Hat és fél év börtönre ítéltek egy férfit, aki rabszolgaként tartott három embert
Hidegebb időben a lóistállóban adott szállást nekik.
Hidegebb időben a lóistállóban adott szállást nekik.
2024 augusztusa óta csaltak.
L. Antal már ismert volt a hatóságok előtt.
Az elkövetővel szemben feljelentést tettek.
A segítségére siető vendéget sem kímélték.
Egy kínai, egy pakisztáni, egy jordániai és egy egyiptomi férfi követte el a bűncselekményt.
Az interneten már nem érdemes hinni a szemünknek.
Az államnak nincs kiadatási egyezménye Romániával, ahol a fivéreket korábban lecsukták.
A vádlottak többször zavarosan nyilatkoztak a részletekről.
Kiadatásáról hamarosan a bíróság dönthet.
60-70 ezer forintért vitte a lányokat luxushotelekbe.
Az 57 éves férfi irányított, a 32 éves nő pedig online egyeztetett és kezelte a pénzügyeket.
Hét ember még mindig kórházban van.
Négyszázötven lóerős autót koboztak el egy bűnelkövetőtől, mostantól a rendőrségé.
Az elkövetőre hamar a nyomozók látókörébe került.
A politikai indíttatású bűncselekmények emelkedése súlyos következményekkel jár.
Kábítószer, külföldiek és nők – színes a paletta.
Az elkövetővel együtt utazót 200 óra közmunkára és 260 ezer forint pénzbírságra ítélték.
Az egyik fesztiválon a gázai háborúról szóló üzeneteket jelenítettek meg a ruháikon.
Kiadatásáról később döntenek.
Többkötegnyi pénzt zsákmányolt.
A mexikói esethez hasonlóan ismét nemi alapú gyilkosság történhetett.
Magyarországon és Németországban is futtatta őket.
Az áldozatok többsége 14 év alatti volt.
Az elkövető drogtesztje pozitív eredményt mutatott, és jogosítványa sem volt.
A bűncselekményt nemi alapú gyilkosságként kezeli a rendőrség.
A videókon 2 évestől 16 éves korig szerepelnek lányok és fiúk.
Nem tűrték el a rossz bánásmódot, hát megpróbálták megölni a férjüket.
Fejenként 2,7 millió forintnyi bírsággal sújtották őket.
Felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt nyomoznak.
A 300 nyomozó mozgósításával zajló ügyben négy kiskorút is őrizetbe vettek.
Sophie Nyweide hallotti bizonyítványa ezt állítja.
A főszervező az ügyet kirobbantó Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok volt munkatársa.
A vádlott telefonon érdeklődött, hogy mi történt, de többen látták őt végrehajtás közben.
Fegyveres kényszerítést is alkalmazott a hajcsára.
Többéves csúcs dőlt meg.
A jogtulajdonost 50 millió forintnál is nagyobb kár érte.
Vádat emeltek ellene.
Az elkövetők telefonon hívják fel az ügyfeleket, és a bank munkatársainak adják ki magukat.
Az elkövető nem létező áruk után kifizetett összegeket „játszott” át megbízójának.
Több mint másfél milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
A rendőrség a villamos vezetőjének és több utasnak is pszichológiai segítséget ajánlott fel.
A főügyészség súlyos fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.
A rendőrség közlése szerint kettejük között gyakoriak voltak a konfliktusok.
Az áldozatot újra kellett éleszteni.
Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.
A 74 éves német férfi Olaszországban ismerkedett meg a 31 éves magyar nővel.
Az ítélet nem jogerős.
Petíciót nyújtottak be, hogy ne engedjék feltételes szabadságra Bene Krisztiánt.
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
A nőnek végül sikerült az utcára rohannia segítségért.
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
Az ügyben hozott döntés nem jogerős.
Kínába utazott a potyautas, de lebukott.
A döntés még nem jogerős.
Az elkövető több más női utasával szemben is erőszakoskodott.
Súlyosan megsebesült egy férfi.