellett éleszteni.
A síneken pihent meg.
A mozdonyvezető mellett az utasoknak is szüksége lehet a lelki segítségre.
A rendőrség közölte, hogy az incidensről nem feltételezik, hogy terrorizmussal kapcsolatos.
Az áldozat iskolatársainak pszichológusok segítenek.
A bíróság enyhített az előzetesen kiszabott büntetésen.
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
Jobb, ha felkészülnek a késésekre.
A baleset miatt késésekre és hosszabb menetidőre kell számítani.
A támadó azt mondta, Allah adta neki a parancsot, hogy hajtson a tömegbe.
A baleseti helyszínelés az érintett szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok.
Az elkövető a gázoláskor Allahu Akbart kiáltott.
Váratlanul több korábbi feltételezésnek az ellenkezője derült ki a gázolóról.
A kiérkező mentők sem tudták megmenteni az életét.
A vonat utasait más járatokkal szállították tovább.
A MÁV szerint nem ritkák az ilyen esetek.
Egy 13 esztendős fiatal lehet az elkövető.
Helyi idő szerint vasárnap este történt a baleset.
Az egyenruhás két-három méteren volt az autó motorháztetején.
Az áldozat csupán 24 éves volt.
Az érintett szakaszon 10-20 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
A baleset a keddről szerdára virradó éjszaka történt.
A rendőrség visszavonta az elfogatóparancsot, és a testvére ellen adtak ki körözést.
A helyszínelés idejére az érintett útszakaszt a rendőrök teljes szélességében lezárták.
Végtagsérülésekkel vitték kórházba.
Életét vesztette egy kórházban ápolt nő.