
Megtámadták az Oktatási Hivatal adatbázisát, a Belügyminisztérium nem tárgyal a hackerekkel
Több százezer adatot másoltak le a csalók az előzetes vizsgálatok szerint.
Több százezer adatot másoltak le a csalók az előzetes vizsgálatok szerint.
Több bűncselekmény miatt kell majd felelnie a bíróságon.
Június 7-ig lehet véleményezni a tervezetet.
Rétvári Bence mondott köszöntőt.
A hatóságok eddig 169 gyanúsítottat azonosítottak.
14 napot kellett várni rá.
Korábban pedagógusként és neveléstudományi kutatóként is dolgozott.
Megszólalt a Klebelsberg Központ is az ügyben.
A Belügyminisztérium szerint többségük török, vietnámi, kínai vagy iraki állampolgár volt.
A közfoglalkoztatásból a versenyszférába program is folytatódik.
Központilag kijelölt igazgatók jöhetnek?
Állítólag olyan is volt, hogy a rendőrök valakit összebilincselt lábbal löktek egy árokba.
Éveken keresztül embertelen körülmények között tartottak albérletükben egy kutyát.
Az ügyre a kórház és a Belügyminisztérium is reagált.
Egy korábbi kimutatás szerint a tanulók egy része már fogyasztott marihuánát.
Elektronikus lekérdezőrendszer váltja a nyomtatványt, amely immár megszüntethető.
A főként svájci finanszírozással induló képzések hátrányos helyzetű magyarok digitális felzárkóztatását célozza.
A régi megnevezés katonai szakszó, amit az állománnyal kapcsolatosan használ a honvédség.
Csizi Péter a bicskei gyermekotthonnál találkozott tavaly a Tisza Párt elnökével.
A tervet az ország belügyminisztere jelentette be.
Angolul, németül, spanyolul és franciául is lehet majd tanulni.
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
Pintér Sándor már egy sor utasításban átírta a tárca címét.
Az óvodák iskolásítása is tolódik.
Március 24-én indulnak a mérések.
Az ország hajléktalanellátó intézményei jelenleg 86 százalékos telítettséggel működnek.
A vidékiek számára felértékelődik a fővárosi szakellátás.
Március 1-től nagy változás lép életbe a közoktatásban.
Felezték a közfinanszírozott ellátást a XVII. kerület legnagyobb egészségügyi szolgáltatójánál.
Megszűnhet a lehetőség, hogy csak a területükhöz tartozó betegekre korlátozzák az ellátást.
Egészen péntekig érvényben lesz.
„Ha már annyira elégedettek.”
Nemzetközileg védett személyek is speciális ellátásra jogosultak.
Hatékonyabb támogatná a szervezet a vállakozói tevékenységet.
Az államtitkár szerint komolyan vesznek minden efféle helyzetet.
Kitartanak álláspontjuk mellett.
Pintér Sándorék szerint egyértelmű, hogy a köztestület mely politikai szereplőkkel kíván közösséget vállalni.
Repülőrajt a magyar kórházakban.
Az eredmény hat a teljesítményértékelésre, és az az alapján megállapított illetményt is befolyásolja.
A detonáció következtében tűz keletkezett.
Adataik szerint „tömegesen jelentkeztek a fiatalok a pedagógusképzési szakokra, ez lett az ország második legnépszerűbb képzési területe”.
Tanév elején még hiányt jelzett a rendszer.
Több ezer gyermek karácsonya lesz gazdagabb.
Szerinte tartozunk annyival, hogy kiállunk mellettük.
Az értékesítést a minisztérium költözésével indokolták.
Az intézkedésekkel a központi költségvetés bevételi oldalát erősítenék.
A tervezet az egészségügyet és az oktatást is érintené.
Hol húzódnak a képviselői jog gyakorlásának határai?
Mészáros Csaba Pintér Sándor vele kapcsolatos kijelentésére reagált.
Ezek alapján a gyakornokok bére 640 900 forint lehet.
Az elmaradt jubileumi jutalmakról is szó esik.
Tiltakozást és heves indulatokat váltott ki a javaslat.
Az első belépésnél a KAÜ-felhasználónevet és kódot kell megadni, később már ujjlenyomattal is használható az alkalmazás.
A betegek életét nehezíti, hogy hosszabb ideje gyógyszerhiány van.
A rendvédelmi dolgozók egy része lázadozik.
A belügyminiszter a Magyar Kórházszövetség konferenciáján beszélt.
A Belügyminisztérium egyeztetett a szakszervezetekkel.
A tárgyaláson szó esik a hiányszakmákat oktatók pluszjuttatásairól is.