
Videóhíváson keresztül vallott Till Tamás feltételezett gyilkosa
Egy rejtélyes hajszálon múlhat a sorsa.
Egy rejtélyes hajszálon múlhat a sorsa.
Kovács András tulajdonos beszélt a csapat jövőjéről.
Egy hajrágóllal a vendég albánok örülhettek.
Azonban nem ért piros lapot a megmozdulás.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon jártunk.
Kiosztották a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait.
A Csongor és Tünde készítőit is díjazták.
Káromkodás, közéleti szerepvállalás és a botrány is megölheti a bulit.
Háy János darabja szerint párt találni minden korban nehéz.
A világ legnagyobb avar települését tárták fel.
Fotókon az érkezés.
Izzik a levegő a fiatal rapper körül.
Kategóriájában a leghatékonyabb repülőként emlegetik.
Különleges díszvendége lesz a hatnaposra bővült rendezvénynek.
Több munka közül is válogathatnak az elítéltek.
„Luxusbörtönként” emlegeti a közvélemény a helyet, ahová a volt sportvezető kerül.
A Kecskemét sorsa az MTK ellen pecsételődött meg.
Több mint negyvenmillió forintot kaptak kézhez.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.
A játéknap zárásaként a Fehérvár fogadta a kupadöntős Paksot.
A mostani határozat ellen nincs helye további fellebbezésnek.
Az MTK kis híján felállt háromgólos hátrányából, de Németh Krisztián lábában maradt a pontmentés.
Az MKOSZ gyorsan reagált a szakmai igazgató megnyilvánulására.
A Kecskemét szakmai igazgatója elképesztő kirohanást végzett első felindulásában.
A gyakorlat célja a légtérvédelem biztosítása és a képzettség fenntartása.
Gera Zoltán csapata sorozatban nyolcadik bajnokiján maradt nyeretlen.
Palya Bea és Borbás Marcsi is részt vett a jótékonysági rendezvényen.
Van, ahol ideiglenesen, de van, ahol előre meg nem határozott ideig tart a leállás.
Az óvást elutasították, azonban még nincs vége a történetnek.
A Neumann János Egyetem is érintett az MNB-botrányban.
Erotikus képeket is készítettek róla, amiket feltöltöttek az internetre.
Kiszivárgott F. János börtönben töltött napirendje.
Megtörte a csendet Szemereyné Pataki Klaudia.
A Kecskemét hivatalosan benyújtotta az óvást.
A jogi képviselő prostituáltakat foglalkoztató panziót működtetett a városban.
Pazar gólokat hozott az NB I két sereghajtójának találkozása.
Továbbra is őrzi az előnyét a felcsúti csapat.
Véget ért az óvodapedagógus rémuralma.
A gyártás 2026 elején kezdődhet meg.
Jelentős bónuszra számíthatnak az autógyár alkalmazottai áprilisban.
Egyelőre nem is látszik a változás.
A címvédő zöld-fehérek vasárnap lépnek pályára a bajnokságban.
A félidőben már három góllal vezettek Gera Zoltánék.
A kölcsönszerződés az idény végéig szól.
Nagy volt a csontzene Nyíregyházán.
Szeged polgármestere szerint bár komoly tartalékot jelentenek az oktatási intézmények, a gyár működéséhez vendégmunkásokra is szükség lesz.
A ZTE sokáig játszhatott emberelőnyben, de nem tudott élni ezzel a sansszal.
A Kecskemétről érkező futballista 2028 nyaráig szóló szerződést kötött a La Liga-csapattal.
Az ezredes szerint egy „stand-up komédiával” ért fel az, ahogyan kinevezték.
A férfi „pöttyös labda” és „zöld póló” fantázianeveken árulta termékeit.
Első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélték. Az ügyészség szerint ez túl enyhe büntetés.
Az egyik nő elővett egy kést, és azt kiabálta, hogy le lesznek szúrva.
A férfi 2016-ban akart végezni a Kiskunhalasi Járási Ügyészség vezető ügyészével.
Nagyjából egymillió eurót kaphat érte jelenlegi csapata.
Az is különös számára, hogy magyar zene szól az öltözőben.
A biztonsági őröket a rendőrség segítette ki.
A bajnokságban sereghajtó csapathoz igazolt.
A rendőrök állampolgári bejelentés alapján mentek a helyszínre.
A népligetiek ezúttal sem kívántak reagálni a sajtóhírekre.
Ezzel az UTE hat, a KTE négy kör óta nem talált legyőzőre.