
Változás a Fideszben, húsz év után mást indítanak a többszörös győztes politikus helyett
2022-ben is nagy fölénnyel nyert.
2022-ben is nagy fölénnyel nyert.
Gulyás Gergely azt ígérte, több változás nem lesz.
„Az idő engem igazolt” – közölte a házelnök.
A megválasztottak csaknem felének lejár a mandátuma a következő parlamenti ciklusban.
Éles vita az Országgyűlésben.
Hatályon kívül helyezték a korlátozást.
Az egyik legfontosabb szavazás vár az Országgyűlésre.
Meghallgatták Palotai Dánielt az Országgyűlésben.
A Momentum frakcióvezetője csak írásban védheti meg álláspontját.
Jelentős változásokról döntöttek.
Elindult a településvédelem.
Elfogadták Halász János javaslatát.
Döntöttek a képviselők.
A kormánypárt az ellenzéki módosítókat egyetlen kivétellel mind elutasította.
Napirend előtti felszólalások az Országgyűlésben.
Központi kérdés a költségvetés.
Az alapjogi EU-ügynökség szerint Magyarországon több alapvető jogot is igyekszik korlátozni a kormány.
A képviselőjelölt ismertette a céljait.
Kövér Lászlónak címezték a levelet.
Hende Csaba helyére is új képviselő kerül az Országgyűlésbe.
Budapest belvárosából száműznék a felvonulókat egy körülzárt területre.
A szóra az Igazságügyi Bizottság módosítása hívta fel a figyelmet.
Sulyok Tamás levelet írt Kövér Lászlónak.
A kisebb pártok közül csak egynek van esélye a felmérés szerint.
Az aHang szervezett újabb demonstrációt.
Azokat a támogatásokat is elvennék, amelyekről az állampolgárok már rendelkeztek.
Egy másik kérdést pedig tisztáznának a módosítóval.
Egy bírósági döntés szolgáltatja a vita alapját.
A parlament csütörtökön elfogadta az új törvényt.
Fontos kérdésekben hoznak döntést a képviselők.
Turi György szerint ez a törvény visszafordítja a sporttörténelem kerekét és azt, ami az olimpia után csúnyán félrement.
Az is kiderült, meddig tart a legfőbb ügyész lemondási ideje.
Feszült hangulat a parlamentben.
A salátatörvény keretében erről is döntöttek a képviselők.
A kormánypártokon túlmutató többséggel döntöttek a képviselők.
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának egyik tagjáról is szavaztak a parlamentben.
Hende Csabából is alkotmánybíró lesz.
Szijjártó Péter értesíti az ENSZ főtitkárát a hivatalos döntésről.
Módosulnak a szabálysértési, a büntető- és a büntetőeljárási törvények.
A jelentés készítői úgy látják, hogy nincs biztosíték az önkényes alkalmazással szemben.
A honvédelmi miniszter megszólalt a kiszivárgott hangfelvételről.
Le is tette az esküt.
A hírről Pócs János országgyűlési képviselő számolt be.
A miniszter szerint lejárató kampány zajlik Magyarország ellen.
A főpolgármester a levél szövegét is megosztotta, mielőtt Brüsszelbe utazott volna.
Az Országgyűlés elnöke Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról is kifejtette a véleményét.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes néhány óra alatt kilenc törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez.
Ezt nevezte Orbán Viktor „húsvéti nagytakarításnak”.
Döntött a Nemzeti Választási Bizottság.
A részletekről Horváth László kormánybiztos számolt be.
Világszinten már 225 ezren írták alá a kezdeményezés mellett indított petíciót.
Döntöttek is, meg nem is.
Folytatódik az ügy.
A képviselőjelölt a tanárhiányt tartja a legfontosabb problémának.
A miniszterelnök kérdések kereszttüzébe került.
Feszült pillanatok a parlamentben.
A képviselőjelölt több területen is áttörést érne el.
A jelölt szerint a Tápió-vidék lett a vármegye Borsodja.
A magyar–egyiptomi kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt.
De szó lesz a falugondokról, kutatásról és a tb-kiskönyv megszüntetéséről is.