
Összehívták az Irányító Testület ülését, döntenek a bérekről
Az ELTE kezdeményezése is napirendre kerül.
Az ELTE kezdeményezése is napirendre kerül.
A befogott rádióhullámok nem illenek bele az ismert fizikába.
A Szaturnusz holdja nem úgy mozog, ahogy kellene, és közben remeg is.
Napjaink ufójai a tengeri emlősök.
Nagy mennyiségű platina és más ritka fémek lehetnek a szomszédos égitesten.
Az új Dragon a 39A állás hangárjában várja az indítást.
Összehasonlítjuk az első és második magyar űrhajós útját.
A BME-n tartott előadáson értesülhettünk az új terápiáról.
Ismét fertőzési hullám jöhet nyáron.
A csillagászok nem láttak még hasonlót.
Már a 2 fokos globális felmelegedést sem zárják ki.
A pángenetika segítségével elérkezett az óriási paradicsomok és padlizsánok kora.
A pályája alapján kizárható, hogy van kilencedik bolygó.
Egy Nobel-díjas dicsérte, az egyetem viszont már elhatárolódott tőle.
Egyelőre nem tudják meghatározni, milyen messze van.
Hihetetlenül pontosan látta előre a jövőt.
A történettudomány legfiatalabb ága az űrrégészet.
Úgy tűnik, fittyet hány a termodinamika törvényeire az alakját visszanyerő folyadék.
Csak egy fekete lyuk kell hozzá.
Vida Ákos nevét érdemes megjegyezni.
Kapu Tibor és társai felébresztik az alvó medveállatkát.
Önkénteseket keresnek egy különleges projekthez.
Mintát szereznének a Vénusz légköréből.
A probléma gyökere 2019-re nyúlik vissza.
A Wallace-vonalat még az ember sem léphette át csak úgy.
A „szárított káplán” rejtélye sokáig foglalkoztatta a kutatókat.
De vajon mit keresünk ott mi, magyarok?
A részleteket Szijjártó Péter ismertette.
Nemcsak az iskolások, de a professzorok is szívesen íratják géppel a dolgozataikat.
A Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című ötletpályázat döntőjén jártunk.
Ilyen lehetett a torinói leplen látható férfi arca.
Félnek a lapos föld deklarációjától is.
Meglepő eredményre jutott a kutatás, magyar közreműködéssel.
Végül csak egy maradhat.
Bolygók felmelegítésében már van gyakorlatunk.
Nem csak a mediterrán és japán konyháé a világ.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma nem hagyja magát.
Alig van rá esély, hogy az YR4 a Földbe csapódik, de a Holdat még eltalálhatja.
Ma már meghatározhatatlan idegen volt az első szárazföldi életforma.
Úgy tűnik, védelmet jelent a terhesség.
A rangos Lancetben megjelent tanulmány szerint összefüggés lehet az oltás és az autizmus között, másfél évtizede vonták vissza.
Loholhatunk az ábrázolás igazságának nyomában.
Különös gömbök vagy hólyagok borította kő áll a semmiben.
Brazíliában bukkant fel, és embereket is fertőz.
Időkvázikristályt állítottak elő.
Nagy fizikai igénybevételkor következik be és visszafordítható.
Nem igaz, hogy hároméves kor előtt nem működik az emberi memória.
Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.
Most derült ki, mi a szerepük.
Furcsa dolog derült ki a galaxisokat vizsgáló űrteleszkóp méréseiből.
Ötpontos követelést tettek közzé.
Nem minden a probiotikum.
Az eseményen Sulyok Tamás köztársasági nyújtotta át az épület jelképes kulcsát.
Nem használják ki a lehetőségeket sem a kapusok, sem a lövők.
Szuperszilárd halmazállapotú fényt hoztak létre a kutatók.
Egy kóbor gázbolygó lehet, de a légkörével kapcsolatban rengeteg a kérdés.
Szegeden beszélt a miniszterelnök.
A jelenség csak nagyon különleges körülmények között alakulhat ki.
Kiderült, miért lehetnek hasznunkra a rémálmok.
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.