
Bosch-vezér: Az önvezető technológia készen áll, pár éven belül az utakon láthatjuk
Szászi István árult el részleteket a küszöbönálló sofőr nélküli jövőről.
Szászi István árult el részleteket a küszöbönálló sofőr nélküli jövőről.
A korábbi miniszter szerint az új alapítványa is kaphat uniós támogatásokat.
Már éles és mindenki számára elérhető a kurzus.
Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezére rántotta le a leplet az újdonságokról.
Palkovics László szerint ami technológiai kihívást jelent, az most nemzeti érdek is egyben.
Peták István rákkutató orvossal beszélgettünk.
Peták István rákkutató orvos módszere már Amerikában is terjed.
Mesterséges intelligenciát mindenkinek – ez az új stratégia alapja.
Nem véletlen, hogy Kína technológiai óriásai Magyarországot választják.
Kezdetét vette a 2025-ös AI Symposium.
Átalakítják a vezetést a hitelintézetnél.
Palkovics László kormánybiztos exkluzív beszámolót adott lapunknak.
Palkovics László elárulta a részleteket.
Váratlan videók jelentek meg.
Szakértő figyelmeztet az adatalapú világ árnyoldalára.
Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
Orbán Viktor nevezte ki.
Az elektromos autó fontos szereplője lesz a jövő mobilitásának, ám az uniós törekvésekkel szemben korántsem biztos, hogy egyedüli.
Mindezek ellenére továbbra is támogatni kívánja az egyetem fejlődését.
Jó néhány milliót zsebre tehetnek.
A volt közlekedési államtitkár szerint megállt a főváros fejlődése.
Úgy tűnik, előre lehet jelezni a Nobel-díjat is.
Az első alkalomnál a struktúra is változott.
Ősszel kerül a parlament elé – értesült az Index.
A multis állásokhoz húz a munkavállalók szíve.
Megtette a szükséges jogi lépéseket az ügyben.
A pénzügyminiszter Zalaegerszegen mondott beszédet.
2022 öt magyar belpolitikai vesztese.
Lemondása után sem marad feladatok nélkül a volt miniszter.
Hova kerültek a Palkovics-örökség darabjai?
Távozik a rektor.
Nagy Bálint lehet az utód.
Az országgyűlési választások után először hajtanak végre strukturális átalakítást a kabinetben.
Néhány napja még a kormányban dolgoztak együtt.
Egy járműtechnikai központ avatásán vett részt.
A részleteket Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ismertette.
Az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
A politikus megerősítette a hírt.
Változás a kormányban.
Alkotmányos lépés volt-e leválasztani az Akadémiáról a kutatóhálózatát?
Beszéltek, de magánügy.
Úgy tudjuk, a tárcavezető után a közigazgatási államtitkár is benyújtotta lemondását.
Három miniszter is ellátogatott a zalaegerszegi járműipari tesztpályára.
A napelemellenes lobbi aknamunkája szinte a teljes napelemes szektort maga alá gyűrte.
Válaszolt az Index kérdéseire Palkovics László technológiai és ipari miniszter.
Minden ország keresi a kiutat a veszélyhelyzetből, és úgy néz ki, Magyarország megtalálta.
A technológiai és ipari miniszter szerint a távfűtési rendszereket geotermikus energia válthatja fel.
A kormány vissza nem térítendő támogatással segíti a kis- és középvállalkozásokat.
Részletek a Magyar Közlönyben.
A miniszter szerint az ország elkötelezte magát, hogy a jövőorientált szektorokban erősíti az ipari teljesítményt.
A német gazdasági miniszterrel a megszokottakon kívül két új témáról is tárgyaltak.
A főpolgármester szerint felháborító, ami történik.
Az üzbég elnök hétfőn Magyarországra érkezik.
Köszönjük, hogy megtettétek, amiben megállapodtunk – fogalmazott.
Számos felszámolási eljárás és egyéb követelés van a Dunaferrel szemben.
Záhony, Fényeslitke és Eperjeske is erősít.
A miniszter szerint jelentősen csökkent Magyarország energiakitettsége.
Szakértői munkacsoport határozza meg, hova lehet konténerkazánt telepíteni magyar gyártó bevonásával.