
Mintegy 350 ingatlant foglalt le a brit hatóság a volt bangladesi miniszterelnök bizalmasától
Pénzmosást sejtenek a több mint 82 milliárd forint értékű ingatlanokat illetően.
Pénzmosást sejtenek a több mint 82 milliárd forint értékű ingatlanokat illetően.
Az ügynökségi ajánlásokkal érintett büntetőügyekben a magyarországi vádemelési arány lényegesen meghaladja az uniós átlagot.
2015-ben részt vettek a pécsi korrupciós buszbeszerzési ügyben.
És ha cserébe kérnek valamit? – tette fel a kérdést a Fox News.
Az ügyben csütörtök reggel Schadl egyik korábbi munkatársát hallgatta meg a bíróság tanúként.
Pénzbüntetést kapott, de kérte annak csökkentését, mert súlyos betegsége miatt nincsen bevétele.
Hadházy Ákos szerint inkább bilincs illene a kezére.
Erin Brockovich utat mutatott, az első Orbán-kormány lépett, de a puding próbája az evés.
A bírálók szerint ezzel a korrupció feletti civil ellenőrzés egyetlen hatékony módszere szűnt meg.
Több képviselő szerint is megrendült a közélet tisztaságába vetett bizalom.
Közös Partizán-interjúra hívták a feleket, de a főpolgármester kihátrált.
Közölte, hogy hűtlen kezelés miatt bejelentést tesz az OLAF felé.
Ebben a harcban még az áramot, a gázt és az internetet is lekapcsolják, ha kell.
Több európai parlamenti képviselő esetében is kérték a mentelmi jog felfüggesztését.
Nem tudnak szemet hunyni a történtek felett.
A vizsgálatok számos szabálytalanságot tártak fel.
A vállalat szerint a közbeszerzési eljárás szabályosan zajlott.
A BKV egykori vezetője nem érintett a korrupciós ügyben, de belebukott abba, hogy szoros kapcsolatot ápolt a cégbe beépülő bűnszervezet vezetőjével.
Külföldre vagy 15 napnál hosszabb utazásra így is csak bírói engedéllyel mehet.
Horváth Csaba és Tóth Csaba is vallomást tett a bíróságon.
Fontos szavazás lesz az Európai Parlament egyik bizottságában.
Elkészítette fennállásának második parlamenti beszámolóját a 113 fős Integritás Hatóság.
A balatoni üdülővel a Schadl–Völner-büntetőper vádiratában külön vádpont foglalkozik.
Közel 2 milliárd forintnyi kenőpénzt fogadott el egy olajtársaságtól.
Az ügyészség vesztegetéssel gyanúsítja az egykori államfőt.
Bajba került a törpeállam legvagyonosabb családja.
A Hungáriát „Út a börtönbe” sugárútnak fogom átkeresztelni – bohózatot csinált a törvényszékből K. Tamás.
A szeptemberben műszaki vizsgát tett Mercedes is az udvarában áll.
A fiatalok szerint.
Több mint 12 ezer bevándorlónak intéztek vízumot.
Feladatait helyettese veszi át.
A gyanú szerint az óriáscég EP-képviselőket fizetett le.
Az egész világon a hatodik legtöbb kárt szenvedhetjük el.
Korábban az Európai Parlament két irodáját is átkutatta a rendőrség.
Több mint a négyszeresére növekedett két év alatt.
Ekrem Imamoglunak korrupción kívül terrorvádak miatt is felelnie kell.
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
Mégsem szabad teljesen.
Baloldali és fideszes politikusok a korrupciós ügy tárgyalásán.
Több házkutatást tartottak Belgiumban és Portugáliában.
Szerinte ami Magyarországon zajlik, „az nem konzervativizmus, hanem korrupció”.
A kerületvezető visszautasította a vádakat.
Az Egyesült Államok volt budapesti nagykövetét Orbán Viktorról és a demokráciáról kérdezték.
A frakcióvezető szerint dollármilliókba került, hogy seb keletkezzen az ország szuverenitásán.
Nem volt hajlandó teljes körű vallomást tenni a kémszoftverüggyel kapcsolatban.
Vesztegetéssel és befolyással üzérkedéssel vádolja az ügyészség.
Most ebből váltaná ki a lefoglalt vagyontárgyait.
A szakértő szerint ez az, ami lassan, de biztosan megöli Magyarországot.
Különleges figyelmet fordítanak a bírósági reformokra és a korrupció helyzetére.
300 liter igazolatlan eredetű alkoholt találtak a sofőrnél.
Szerintük a szervezet a Soros György és a demokraták által pénzelt hálózat része.
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
Kifakadt a magyar kormány európai parlamenti képviselője.
A pályázatot kiíró intézmény mossa kezeit.
A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.
A nyilvánosság fokozott érdeklődése miatt.
A két ókori vádlott fiktív rabszolga-kereskedelemről hamisított dokumentumokat, hogy ne kelljen adózniuk a rómaiaknak.
A vád szerint több mint 800 millió forintnyi állami támogatást játszott volna ki egy mezőgazdasági cégnek.
Szakértő mondja majd ki, mennyit érnek az ingóságai.
Újabb ügyének tárgyalása után adott interjút a végrehajtói kar volt elnöke az Indexnek.