Munkahelyének mosdójában szülte meg, majd megölte csecsemőjét egy jászsági nő
A nő eleinte még a szülés tényét is tagadta.
A nő eleinte még a szülés tényét is tagadta.
Az újdonsült házaspár éppen elhagyta volna a lakodalom helyszínét, amikor rájuk lőttek.
Testvére ügyvédje szerint az ítélet egy rosszul használt jogértelmezésre hivatkozik.
Rendőrnek álcázva kopogtatott be tisztviselők otthonába, majd hidegvérrel végzett két emberrel.
Autójában fegyvereket és feketelistát találtak.
Az állam kormányzója szerint politikai indíttatású merénylet volt.
Egy rejtélyes hajszálon múlhat a sorsa.
Kilenc éve lőtték le Christina Grimmie-t.
A 21 éves nőt gyilkossággal gyanúsítják Németországban.
A hatóságok megváltoztatták álláspontjukat korábbi nyilatkozatukhoz képest.
Öt év fegyházat kapott a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya vezetője.
Katonai múltja miatt veszélyes lehet a férfi, riasztást adtak ki a hatóságok.
Hét ember meghalt, az ügy egyetlen gyanúsítottja szintén.
A férfi szerint homofób gyűlöletgyilkosság történt.
Egy férfi megölése miatt keresi a német hatóság.
A rendőrség elfogta a tettest.
A tavalyi merénylet elkövetője már ártatlanoknak nevezte áldozatait tárgyalásán.
Ha nem hevert volna az éjjeliszekrényen egy töltött fegyver, nem történt volna tragédia.
102 éves koráig is börtönben maradhat a gyilkossággal vádolt férfi.
„Szabadságot Palesztinának” – kiabálta a gyilkos, amikor elfogták.
A nyomok eltüntetésében felesége is segített.
Gyilkosok célkeresztjében a sikeres fiatal nők.
Motorról nyitottak tüzet az autóra.
A mexikói esethez hasonlóan ismét nemi alapú gyilkosság történhetett.
A férfi halálát a nyakára mért ütés okozhatta.
A Netflix Bertrand Cantat-ról szóló dokumentumfilmjéből minden kiderül.
„Bírságoljon meg, majd a f****opó Orbán Viktor kifizeti” – üvöltötte.
A pszichiátriai zavarokkal küzdő férfi 2022 novemberében gyilkolta meg feleségét, miközben másfél éves kisfia a másik szobában aludt.
A bűncselekményt nemi alapú gyilkosságként kezeli a rendőrség.
Az egész napos meghallgatáson több rokon és egy korábbi rabtárs is felszólalt.
Nem tűrték el a rossz bánásmódot, hát megpróbálták megölni a férjüket.
A gyanú szerint szombaton fegyverrel végzett a nővel, Hollandiáig menekült.
A férfit tíz évre kiutasították Magyarországról.
A férj megszökött a helyszínről, de a rendőrség elfogta és őrizetbe vette.
Holléte továbbra is ismeretlen.
A férfi ezt egy feljelentés után tette meg.
Egy ismerős szerint mindig agresszíven viselkedett.
Egy gödörben találták meg a holttesteket.
A felek a párkapcsolatuk utáni vitákat szerették volna rendezni.
Kulcsrészleteket is idézett a felvételről.
Húsz év fegyházbüntetésre számíthat.
A nyomozás jelenleg is tart.
A francia miniszterelnök is reagált az ügyre.
„Elátkozott hely a 6-os, nem kellett volna idejönnünk.”
Az elkövetőt 90 egymást követő életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
A bosszúszomjas tömeg a rendőrségről hurcolta ki a gyilkossággal gyanúsított férfit.
Nagy felforgást okozott a spanyol faluban.
A gyanúsítottakat gyilkosságra való felbujtással vádolják.
A tragikus esemény tavaly februárban történt Budapesten.
Mindezt Donald Trump amerikai elnök rendelte el.
F. János bevallása szerint tud prominens személyek általi pedofil szexuális visszaélésekről.
Még 2021 júliusában lőtték agyon Amszterdam utcáin.
Az ítélethirdetés májusban várható.
A meggyilkolt gyermek szüleinek azt üzeni, hogy tovább kell keresniük az elkövetőt.
Az egész család segédkezett a test eltüntetésében.
F. János továbbra is a rácsok mögött marad.
Több mint 10 ezer dollárt lopott, amiből részben ő fizette a merényletre szánt eszközöket.
A Netflix sorozatának is köszönhető a testvérek ügyének előrehaladása.
Egy bűnözői csoport valószínűleg összekeverhette valakivel.
A bíróság elrendelte a nő letartóztatását.