
Videóhíváson keresztül vallott Till Tamás feltételezett gyilkosa
Egy rejtélyes hajszálon múlhat a sorsa.
Egy rejtélyes hajszálon múlhat a sorsa.
H. Istvánt a jogerős ítélet szerint Portik Tamás utasította Prisztás József vállalkozó meggyilkolására.
A büntetés-végrehajtás szerint alaptalanok a vádjai.
Hidegebb időben a lóistállóban adott szállást nekik.
A rendőrség szerint a felvételek sokkolóak voltak.
A kitágított szellőzőnyíláson át menekülnek, szívük a fülükben dobog, pulzusuk 155 és 170 között mozog.
A vád szerint több társával együtt támadott meg járókelőket Budapesten.
Vallomásában több mint százötven gyilkosságot ismert el.
Az utolsó szó jogán még odaszúrt Kósa Lajosnak.
Kifizették az óvadékát.
78 szökevényt már elfogtak.
A politikus korábban nem vonult be önként a trombitálásért kiszabott 23 napos elzárására.
Josh Klinghoffer tavaly márciusban gázolt halálra egy férfit.
Chilipaprikás kézzel vizsgálták meg a sebeit, illetve így helyezték fel neki a katétert.
Megnéztük belülről, és kiderült, miért van ismét börtönben Óbuda polgármestere, de Magyar Péter sem úszta meg.
Messziről indult, még kábítószer-csempészettel kezdte a pályafutását.
A börtönből május 16-án, péntek kora hajnalban szökött meg a tíz rab.
Az Országos Parancsnokság reagált a megjelent sajtóhírekre.
Több mint kétszáz gramm marihuánát cipelt a hátán.
Több munka közül is válogathatnak az elítéltek.
80 millió forintért szabadulhatott.
Az orosz hatóságok könyörtelenek.
A létesítmény célja, hogy végleg elvágja a bűnszervezeti vezetőket a külvilágtól.
„Túl könnyű volt, hahaha” – írták a lyuk fölé a New Orleans-i börtön szökevényei.
„Luxusbörtönként” emlegeti a közvélemény a helyet, ahová a volt sportvezető kerül.
Hét évig marad a váci fegyházban az egykori sportvezető.
Védője szerint az ítélet az igazságszolgáltatásra gyakorolt nyomás eredménye.
A volt miniszteri biztost kedd este rendőri kísérettel szállították otthonába.
Ezzel a módszerrel léptek meg az Alcatrazból.
Véleményezte Donald Trump újranyitási tervét is.
Rekordszámú fogvatartott tanul ma Magyarországon.
Eldurvult a vita a börtönben.
Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott az édesapára.
Szinte biztos, hogy az ingyenreklám miatt a börtönsziget évi 1,3 milliós turistaforgalma már idén növekszik.
A 300 nyomozó mozgósításával zajló ügyben négy kiskorút is őrizetbe vettek.
Több vádpontban is bűnösnek találták.
Egy súlyosabb vád miatt azonban továbbra is börtönben van.
Világszerte csaknem 400 írót tettek hűvösre tavaly, mutatjuk, mely országok a legszigorúbbak.
Az egykori médiavállalkozó arról is beszélt, hogy mivel tervezi tölteni az idejét a börtönben.
A zenész szabadulása óta először adott interjút.
Vele 14-re emelkedett az év eleje óta végrehajtott kivégzések száma az országban.
Az elítélt perújítást kezdeményezett, de be kell vonulnia a börtönbe, ahol nem számít semmi jóra.
Lekerült a zenész lábáról a nyomkövető.
A megszorítások és a kitoloncolások miatt is tiltakoztak.
Az elítélt „teljesen tisztában volt” az újságírói hivatás kockázatával Oroszországban.
Szerinte Chris Van Hollen könyörög a figyelemért.
Állítólag olyan is volt, hogy a rendőrök valakit összebilincselt lábbal löktek egy árokba.
A rabok elleni erőszak gyakoriságáról készült jelentés.
Még 2021 júliusában lőtték agyon Amszterdam utcáin.
Ollanta Humalát és a volt firs ladyt pénzmosásban találták bűnösnek.
A politikus gyűlöletkampányban megtévesztett emberekre figyelmezteti a rendőrséget.
Az igazságügyi miniszter szerint nem tetszik nekik, hogy az állam felszámolná a drogbűnözést.
Nem volt pénze, és a közeli dohánybolt kifosztása tűnt a legjobb megoldásnak.
Az Indexnek mindkét ügyvéd nyilatkozott.
Az alvilág egykori főnöke csaknem 28 évet töltött börtönben.
Kritizálta az amerikai elnököt.
A 17 éves fiú rabtársai szerint hiába kértek, nem kaptak orvosi ellátást.