
Orbán Viktor üzent Zelenszkijnek: Nem beszélhetnek velünk magas lóról
A miniszterelnök élőben jelentkezett a Kossuth rádióból.
A miniszterelnök élőben jelentkezett a Kossuth rádióból.
A miniszterelnök titkos videójában elmondta, hogy elfogott egy titkos üzenetet.
A kormányfő közölte, nem hagyják, hogy Ukrajna miatt tönkretegyék a magyar családokat.
Öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.
Újabb üzenetet küldött a Harcosok Klubjába a miniszterelnök.
A miniszterelnök elmondta, hogy miért nem lehet Pride Magyarországon, de szóba hozta Angelina Jolie-t is.
Sűrű napról számolt be a miniszterelnök.
A miniszterelnök úgy látja, hogy harc folyik a „nyugati világ lelkéért”.
Szerinte a kormánynak egy célja van, hogy tönkretegye Budapestet.
Magyar Péterék a WhatsApp helyett a Signalt választották.
A Harcosok Klubjából derült ki, hogy miről beszélt a miniszterelnök a Parlamenti Szalonban.
A tüntetőket többek között a demonstrációk sikerességéről, a 2026-os választás lehetséges eredményeiről és a Harcosok Klubjáról is kérdeztük.
A kormányfő szerint „belénk állt” az ukrán elnök.
Olyan figyelmeztetés érkezett, amely a politikának és a sajtónak is szól.
Orbán Viktor Franciaországban elmondott beszédére reagált.
A miniszterelnök helyett saját magát ajánlotta vitapartnernek.
A miniszterelnök szerint a magyar muskétás jó alapanyag.
Franciaországban mond beszédet a kormányfő.
Egyenes adásban szeretne szót váltani a Tisza Párt elnöke a kormányfővel.
Franciaországban nyilatkozott a kormányfő.
A miniszterelnök egyúttal meg is köszönte, hogy megvédték Böde Dánielt, akit „tiszás gyűlöletszekta” támadott meg.
A kormányfő szerint ami Párizsban történt, az kicsiben megmutatja, mi lett Európával.
Szekértáborok harca az amerikai egyetemeken.
Baloldali pártok is mennek, de ők tüntetni.
Kiderítettük, hogyan működik Orbán Viktor titkos digitális hadserege.
A Tisza Párt, a Demokratikus Koalíció és a Jobbik is megnyilvánult a kormányfő kijelentéseiről.
A főpolgármester reagált a tiltásra.
Ismét a közrádiónak nyilatkozott a miniszterelnök.
Az átláthatósági törvénytől való visszalépés nem az ellenzék sikere, hanem az uniós reakciók következménye.
A kormányfő hangsúlyozta a balkáni állammal egyre mélyülő gazdasági kapcsolatokat.
A politikai elemző szerint súlyos kihívások előtt áll az ország.
Képviselők előtt beszélt a miniszterelnök.
Bejelentést tett a kormányfő.
A miniszter önmérsékletre szólított fel, miközben úgy látja, nem Magyar Péter a fő kihívás.
Belső viták, uniós bírálatok és kedvezőtlen felmérési adatok is hozzájárulhattak a visszalépéshez.
Gulyás Gergely elmondta, mit üzen Jeszenszky Gézának, és mit gondol Magyar Péter javaslatáról.
A miniszterelnök Budapesten fogadta Hargita megye tanácsának elnökét.
Lengyelországban beutazási tilalom van ellene érvényben.
Budapest belvárosából száműznék a felvonulókat egy körülzárt területre.
Egyesek még jobban gyűlölik, mások még jobban szeretik.
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülését követően szólalt meg.
A miniszterelnök szerint Magyarországot kétszeres erővel fogják megtámadni.
Sztrájkbizottságok megalakításáról döntöttek a budapesti közszolgáltató cégek szakszervezetei.
A színfalak mögötti totózásban már a Tisza Párt kétharmados győzelme a téma.
A városvezető szerint a kormánypártnak ezzel kell megküzdenie.
A magyar miniszterelnök mellett sorra gratulálnak a megválasztott elnök győzelmének.
Kiderült, mivel tölti ezután napjait a volt tiszti főorvos.
„Hamarosan” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
A tendencia a kormányfő ellen van.
A TikTokon szólalt meg a miniszterelnök.
A CPAC Hungaryre érkezőket kérdeztük.
Ha az Orbán-kormány és Magyar Péter sem hajlandó engedni, annak beláthatatlan következményei lehetnek.
A kormányfő a TikTokon hirdetett eredményt.
A főpolgármester kijelentette, hogy megrendezik a Pride-ot 2025-ben.
Magyar Péter annyira belegárgyult a kiábrándult fideszes utáni görcsös kepesztésbe, hogy érzékelhetetlenre hígította a saját identitását.
Megállapodtak a kamarával – jönnek a változások.
A miniszterelnök 62 éves lett.
Korábban Robert Fico szlovák miniszterelnököt is fogadta.
A Jobbik szerint új műfajt hozott létre Orbán Viktor.