
Schadl György nem érti, miért ülnek a tárgyalóteremben, ha már nem korrupcióról van szó
Kedden folytatódott a Schadl–Völner-per a Fővárosi Törvényszéken.
Kedden folytatódott a Schadl–Völner-per a Fővárosi Törvényszéken.
Az eljárás miatt nem dolgozhatnak, ezért állandó helyetteseikkel kell osztozniuk.
Az ügyben csütörtök reggel Schadl egyik korábbi munkatársát hallgatta meg a bíróság tanúként.
Pénzbüntetést kapott, de kérte annak csökkentését, mert súlyos betegsége miatt nincsen bevétele.
Hadházy Ákos szerint inkább bilincs illene a kezére.
Egy informatikai fejlesztésen borult minden.
A balatoni üdülővel a Schadl–Völner-büntetőper vádiratában külön vádpont foglalkozik.
A szeptemberben műszaki vizsgát tett Mercedes is az udvarában áll.
Most ebből váltaná ki a lefoglalt vagyontárgyait.
Szakértő mondja majd ki, mennyit érnek az ingóságai.
Újabb ügyének tárgyalása után adott interjút a végrehajtói kar volt elnöke az Indexnek.
Hangfelvétellel is bizonyítaná az igazát.
A Facebook-oldalán tett közzé egy sejtelmes bejegyzést a végrehajtók volt elnöke.
Korrupciós bűncselekményt észlelt, de nem tett feljelentést a végrehajtók volt elnöke.
Váratlan képet osztott meg a Facebook-oldalán szombat este.
Minisztériumi alkalmazottakat is meghallgatnak a perben.
A tanút már jogerősen elítélte a bíróság.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke új üzleti kihívásokat keres.
Tíz napra kapott orvosi igazolást a végrehajtói kar egykori elnöke.
A végrehajtói kar volt elnöke bohózatnak nevezte az ellene folyó eljárást.
A végrehajtók volt elnökének 8 napon belül közölnie kell, hol vannak a járművek.
Rejtélyes üzenetei után folytatódott a korrupciós per tárgyalása.
Tanúmeghallgatással folytatódott az eljárás.
Harminc napja volt rá a feljelentőnek.
A nyomozó hatóság nem vádolta meg őt bűncselekmény elkövetésével.
A múlt héten állt a törvényszék elé.
Tanúmeghallgatással folytatódott a Schadl–Völner-per.
Több százezer forinttal fizetett volna le egy kormányhivatalnokot a vád szerint.
A büntetését a bíróság korábban 5 millió forintról, 2,5 millióra csökkentette.
Úgynevezett nullás vagyonelkobzás történt.
Egy újságcikk hatására cselekedett így.
Az ügyfél-ügyvéd kapcsolatnál is szorosabb szálak fűzhetik őket össze.
Egy végrehajtó-helyettes vallott, akit csak egyes számú tanúnak neveztek.
Egy elítélt végrehajtó meghallgatásával folytatódik a Schadl–Völner-per.
Nem tetszett neki a matek, de nem volt bátorsága kiszállni.
Kiderült, hogyan válhatott ismertté a Schadl György és az OBH elnöke közötti beszélgetés.
Egy konfliktus is része volt a csütörtöki ülésnek.
Végül gyorsan a segítségére siettek.
Megsemmisítették az adatokat.
Tételesen nézik a törvényszéken az iroda Excel-táblázatát.
Egy politikus próbált meg bejutni a terembe.
Mindent felforgathat a hangfelvétel.
Völner Pál nem jelent meg a tárgyalóteremben.
A Varga Judittal készült beszélgetés leirata a cikkünkben olvasható.
Elmondta a véleményét.
A volt államtitkár szerint zaklatták a családtagjait.
Magyar Péter elmondta, miként látja a hétvégi lemondásokat.
A jogászi foglalkozástól végül nem tiltották el őket.
Schadl György siófoki nyaralóját vették górcső alá a Fővárosi Törvényszéken
A koronatanút pedig nagyszájú pletykásnak titulálta.
A végrehajtói kar egykori elnökének bizalmasát hallgatja meg a bíróság.
Tanúmeghallgatással folytatódik a korrupciós per.
Az Indexnek nyilatkozó ügyvédek szerint az ügy koronatanújának meghallgatása fordulatot hozhat.
Fókuszban a vízmeghajtású motor és az erre felvehető pénzek.
Bonyolódik a vízmeghajtású motor ügye, Süli János volt minisztert is meghallgatta a bíróság.
Az ügy egyik legérdekesebb szálával folytatódik a korrupciós ügy tárgyalása.
Közben a koronatanú még mindig beteg, újabb autót találtak Schadl György nevén.
Ez történt a Schadl–Völner-per koronatanújával is.