
Lázár János szerint a Holvanavonat.hu adathalász oldal, amire Vitézy Dávid hevesen reagált
A „politikai retorziók elkerülése érdekében” az oldalt leállították.
A „politikai retorziók elkerülése érdekében” az oldalt leállították.
Nemcsak a nagyobb vasútállomásokon, hanem az autóbusz-pályaudvarokon is.
Javítási munkálatok miatt az egyik vágány ideiglenesen nem volt használható.
Vitézy Dávid korábban azt állította, Lázár János utasítást adott a késő vonatok eltüntetésére.
Az esztergomi, a szobi és a veresegyházi járatokat érinti a pályakarbantartás.
A minisztérium szerint Bói Loránd lemondása nem áll összefüggésben a közlekedésben tapasztalt nehézségekkel.
Hegyi Zsolt szerint beértek a fejlesztések.
Újabb késésekre kell számítani.
Nem kozmetikázunk – a MÁV így védekezik a politikus vádjaira.
A fővárosi képviselő szerint Lázár Jánosnak már tavaly távoznia kellett volna a hivatalából.
Két hete kezdődött meg a késési biztosítás.
Az esetről videó került fel az internetre.
Pótlóbuszokat állított be a vasúttársaság az érintett szakaszon.
Június 30-ig SZÉP-kártyára kapják az első részt.
A helyreállításig a vonatok csak a Déli pályaudvar és Tatabánya között járnak.
A miniszter „erősítő nyári buszjáratokat” rendelt, így gyorsított közbeszerzési eljárásra volt szükség.
Lázár János szerint azért pocsék a MÁV állapota, mert a magyarok a közútfejlesztést támogatják.
Így hálálják meg az utasok türelmét.
Akár 15–30 perces, néhol hosszabb várakozási idővel is számolni kell.
Hivatalos dokumentummal támasztotta alá véleményét.
Szerinte mindent szétlopnak, aztán az arcunkba nyomják a vagyonukat.
„Nem vicc, nem tréfa”, többet is látott belőlük a fővárosban.
A vasúttársaság szomorúnak tartja, hogy „a politikai támadások most már a munkájukat végző vasutasokat is elérték”.
A MÁV-vezérigazgató szerint nem kizárt, hogy szükség lesz a mentesítő járatokra.
Egy megváltoztatott szöveggel Lázár Jánost, Mészáros Lőrincet és Tiborcz Istvánt gúnyolta.
Vitézy Dávid dilettáns kirakatpolitikáról beszélt, Magyar Péter szerint oroszul is beadhatja lemondását a miniszter.
Vitézy Dávid és a SZAKSZ is megszólalt.
A tragédia miatt sokáig állt a vasúti közlekedés.
A fővárosi politikus szerint kezd komédiába hajlani az állami vasúttársaság reakciója.
Még akkor is, ha nincs szükség rá.
Egy új közlekedési csomópont jöhet létre.
Szerinte Kelenföldön kéne most Lázárinfót tartania a miniszternek.
A MÁV-csoport teljes összegű kártérítést fizet a késések miatt érintett utasoknak.
A MÁV vezérigazgatója szerint elfogadhatatlan ez az állapot.
Szombat este 22 óráig több InterCity is helyjegy nélkül vehető igénybe.
Akadozik a kártyás fizetés.
Több mint egyórás késéssel járnak a vonatok Budapest és Székesfehérvár között.
Egy órán keresztül játszottak le kormányzati üzenetet a vonatokon.
Előhirdetett mentesítővonatokkal és extra kapacitással készül a vasúti vállalat.
Vaszar és Pápa között történt a baleset.
Még csak vasárnap óta működik, de már a tízezerhez közelít a MÁV-visszatérítések száma.
Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat.
Húsz percet meghaladó késések esetén a jegyár felét automatikusan visszakapják az utasok.
A késési biztosítás is elérhető lesz.
A Facebookon ismertette a részleteket a miniszter.
Három vasútvonal menetrendje is megváltozik.
A MÁV 20 perces késés után jegyár-visszatérítést biztosít, és személyre szabott haváriaüzeneteket is kaphatunk.
Mutatjuk, mit kell tudni.
A MÁV 60 éves járművekkel harcol a 45 Celsius-fokos meleg ellen.
Két helikoptert és három mentőegységet riasztottak a karambolhoz.
Fekete Zoltán az Optima és a GTC után az állami vasúttársasághoz igazolt.
Késések várhatók az érintett vonalon.
A szerelvényen utazók közül nem sérült meg senki.
Az ember a helyszínen meghalt.
Lázár János januárban tett ígéretet arra, hogy az összes MÁV- és Volán-mosdó használható lesz.
Több járművel készülnek a társaságoknál.
A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. volt vezérigazgatója 70 évet élt.
A helyszínre a helyi önkéntes és a füzesabonyi tűzoltók érkeztek.
Több járat menetrendje is módosul.
A miniszter szerint a Tiszások úgy politizának: ami jó a Tiszának, az legyen rossz Magyarországnak.