
Elfogadta a brit alsóház az eutanázia legalizálásáról szóló törvényjavaslatot
A tervezetet még a felsőháznak is jóvá kell hagynia.
A tervezetet még a felsőháznak is jóvá kell hagynia.
Fegyveres erőktől leszerelt állampolgárokat vetnének be válsághelyzetben.
A bizottság szerint sértik az érintett becsületét és testi önrendelkezését.
A képviselő szerint elfogadhatatlan a bérlakások kisajátítása.
A szakmai szervezetek szerint a jogszabály ellentmond az Alaptörvénynek.
Célja a társadalmi igazságosság megteremtése és a közteherviselés elvének érvényesítése.
Nem fogta vissza magát a Tesla vezére.
Azokat a támogatásokat is elvennék, amelyekről az állampolgárok már rendelkeztek.
A politikus szerint idősebb polgártársainkra tekintettel kell lennünk.
A háttéralkuk helyett az egyenlőséget támogatják.
Azt is kijelentették, hogy nem fognak habozni, hogy megtegyék a szükséges lépéseket.
A salátatörvény keretében erről is döntöttek a képviselők.
Így vélekedik az utca embere a javaslatról.
Újra az utcán voltak az emberek, a helyszínről tudósítottunk.
A közélet átláthatósága csak díszlet, a kormány valójában a hatalmát akarja védeni a Tisza-vihartól.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a kémbotrányról is kérdezték.
A főpolgármester a levél szövegét is megosztotta, mielőtt Brüsszelbe utazott volna.
Az eseményt péntek 17 órára hirdették meg.
A fideszes képviselő terve, hogy más kézbe kerüljön a magyar keresztnevek összeállítása és közzététele.
Már be is nyújtották a törvényjavaslatot.
Számos mentességet is feltüntettek.
Ezt nevezte Orbán Viktor „húsvéti nagytakarításnak”.
A parlament honlapjára kedd délután került fel a javaslat.
Ha elfogadják, az nem csak a folyamatban lévő ügyekre lesz érvényes, de a már lezártakra is.
A képviselők új esélyt szeretnének a devizahiteleseknek.
De szó lesz a falugondokról, kutatásról és a tb-kiskönyv megszüntetéséről is.
Több fontos témát is megvitatnak a képviselők.
A bűnösség beismerése már nem lesz elég.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a Lex Renner.
A termesztést, az előállítást és az exportot is szabályoznák.
De vajon jó ez így, vagy szigorítanának?
Újabb akadályt gördítettek el az amerikai elnök elől.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt a lefoglalt drog mennyisége.
A kormány zéró toleranciát hirdet a kábítószerek ellen.
Új törvényjavaslatot nyújt be Lázár János az Országgyűlésnek.
Szijjártó Péter szerint a szervezet lejáratta magát.
Az intézkedést maximum 10 évre lehet elrendelni.
Össze is foghatnak egymással a bankok.
Még a kábítószer fogalma is változik.
A kormányfő már korábban bejelentette, hogy hamarosan érkezik ez a javaslat.
Az érintett édesanyák már október 1-jétől érvényesíthetnék a kedvezményt.
Megkezdődhet a vita az Országgyűlésben.
Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
A Mi Hazánk Mozgalom korábbi próbálkozása nem járt sikerrel.
A javaslatot a Fidesz is támogatta, hamarosan a parlamentben dönthetnek.
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.
Benyújtották a törvényjavaslatot.
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
A kormány a potenciális veszélyek miatt hozta meg a döntést.
Az intézkedés január 1-én léphet életbe.
Csaknem 100 év után lenne újra portrécsere egy címleten.
A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint minőségibb villamosok kellenek a fővárosnak.
Az ellenzéki párt a háborús veszélyhelyzettel kapcsolatban nyújt be törvényjavaslatot.
A dokumentumokat pénteken nyújtotta be a miniszter a parlamentnek.
A külügyminiszter szerint ezzel helyrehozható a „szerdai gyalázat”.
A visszaesőknek 10 ezer dollárt kellene fizetniük.