
A Bridgerton család színésznője leteperte a késsel fenyegető támadóját
A két férfi Genevieve Chenneour telefonját szerette volna megkaparintani, de ráfáztak.
A két férfi Genevieve Chenneour telefonját szerette volna megkaparintani, de ráfáztak.
A kórházból jelentkezett.
Szerinte a Jeszenszky Gézát ért támadásnak nincs köze ahhoz, hogy az Orbán-kormány kritikusa.
Hétfő délután, az egyik előadása után lett rosszul.
Videó is készült az esetről.
Gyors bunkerbővítéssel készülnek fel a legrosszabbra.
A vád szerint több társával együtt támadott meg járókelőket Budapesten.
Vasárnap támadtak rá a volt külügyminiszterre.
A közelben dolgozó pincér azt is elárulta, hogyan vette észre a támadást.
„Nem a sátán szolgája, hanem a sátánt szolgálja” – közölte az újságíró.
Két zenés és egy videós produkció nyerte el a fődíjakat.
A pincér még a kórházba is elkísérte a házaspárt, miután megmentette őket a kalapácsos támadótól.
Így zajlott a másfél éven át tervezett Pókháló hadművelet, amely 41 orosz harci és felderítőgépet semmisített meg.
A volt külügyminiszterre és feleségére vasárnap támadtak rá.
Kalapácson kívül gyújtó és benzin is volt az elkövetőnél.
Mármint a közéleti megnyilvánulásaival.
Talán még meg lehet fékezni a veszettül elszabadult paripákat.
A volt külügyminiszter kórházba került, feleségét is bántalmazták.
Szerinte a béke órái meg vannak számlálva.
Az országgyűlési képviselő egy bejegyzésben állt ki az összevert áldozatokért.
A lépést nagy kockázattal járó szerencsejátékként lehetne leírni.
A klinika szerint nem állt fenn orvosi indok további ott tartására.
„Bokszmérkőzés” alakult ki a felek között.
Újra fény derült az áldozatvédelem hiányosságaira.
A belügyminiszter szerint is a saría törvényeknek vetnék alá a társadalmat.
Egy idős nőt kórházba kellett vinni.
Egy helyi család talált rájuk az incidens után.
Az „átláthatósági törvény” célja egyértelmű: gyengíteni a kormánykritikus civil szervezetek és sajtó működését.
A támadó legalább öt ember sebesített meg.
Mókás pillanatokkal egybekötve mutatták be a színésznő új filmjét.
Két évvel a londoni támadás után.
A szlovák miniszterelnök újabb merénylettől tart.
Majdnem késelésig fajult a helyzet.
A két atomhatalom háborúja gyorsan eszkalálódhat.
A pakisztáni kormány már a válaszlépést fontolgatja.
A rendőrség őrizetbe vette, felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.
Támadója egy korábban saját gyermekei megöléséért elítélt férfi volt.
Tovább fokozódik Pakisztán és India között a feszültség.
A felvétel készítője részletesen mesélt arról, hogy hogy élte meg a kasmíri lövöldözést.
Háború törhet ki, a konfliktus az áprilisi terrortámadás után eszkalálódott, amelyben 26 turista vesztette életét.
Tovább fokozódhat a konfliktus.
Az áldozatok között több nő és gyerek van.
A Tisza Párt elnöke „rendkívüli Magyar Infót” tartott a párt alelnökével, Tarr Zoltánnal.
Az iszlamista szervezet folyamatosan veszélyt jelent a vörös-tengeri hajózásra.
A várost az alispánjáról nevezték el.
A diplomáciai lépések után már a fegyveres konfliktus kockázata is növekszik.
A 15 éves fiú terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt akár ötéves büntetést is kaphat.
A vadőrök csapdát állítottak az állatnak, de még nem sikerült elkapniuk.
A támadásoknak halálos áldozata is van.
Nyílt seb keletkezett a combján.
Több mint 100-an megsebesültek.
Az ukrán elnök meghívta Donald Trumpot Ukrajnába.
Egyelőre egy csoport sem vállalta magára az akciót.
Újabb esettel bővült a párt aktivistáit ért támadások sora.
A támadó ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat.
Valaki a piactér webkameráira keresett rá, élőben akarta látni az eseményeket.
A B–2-es bombázók feltehetően egy föld alatti bunkert támadtak.
Végül egy mobiltelefonnal és egy biciklivel távozott.