
Egészen különös helyről kapott kritikát Jude Bellingham megkérdőjelezhető viselkedése
A szövetségi kapitány viszont hálás, hogy a kezei alatt játszhat a középpályás.
A szövetségi kapitány viszont hálás, hogy a kezei alatt játszhat a középpályás.
A litván szakember úgy gondolja, méltósággal hagyja el a klubot.
Kovács András tulajdonos beszélt a csapat jövőjéről.
Július elején mutatják be hivatalosan az új vezetőedzőt.
Hazatérhet a 22 éves futballista.
A londoni klubnál is nagy tisztelet övezi az Aranycsapatot.
Hamar pont került a válogatott körüli balhé végére.
Biztonsági okokból egyszer már szállást kellett cserélnie az észak-amerikai ország futballistáinak.
A gödörbe került válogatottnak a június felcsillantotta a fényt az alagút végén – Rajczi Péter és Tóth Mihály vendégeskedett a Sportcastban.
Továbbra sem tudjuk pótolni legjobbjainkat, játékperchiánnyal küszködőinket, de győztünk, és ez a legfontosabb.
A klub szerint az új játékos nélkülözhetetlen a modern futballban.
Életrajzi könyv jelent meg a magyar labdarúgás egyik kiemelkedő alakjáról.
A június közepén induló klubvilágbajnokságig már biztosan nem igazol az angol együttes.
A hírek szerint két évre köteleződik el.
Nem ez volt az első alkalom, hogy az öltözködését kritizálták.
Az angolok hangos füttyszó közepette hagyták el a játékteret.
Az azeriek egy része nem hiszi, hogy a VAR visszavonta volna a góljukat.
A szövetségi kapitány az utolsó 10-15 percben némi zavarodottságot érzett csapatán.
A videóbíró hiányára ráfizettünk, de aztán jött Szoboszlai találata.
Elkerülte a történelmi mélypontot nemzeti csapatunk.
A férfit azonnal kórházba szállították.
A két szakember már a klubvilágbajnokság előtt csatlakozik Pep Guardiola csapatához.
A közeljövő terveiről később adnak hivatalos tájékoztatást.
A Real Madrid korábbi trénere szerda hajnalban mutatkozik be hazai közönség előtt.
Marco Rossi csapata a történelmi mélypont elkerüléséért is küzd kedd este.
Ez történt a hétfői világbajnoki selejtezőkön.
Kubatov Gábor elmondta: „20 milliárdos céget nem lehet egyik pillanatról a másikra megváltoztatni”, de nem várják felkészületlenül a változásokat.
Legutóbb 81 mérkőzéssel ezelőtt történt ilyen a csapattal – akkor nem sült el jól.
Volt, aki egyenesen bolondnak nevezte a 158-szoros válogatott ikont.
Szenzációs teljesítményével az Aranylabda-versenyt is eldönthette.
Erősen megosztott a közvélemény.
Az eset beárnyékolta a portugálok diadalát.
Portugália története során másodszor nyerte meg a Nemzetek Ligáját.
A Puskás Akadémia tehetségét szombaton jelentette be az angol bajnokság címvédője.
A franciák a 2021-es sikerük után zártak újfent dobogón a kontinentális sorozatban.
22 mérkőzés, két gól és két gólpassz fűződött a nevéhez a most véget ért idényben.
Marco Rossi honfitársa 23+1 találkozó után új állás után nézhet.
Pep Guardiola kiszemeltje a hétvégén átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon.
„Olyan helyzetben volt, hogy több, ráadásul különböző fajta projekt közül választhatott.”
Klubrekordot jelentő összegért távozott a Puskás Akadémiától.
Nem a törökök és a svédek elleni vereség a legnagyobb probléma.
Később szarkasztikus közleményben reagált a történtekre.
Az előző két vb-ről lemaradt azzurri óriási lépéshátrányba került máris.
A szövetségi kapitány úgy érzi, a végeredmény ellenére sem volt haszontalan a meccs.
Egy meccsre kerültek a negatív rekordtól Marco Rossiék.
Ange Postecoglout menesztette a Tottenham.
A jó magyar kezdés után végül a vendégek éltek hamarabb a lehetőségeikkel.
Egy agydaganatos kisfiú álma vált valóra.
Korábban a Ferencváros, a Debrecen és a Lech Poznan játékosa is volt.
Amikor futballozhat, szinte másik dimenzióba kerül.
Kevesebb mint 1000 jegy keresi gazdáját a péntek esti találkozóra.
A Real Madrid korábbi edzője bemutatkozott az ötszörös világbajnok kispadján.
Nem hosszabbítottak a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal.
A két szezon alatt 44 tétmeccsen lépett pályára, ezeken öt gólt szerzett.
Európa legnagyobb tehetségei közé sorolják, miközben minden héten simán vonatra ül.
Noha egy videó szerint csütörtök délután már Telkiben volt kulcsjátékosunk.
Egy hajrágóllal a vendég albánok örülhettek.
Nem adták könnyen magukat a franciák.
Minden idők második legdrágább magyar futballistája lehet a védő.
Az ellenfélnél is vannak fontos hiányzók.