
Egy éve adták át, azóta is üresen áll az egynapos sebészet Újbudán
Ez Budapest legmodernebb gyermek-közegészségügyi intézménye.
Ez Budapest legmodernebb gyermek-közegészségügyi intézménye.
Sokan nem tudják, hogy ez a rész is a Tabánhoz tartozott, és a budai dunai szakaszát már akkor kis Pestnek hívták, amikor Kispest még nem is létezett. Kórház alá rejtett elfeledett gyógyforrás, ikonikus épületek, japán minierdők és még számtalan kincs várja Kelenföldön.
Továbbra sem tudni, mi történt pontosan és hogyan jutott le az alagsorba.
Apró ajándékot is kaptak.
A manővert egy fedélzeti kamera rögzítette.
A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.
Akár 20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.
A férfi szilveszter előestéjén tört fel egy üzletet.
Elnézést kért a kijelentéseiért.
A zenész is hibázott.
Megüzennék Nagy Márton miniszternek, mit kellene tenni.
Legalább 2027-ig tartanak még a környéken élők megpróbáltatásai.
A DK szóvivőjének testvérét, Barkóczi Richárdot a bíróság korábban garázdaságért ítélte el.
Egy férfit elfogott a rendőrség.
Közokirat-hamisítás miatt vonultak ki.
Akár más olyan tárgyat is találhatnak az otthonában, aminek a birtoklása törvénybe ütközik.
A férfi a gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott a gyermekkel.
Nem csillapodik az újbudai botrány.
Az énekes azt is elmondta, miért parkolt szabálytalanul.
Az ügyben feljelentést is tettek.
Korábban az óvodában, egy mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel.
A tűzoltók már a helyszínen vannak.
A kerület sürgős megoldást követel a megszüntetésre ítélt vasúti átjáró utáni helyzetre.
Már a rendőrség is reagált.
Az ARC kiállítás felháborodást kiváltó plakátját hamarosan visszaállítják.
A képviselő most Karácsony Gergely és Újbuda polgármesterének bocsánatkérését várja.
A jegyző elmondása szerint felelősséget éreznek a városban élők pihenéshez való jogának megóvása iránt.
A BKV informatikai keretszerződésének ügyében is újabb fejlemény látott napvilágot.
A műszaki mentéshez a fővárosi túzoltókat is riasztották.
Szakértő is megvizsgálta a csontokat.
Korábban nem érkezett panasz a pedagógiai asszisztensre az óvodához semmilyen csatornán.
Magyar Péterék lépése megkavarhatja a dolgokat közvetlenül a választás előtt.
Nagy meglepetések szemtanúi lehetünk.
Mintegy 85 ezer beteget képes ellátni.
A férfira egy budai kerületben találtak rá.
Szerinte ez csak egy csekély része az önkormányzati pazarlásnak.
A XI. kerületi dokumentum a gyermekek védelmében született.
Érthetetlenül sok pénzt kapott a feladatokra.
Az Index cikke után tett bejelentést László Imre.
A főpolgármester Újbuda polgármesterével tartott kabinetülést, majd sajtótájékoztatót.
A gazdagréti óvoda vezetőjének ügyében írt a politikus.
Könnyen lehet, hogy olyan ember kerülne vissza az újbudai intézmény élére, aki tudott a bűncselekményekről.
„Szeretnénk, ha nem csak szóbeli ígéretek hangoznának el” – jelezték az Indexnek.
Felfüggesztették az intézmény vezetőjét is.
A politikus szerint az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a céggel.
„Sajnálom, hogy nincs lehetőségem mindannyiukat behívni egy kávéra” – mondta az újbudai civileknek a tárcavezető.
A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
Az érintett dolgozó nem léphet be az óvoda területére és nem találkozhat a gyerekekkel.
Budapest egy különleges pontján épül egy ingatlan, a szakértők egy része azt ígéri, nagyon hamar fel fognak értékelődni az itt található lakások árai. De mitől ilyen különleges a hamarosan elkészülő épület?
A fővárosi kerületek közül elsőként született megállapodás.
Egy kocsikulcs miatt került elő a fegyver.
Emberölési kísérlete miatt volt szökésben a férfi.
A rendőrség kiadta az elfogatóparancsot, emberölés kísérlete miatt indult eljárás.
Illeszkedik a „15 perces városnegyed” koncepciójába.
Elmondása szerint zenehallgatásra kérte kölcsön a készüléket.
Ügyvédje szerint az ügy felveti az eutanázia kérdését.
A posztumusz rendőr főhadnagy szolgálatteljesítés közben halt meg Újbudán.
A tömegközlekedőket sokkolták a történtek.